Az uniónak ez lesz az utolsó válsága
Amit látunk, nem a véletlenek összjátéka, hanem a káoszhadművelet végrehajtása.
Amit látunk, nem a véletlenek összjátéka, hanem a káoszhadművelet végrehajtása.
Németországban az iparág összeomlásától tartanak, ha nem lesz elég energiaforrás – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség.
A kialakuló élelmezési válság egyre több embert foglalkoztat világszerte.
Nem először fordul elő, hogy egy hazánktól független, nemzetközi folyamat Magyarországot is veszélybe sodorja.
Az energiaválság és az infláció is komoly kihívások elé állítja az ágazatot.
Hazánk bizonyította, hogy a gazdasága állja a sarat a válsággal szemben.
Korábban a tüntetők megrohamozták Gotabaja Radzsapaksza elnök hivatalát és rezidenciáját is.
Gazdasági elemzők szerint hamarosan akár Argentína, Törökország vagy Egyiptom is csődközelbe kerülhet.
Brüsszel orosz energiahordozókat érintő szankciós csomagja mindenkinek fájna, kivéve Moszkvának.
Simicskó István: Keresztény értékrendre épülő, gyakorlatias politikai megoldások fémjelzik a Fidesz és a KDNP szövetségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-csatlakozáshoz az orosz–ukrán háború alatt.
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.
„Egyetek egy bécsi virslit és kussoljatok!”
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
Csupán regisztrálni kell a nemzeti konzultáció honlapján a kitöltéshez.
A huszonnégy éves színésznőt elvitte az áramlat.
A Leopard 2A7 kategóriájában jelenleg az egyik legmodernebb, sorozatban gyártott harckocsi a világon.
Megszólalt a rendőrség és a mentőszolgálat is.
Mélyen megosztja a társadalmat a cannabis legálissá tétele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.