Eltűnhet a polcokról a magyar tojás?
Az ágazat életben maradása a tét: a kereskedők támogatását kérik a hazai termelők.
Az ágazat életben maradása a tét: a kereskedők támogatását kérik a hazai termelők.
Az ukrán elnök felszólította Ukrajna nemzetközi partnereit, hogy vezessenek be szankciókat az Északi Áramlat–2 orosz gázvezeték ellen.
Öt fő trend rajzolódik ki a nemzetközi gazdaságban, amelyek globális szinten meghatározhatják a gyártószektor jövőjét is.
Nem sokon múlt, hogy a január elején kitört tüntetéshullám a világ egyik legjelentősebb urán- és kőolajlelőhelyét a káosz szélére juttassa.
A baloldal megszorításai miatt 2010-re luxuscikké vált a hús.
Mindeközben az oktatási miniszter Ibizán nyaralt.
Európa legnagyobb gazdasága ugyan erőre kapott tavaly, de még nem érte el a járvány előtti szintet.
Versenyképességi kérdés lett a keresetrendezés, a cégek közel kilencven százaléka már döntött.
Európa nem engedheti meg magának, hogy hibázzon. Most a stabilitás helyreállítása az elsődleges feladatunk.
Vasárnap elnökválasztást tartanak az egyetlen ország által sem elismert Transznisztriában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Késsel fenyegetőzve eltérített egy repülőgépet egy amerikai férfi csütörtökön Belize-ben, egy utas a fedélzeten végzett vele – közölte a rendőrség.
Frank Urbaniok svájci igazságügyi pszichiáter új, „A migráció sötét oldalai” című könyvének megjelenését követően felszólította az európai migrációs politika alakítóit, hogy végre vegyék figyelembe a migránsok bűnözési statisztikáit.
Az ukrán elnök külföldi diplomáciai vendégeit is kiszolgálja ezen a téren, Kijevben azonban Klicsko a király.
A Tisza Párt elnöke ismét hazudott, mert állításával ellentétben az árrésstop nem idézett elő áruhiányt.
A Tisza Párt vezére egészen odáig is elment a héten, hogy a mémeket leközlő médiumokat egyenesen bezáratná.
Európa „a háború folytatására orientálódik” – jelentette ki Dimitrij Peszkov.
Korábban még a médiát fenyegette fullban a Tisza vezére, majd rájött, vagy rávezették, hogy a külföldi közösségi felületek is oda tartoznak.
A Tisza Párt vezére egészen odáig is elment a héten, hogy a mémeket leközlő médiumokat egyenesen bezáratná.
Európa „a háború folytatására orientálódik” – jelentette ki Dimitrij Peszkov.
Korábban még a médiát fenyegette fullban a Tisza vezére, majd rájött, vagy rávezették, hogy a külföldi közösségi felületek is oda tartoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.