Ötvenezer év múltán ismét láthatjuk a „kőkorszaki” üstököst
A hónap utolsó napjaitól, illetve február elején már szabad szemmel is láthatóvá válik az előzetes becslések szerint.
A hónap utolsó napjaitól, illetve február elején már szabad szemmel is láthatóvá válik az előzetes becslések szerint.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársáról az év elején üstököst neveztek el.

Az üstökös megfigyelésére a legkedvezőbb az április végétől május közepéig tartó időszak.

Az égitestet Sárneczky Krisztián fedezte fel a Piszkéstetői Obszervatórium 60 centiméteres Schmidt-távcsövével.

A Bernardinelli–Bernstein csillagászpárosról elnevezett égitest rekordközel lesz a Földhöz.

Hatalmas demográfiai válságot okozott a járvány Spanyolországban; havonta hárommillió euróba kerül a marokkói migránsok eltartása. Dél-Koreában 760 ezer ember kap AstraZenecára Pfizert; Elképesztő sebességgel száguldó tűzgolyó húzott át Spanyolország fele

Egy belga csillagászcsoport kimutatta, hogy vas és nikkel található a Naprendszer üstököseinek légkörében.

A 2I/Borisov üstököst Gennagyij Boriszov amatőrcsillagász fedezte fel 2019 augusztusában, néhány héttel később pedig azt is megerősítették, hogy a Naprendszeren kívülről érkezett.

A Földön tapasztalható sarki fényhez hasonlatosan a napszél az üstökösön is fényt idéz elő.

Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledett a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.