Merénylet szerelemből
A most 66 éves John Hinckley 1981-ben a Ronald Reagan elnök elleni merényletkísérlet elkövetőjeként vonult be az amerikai történelembe.
A most 66 éves John Hinckley 1981-ben a Ronald Reagan elnök elleni merényletkísérlet elkövetőjeként vonult be az amerikai történelembe.

Kim Dzsong Un hangsúlyozta: önvédelmi célból fejleszti a hadseregét, nem akar háborút indítani.

Blinken tagadta, hogy bármiféle kommunikációt folytatott volna Sorossal, de azt mondta, nem beszélhet senki más helyett a külügyminisztériumban.

Gerard Baker, aki magát „jobboldali fráternek” tartja, sem Amerikáról, sem az elitjéről, sem a médiájáról nem fest előnyös képet.

Nyolcvanhatodik életévében járó amerikás magyar nyerte az idei Balassi műfordítói nagydíjat.

Enélkül ugyanis az Egyesült Államok október 18-a után fizetésképtelenné válhatott volna.

Ébresztő, amíg nem késő.

Új törvényjavaslatot terjesztett be egy képviselő Pennsylvania államban, aminek értelmében minden 40 évnél idősebb vagy három gyerekkel megáldott férfit vazektómiára kellene kötelezni.

A volt amerikai elnök a közvélemény-kutatások alapján nem is indulna rossz esélyekkel.

Az adósságplafon megemeléséhez a republikánusok szavazatai is kellenének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

Az új rendszer már az egész országban elérhető.

Radics Béla rámutatott, a magyarok pontosan látják, hogy mi zajlik most.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Here are the details.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.