Az öttusaversenyek programját is átrendezi a világjárvány
Könnyen meglehet, hogy soha nem látott figyelem övezi majd Jekatyerinburgban a sakk világbajnok-jelöltek ma megkezdődő döntőjét.
A 10 csapatot felvonultató elit vb-n első ízben vett volna részt a magyar női válogatott, amely tavaly Budapesten harcolta ki a feljutást.
Nincs akadálya, hogy felépüljön Budapesten a 2023-as világbajnokságra az atlétikai központ. A kormány határozatban erősítette meg és támogatólag jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés november 27-i határozatai.
Szombaton egy budapesti étteremben elevenítették fel a tíz éve történteket az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes válogatott labdarúgói és a szakmai stábja.
A Magyar Közlöny december 30-i számában a kormány határozatban megerősítette és támogatólag jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés november 27-i határozatait.
Siti Beáta másodedző szerint három-négy edzés hiányzott ahhoz, hogy a magyar női kézilabda-válogatott megfelelő ritmusban tudjon játszani a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen 14. helyezettként zárt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő magyar csapat nagy előnyt adott le francia riválisával szemben.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
A cikkből kiderül, pontosan hol és miért.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.