Nézőpont: Továbbra is vezet a Fidesz, csökken a kis pártok támogatottsága
A kormánypártok szavazótáborának mindössze négy százaléka tekinthető bizonytalannak, míg ugyanez az arány a baloldal esetén 41 százalékos.
A kormánypártok szavazótáborának mindössze négy százaléka tekinthető bizonytalannak, míg ugyanez az arány a baloldal esetén 41 százalékos.

A cégháló létrehozásának célja az áprilisi választások eredményének befolyásolása lehet – írja az Index.

Az ellenzék Somogy megyei jelöltje igyekszik a tisztes szegénység, az egyszerű családanya képét festeni magáról.

Alföldi csak egy nyavalygó, sértett bábu a baloldal kontra jobboldal stratégiai sakkjátszmájában.

A törvény a választásokon való részvételt, a Magyarország határain túl élő magyar állampolgárok számára is biztosítja.

Az ellenzék nácibarát tagjainak tudniuk kellene, hogy az általuk istenített külföld szemében is most lépnek át egy vörös vonalat.

Kun Béláék kései hívei ma is itt kígyóznak közöttünk. Április harmadikán is ott tekeregnek majd az urnák körül.

A háború egyet jelent a családok felbomlásával – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.

Több hét kihagyás után újra megtartotta szokásos vasárnap esti bejelentkezését a miniszterelnök-jelölt.

A baloldal háborús kampányába beállt jobbikos képviselő korábban még hazánk NATO-ból való kilépését is megfontolásra ajánlotta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.

Mentőt is hívtak hozzá.

A hősök előtt tisztelgett a magyar légierő köteléke.

Műszaki hibára gyanakszanak.

Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.

Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.

Majd áprilisban válaszolunk a provokációra, üzente a Tisza-vezérnek Dömötör Csaba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.