Íme Karácsony Gergely ígéretei, amelyekből soha nem lett semmi
Vagy elsunnyogta, és végül elfelejtődött, vagy olyan botrányba került miattuk, hogy attól visszhangzott az egész hazai sajtó.
Vagy elsunnyogta, és végül elfelejtődött, vagy olyan botrányba került miattuk, hogy attól visszhangzott az egész hazai sajtó.
Sokmilliárdos hiány, botrányok és a tömegközlekedés leállása árnyékolják be a baloldali vezetésű főváros működését.
Extrém felvetések a Fővárosi Közgyűlésben, coming out, és Bódis Kriszta ügye a Városházán – ez is téma volt a Rapid délelőtti adásában.
Mi lesz a következő? A lábvillamos? A trolibicikli? A hévroller? – vetette fel Szentkirályi Alexandra.
A fővárosi fenntartású intézmény árkádjaiban jelenleg nyolc-tíz ember lakik.
Szerdán reggel ült össze ismét a Fővárosi Közgyűlés, ahol a legtöbb újságíró arra volt kíváncsi, hogy milyen döntést hozhatnak a városatyák a Rákosrendezővel kapcsolatos elővásárlási jogról és a terület fejlesztéséről.
– Elég a ferdítésekből, főpolgármester úr. Budapestnek van egy főpolgármestere, aki köztudottan csődbe vitte a várost – mondta a fővárosi Fidesz vezetője.
A Pofosz budapesti elnöke szerint hazánkban már nincs politikai fogoly.
Nemrég a főpolgármester kirúgta a főkertészt, így már senki se szab gátat a szélsőséges zöldek ötleteinek.
Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony csak Gyurcsányékat szolgája ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.