A tigréi nép harcos fajta. Az Etiópia északi részén élő mintegy hétmillió tigrinya a 112 milliós ország lakosságának csak hét százalékát teszi ki, mégis a Tigréi Népi Felszabadító Front, a TPLF harminc évig uralni tudta az afrikai földrész második legnépesebb államát. Számukra a bajok jó négy éve kezdődtek, amikor már nem tudták fenntartani a marxista alapokon álló össznemzeti koalíció irányvonalát. Ekkor született meg a döntés arról, hogy átfogó politikai és gazdasági reformokat kell bevezetni az országban.
Demokrata vagy önkényúr?
Az új vezető, a miniszterelnök Abidzs Ahmed – aki a leghosszabban tartó afrikai háborúban villámgyorsan békét kötött Eritreával, ezért a cselekedetéért Nobel-békedíjjal jutalmazták – jól tudta, hogy sokkal nehezebb dolga lesz megvívni csatáját a belső ellenséggel, a tigrinyákkal. Ők zokon vették, hogy vezetőiknek csomagolniuk kellett a fővárosban, zömükben elhagyták az addisz-abebai rezidenciákat, és hazatértek Tigrébe. Az etióp lakosság sem szerette látni a letűnt kor irányítóit. Ellenben ők mindenben megpróbáltak keresztbe tenni az ország új vezetőinek. Tigrében rendszeresen támadták a szövetségi fegyveres erők bázisait. Nyilván ezeknek az akcióknak az volt a célja, hogy még több fegyverre és lőszerre tegyenek szert. A központi hatalom ezt úgy-ahogy tűrte, amíg a koronavírus miatt országosan elhalasztott parlamenti választást tavaly ősszel mégis megrendezték Tigrében. A régi idők szellemében a felszabadítási front besöpört majd minden parlamenti helyet a választási körzetekben.
Eddig, és ne tovább! – ez volt az addisz-abebai központi kormány álláspontja. A nagy béketeremtő, Abidzs Ahmed tavaly novemberben jóváhagyta, hogy a hadsereg fegyverrel tegyen rendet Tigrében. A tartomány fővárosát hetek alatt elfoglalták a kormánycsapatok, és győzelmi hangulat uralkodott az egész országban. De korán ünnepelték a diadalt. A tigrinyák nemcsak elszántak, hanem jó szervezők is, mint arról az elmúlt évtizedekben nemegyszer példát adtak. Megkezdték saját földjük felszabadítását az „idegen elnyomás” alól. Júniusban nyolc hónap után a régi tervek alapján, elrejtett készletekből felfegyverezve az ellenállókat, akikhez nagy számban csatlakoztak vidéken és a fővárosban is, visszavették a kormányerőktől Mekelét. Sőt fegyvereseik megjelentek a két szomszédos régióban, Afarban és Amharában is.
A napokban arról számoltak be hadijelentések, hogy összetűzés nélkül a front kezébe került az ország egyik fő vallási és kulturális emléke, a Lalibela környéki sziklatemplomok. A nyugati világ – benne az ENSZ-szervezettel, a kulturális ügyekért felelős UNESCO-val – feljajdult. Mint húsz éve Afganisztánban, amikor tálibok felrobbantották a hegyoldalba vésett, grandiózus bámijáni Buddha-szobrokat. A világ zöme ekkor vett először tudomást arról, hogy a tálibok komolyan gondolják a Korán szavait.
Egyetlen kőből
A fővárostól 680 kilométerre északra fekvő etióp hegyvidéken lévő templomokat a talajszinttől, azaz föntről lefelé haladva, egy-egy hatalmas sziklából faragták ki, ezért olyan híresek. A tizenegyből jelenleg három látogatható kopt templomba lépcsőkön leereszkedve, illetve alagutakon juthatunk el. A legenda szerint Gebre Meskel Lalibela király parancsot kapott az Úrtól, hogy angyalok segítségével készítse el a tizenegy templomot. A XIII. században Új Jeruzsálemnek hívták a helyet, az UNESCO 1978-ban vette fel a világörökségi listára. A világszervezet oktatási és kulturális ágának megítélése szerint egyre nagyobb veszélybe kerülnek az emlékek. Az UNESCO attól tart, hogy kifosztják vagy esetleg megsemmisítik az ősi templomokat.
A nemzetközi közösség felszólította a polgárháborúban részt vevő feleket, hogy fejezzék be a harcokat, és üljenek tárgyalóasztalhoz a viták rendezésére. Jelenleg erre van a legkisebb esély.
A tigréi ellenállók nyilván tudják, hogy mire tették rá a kezüket, hiszen jó pár évig voltak hatalmon. Az etiópiai vallások közül a kopt keresztény a legnagyobb, az ország lakosságának több mint negyven százaléka ortodox hitű, és Tigrében is ez a szám meghaladja a húsz százalékot. A keresztények közt jelen van még a protestáns és az evangélikus egyház, így a koptokkal együtt a lakosság kétharmadát teszik ki, míg a muzulmán vallás úgy egyharmadára tehető. Nem tűnik ajánlatosnak a polgárok közti harcokat megspékelni csipetnyi vallásháborúval, jól tudják ezt a tigrinyák is. Másrészt pedig visszaemlékezhetnek azokra az időkre, amikor a hatalmat gyakorolták: nemcsak helyi zarándokokat, hanem jelentős számú külföldi turistát is vonzott a lalibelai látványosság. Ha ez is szempont, márpedig miért ne lenne az, akkor senki sem ellensége a saját pénztárcájának.
A felszabadítási front egy lövés nélkül vonult be a térségbe. De nem ez volt a helyzet az amharai Kobónál, amely Lalibelától mintegy száz kilométerre található. A hírügynökségi jelentések szerint itt heves harcok folytak a város birtoklásáért. A TPLF az ütközetben nehéztüzérséget, aknavetőket is bevetett, napokig volt hangos a környék a Kalasnyikovok kerepelésétől, amelyeket mesterlövészek irányzott lövései szakítottak meg. A front vezetői azt hangoztatják, hogy nem akarják megtartani a Tigrétől délre és nyugatra fekvő, általuk „felszabadított” területeket. Akciójukkal csupán lehetőséget adnak a környező nemzetiségeknek arra, hogy ők is rázzák le magukról a „központi diktatúra igáját”. Sőt még azt is hozzáfűzik, hogy nem vágynak vissza Addisz-Abebába, megelégszenek azzal, ha kikiálthatják saját függetlenségüket, az önálló tigréi államot.
Éhező százezrek
A nyáron megtartották az ígért parlamenti választást Etiópiában, amelyen Abidzs Ahmed politikai tömörülése, a Jólét Pártja aratott meghatározó győzelmet. Három tartományban, így Tigrében sem rendeztek voksolást, mert ott az erőszak az úr. Ez volt minden idők legszabadabb és legdemokratikusabb szavazása – vélik a kormánypárti jelöltek. A demokrácia ünnepén azonban foltot hagyott a tigréi polgárháború: vajon lehet-e demokráciával büszkélkedni abban az országban, ahol az egyik tartományban a védtelen emberek ellen a hadsereg és az ellenálló szervezet mindennapos kegyetlenségeket követ el? Gyilkosságok, kivégzések, tömeges nemi erőszak – ezek mind a polgárháborúban résztvevők eszköztárába tartoznak. Háromszázötven–négyszázezer ember éhezik, az előrejelzések szerint – ha nem történik gyökeres változás – hasonló sors vár a jövőben kétmillióra.
A fiatal Abidzs Ahmed hatalomra kerülését 2018 áprilisában nemcsak hazájában, hanem világszerte üdvözölték, kivételes reményeket fűztek hozzá. A politikai életben bevezetett demokratikus reformokat már-már önkívületi állapotban fogadta a Nyugat, amely ezért is Nobel-békedíjjal jutalmazta a kormányfőt. Évtizedes háborút zárt le, és megnyitotta a gazdaságát a külföldi tőke előtt, amely szabadon áramolhatott a kelet-afrikai államba. Úgy vélték, hogy megtalálták a megfelelő személyt, aki stabilitást hoz Afrika szarvára és viszonylagos jólétet teremt Etiópiában. Már a tigréi konfliktus kirobbanása előtt voltak arra utaló jelek, hogy a dédelgetett kormányfő bizony hajlik az önkényes megoldásokra. Aztán jött a nagy csalódás, a polgárháború. Várjunk még egy kicsit, hátha jobbra fordulnak a dolgok vagy távozzunk azonnal – ez a nyugati tőketulajdonosok dilemmája. Egy biztos, a tigréi nép harcos fajta.
Borítókép a lalibelai Szent György-templom, az etiópiai koptok zarándokhelye. Mindennapos kegyetlenségek Fotó: Getty Images
