Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, akadémikus a Tűzhányó blogon arra hívta fel a figyelmet, hogy a vulkáni működés épít, pusztít, ezt teszi jó 4,6 milliárd éve. A magmás tevékenység hozta létre a földkérget, többek között a vulkáni működés formálja ennek felszínét és alakítja most is bolygónkat. E folyamatot többnyire nem látjuk, mivel víz alatt történik. A Home Reef vulkán több száz méter magas, de csak olykor emelkedik a víz fölé.
Az ELTE TTK Kőzettan–Geokémiai Tanszékének egyetemi tanára szerint a vulkán működéséről, az ennek következményeként időszakosan kialakult szigetről már a XIX. század közepén születtek feljegyzések.
1984-ben egy több mint tíz kilométer magas vulkáni hamufelhő feltornyosulásával történt kitörés következtében a vulkán csúcsa a víz fölé került, és egy 500×1500 méter nagyságú, 30-50 méter magas sziget jött létre.

A sziget azonban nem sokáig élte túl a víz romboló erejét, rövidesen eltűnt. 2006 augusztusában egy kitörésnek köszönhetően aztán ismét a víz fölé került a vulkán csúcsa, az a sziget egészen decemberig élt. Most, 16 év szünet után ismét egy kis sziget kezd kialakulni, amelynek a mérete egyelőre még jóval elmarad a korábbi társakétól.
Ahhoz, hogy a szigetnek legyen esélye a fennmaradásra, a robbanásos kitörések mellett masszív lávakilövellésre is szükség lenne.
A kitörés még zajlik, így akár egy ilyen fordulat is bekövetkezhet.
A vulkáni szigetek élete nem csak hónapokban, években mérhető. Izland partjaitól harminc kilométerre délre 1963-ban született a ma Surtsey-szigetként ismert szárazföld. Négyéves vulkánkitörés hozta létre a 2,7 négyzetkilométeres földdarabot, aminek a felét a háborgó Atlanti-óceán időközben elhordta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!