Ahogy a magyarok, úgy a törökök sem kértek az ellenzéki összefogásból
„A szivárványkoalíció valós szerepe az volt, hogy kivegyék a törököket a békepárti koalícióból” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó szakértő.
„A szivárványkoalíció valós szerepe az volt, hogy kivegyék a törököket a békepárti koalícióból” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó szakértő.

Már a magyar köztársasági elnök is gratulált Erdogan sikeréhez, a török politikus már megtartotta győzelmi beszédét is.

Egy fiatal pár esküvői ruhában érkezett a török elnökválasztás második fordulójának szavazására.

A magyar miniszterelnök az elsők között gratulált a török elnöknek a választási sikeréhez.

A Nemzeti Választási Iroda autonóm államigazgatási szervként felel a választások központi szervezéséért, a Nemzeti Választási Bizottság pedig kiemelt helyen van a választások törvényességét felügyelő rendszerben.

Bevándorlásellenes vezetőt választhat az SPÖ, akivel jobboldali szavazókat is magukhoz csábíthatnak.

Egyre többen beszélnek arról is, hogy előre hozott választások jöhetnek az országban.

Törökország nem mondható mintademokráciának, de nem is szabad európai mércével mérni.

A választások után eltelt több mint egy hónap csak tovább bonyolította a bolgár belpolitikai káoszt.

A román politikára általánosan jellemző a jövőkép-nélküliség, a hosszú távú tervek hiánya.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.

A cseh politikus felülvizsgálná Csehország európai uniós és NATO-tagságát is.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.