Szerbiában az újvidéki tragédia utáni országos tiltakozások során nyugati politikusok jelenléte is feltűnt, Szlovákiában Robert Fico oroszországi útja váltott ki több tízezres demonstrációt, Bulgáriában pedig évek óta ismétlődnek olyan tüntetések, amelyek rendre politikai válságot és kormánycseréket eredményeznek.
Ezekben az országokban – az elemzés szerint – visszatérően megjelennek olyan civil szervezetek és aktivisták, akik korábban más térségek hasonló megmozdulásaiban is részt vettek, és gyakran nemzetközi finanszírozási háttérrel dolgoznak.
Lengyelország példáján az elemzés azt emeli ki, hogy uniós programok – például a CERV – olyan civil hálózatokat erősítettek, amelyek nyíltan szemben álltak a konzervatív kormánnyal. Az intézet szerint Donald Tusk politikai hátterében is jelentős volt az európai uniós támogatás.
A magyar helyzetet vizsgálva az elemzés megállapítja:
hazánkban is megjelentek olyan politikai és civil kezdeményezések, amelyek külföldi hálózatokhoz köthetők.
A CEU melletti demonstrációkat, a tanártüntetéseket és más nagyobb, kormányellenes akciókat az intézet szerint több esetben nemzetközi NGO-k és brüsszeli szereplők is támogatták. A dokumentum külön kitér arra, hogy
Magyar Péter és a Tisza Párt több ponton illeszkedik az európai liberális és néppárti értékrendhez: a migráció, Ukrajna csatlakozásának és az NGO-k térnyerésének támogatása olyan politikai irány, amelyet az intézet a nyugati, globalista szellemiséggel azonosít.
Megjegyzik azt is, hogy több, a párthoz kötődő szereplő nemzetközi támogatásban részesült civil szervezetekkel működik együtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!