Késelés volt a párizsi migránstáborban, több száz embert evakuáltak
A támadásban két migráns megsérült, egyikük súlyosan. Több mint háromszáz embert szállítottak befogadó központokba.
A támadásban két migráns megsérült, egyikük súlyosan. Több mint háromszáz embert szállítottak befogadó központokba.
Sajtóértesülések szerint a mecset imámját megfigyelte a hírszerzés, miután kiderült, hogy dzsihádot hirdet az imahelyen.
A prefektúra azért döntött így, mert az utóbbi időben rendkívül megugrott az erőszakos cselekedetek száma.
Kirúgták az egyetemről a professzort, aki összekeverte két diák nevét, emiatt rasszizmussal vádolták meg.
A menet élén haladó papot leköpték, az egyik résztvevő kezéből pedig kicsavarták a fáklyát.
A népszámlálási adatok szerint a szigetországban már 3,3 millió muszlim él.
Fenyegetés, testi sértés, ellenállás. Szászországban megszaporodtak a rendőrök elleni bűncselekmények.
A francia belügyminiszter azt írta az egyik közösségi oldalon, hogy az országban továbbra is magas a terrorfenyegetettség.
Az elkövetők döntő többsége bevándorló-hátterű és „érzékeny területen” élő személy.
A jobboldali elnökjelölt első nagygyűlését többen is megzavarták, köztük a Soros Györgyhöz köthető civil szervezet aktivistái.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.
EU delegation members received Faraday pouches.
Hét évet kellett várni a folytatásra, de ennyi idő sem volt elég, hogy igazán kreatív ötletekkel álljanak elő a Daredevil visszatérése kapcsán az alkotók.
A torna háromszoros nyertese, majd az olimpiai bajnok legyőzésével jutott a vasárnapi döntőbe a csapat.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.