Ám Franciaország miniszterelnöke nem döntött szilveszteri kijárási tilalomról.
Hiába a korábbi tiltakozások, a miniszterelnök kijelentette: január 3-án a gyermekeknek iskolába kell menniük. Franciaországban több mint százezer új fertőzést regisztráltak szombaton – ez a legmagasabb szám a járvány kezdete óta az országban.
A brit kormány viszont idén már nem hoz újabb járványügyi korlátozásokat. Sajid Javid egészségügyi miniszter a BBC angol televíziónak hétfő este úgy nyilatkozott: Angliában az új koronavírus-fertőzéses esetek 90 százalékát az omikron vírusvariáns okozza, azonban ez a variáns sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést, mint a korábbi változatok. A brit egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint országszerte jelenleg 8240-en vannak kórházban koronavírus-megbetegedés miatt. Az MTI úgy fogalmaz, hogy az omikron vírusvariáns megfékezése érdekében életbe lépett jelenlegi angliai szabályozás alapján oltási igazolást vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kell felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre.
Továbbá ismét kötelezővé vált a maszkok viselése a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, és a kormány otthoni munkavégzést is javasol mindazoknak, akik számára ez lehetséges.
Skóciában, Walesben és Észak-Írországban ennél szigorúbb intézkedések vannak érvényben a helyi kormányok rendelkezései alapján, többek között minden közösségi rendezvényen biztosítani kell az egyméteres távolságtartást.
Egyesült Államok
Félő, hogy az Egyesült Államokban az omikron variáns terjedése túlterheli a kórházakat és megakasztja az utazásokat is. Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének (NIAID) igazgatója arra buzdította az embereket, hogy kerüljék a nagy újévi összejöveteleket, főleg azokat, ahol nem ismerik az összes vendég oltottsági állapotát. A Johns Hopkins Egyetem vasárnapi adatai szerint az Egyesült Államokban naponta átlagosan több mint 198 000 új Covid–19-megbetegedést regisztrálnak. Ez 47 százalékkal magasabb, mint egy héttel ezelőtt, és a legmagasabb ilyen szám január 19. óta. A koronavírus omikron variánsának terjedése közvetlenül érintette a légi személyzetet és a földi szolgáltatókat is, ezért az amerikai United és Delta Airlines légitársaság több mint 200 belföldi járatát törölte a napokban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!