A Jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton is beszállt a baloldal háborús uszításába. A Gyurcsány-koalícióban felolvadt párt alelnöke a minapi Facebook-bejegyzésében egyebek mellett azzal riogatott, hogy Ukrajna bekebelezése után hazánk lesz Oroszország ütközőzónája, valamint szemfényvesztésnek nevezte az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett stratégiai nyugalmat, amely egyébként hazánk biztonságát szolgálja. Sőt, úgy fogalmazott, hogy a kormányfő egyenlőségjelet tett az agresszor és az áldozat közé, ami azért is nehezen értelmezhető, mert a kormány határozottan elítélte az orosz agressziót.
Figyelemre méltó: Gyöngyösi néhány éve még egész más nézeteket vallott az orosz–ukrán konfliktus kapcsán.
A 444.hu-nak adott 2015-ös interjúban még azt is megfontolandónak nevezte, hogy lépjünk ki a NATO-ból. – Amikor már hadgyakorlatok folynak a szomszédságunkban, […] nekünk itt egyetlen érdekünk lehet, hogy ne sodródjunk háborúba. Ezért kell elgondolkodnunk azon, hogy NATO-tagnak lenni jelen pillanatban előny-e a számunkra vagy púp a hátunkon – fogalmazott akkor Gyöngyösi, aki a 2014-es orosz–ukrán konfliktus kitörése után azzal keltett feltűnést, hogy választási megfigyelőként járt az orosz szeparatisták által Ukrajnától elszakított Donyecki Népköztársaságban.