Catenaccio, avagy „betonvédelem”
A közvélemény riogatásán túl mi célt szolgált az Index Varga Judittal kapcsolatos információ-kiszivárogtatása?
A közvélemény riogatásán túl mi célt szolgált az Index Varga Judittal kapcsolatos információ-kiszivárogtatása?

„Én magam minden hetes cikkelyes meghallgatáson elmondtam, hogy itt sem kellene ülnöm, amíg nincs bírósági ítélet” – mondta Varga Judit a Magyar Nemzetnek.

Az igazságügyi miniszter reagált az EU Bíróságának csütörtöki ítéletére.

Luxembourg szerint a tartózkodó szavazatok számlálásból való kizárása nem ellentétes a demokrácia elvével.

A magyar kormány úgy döntött, hogy nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozásában.

A magyar kormány kiáll a külső határok védelme mellett és elutasítja a kötelező elosztási mechanizmust – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter.

Rik Daems messzemenőkig támogatja a magyar elnökség programját, ezen belül a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítását.

Jövő héten a magyar és a lengyel média helyzete lehet téma a LIBE bizottságban, mégpedig a hetes cikkely szerinti eljárások margóján.

A miniszter szerint miközben az egész világ a védekezéssel van elfoglalva, Brüsszelben a baloldal ismét a bevándorlás propagálását vette napirendre.

A törvényben továbbá rögzítették: a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.