Ennek ellenére Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége szakmai igazgatója (versenyzőként kétszeres vb- és Eb-győztes, olimpiai ötödik klasszis) nem a siker hajhászására helyezi a hangsúlyt:
– Ez a korosztály nagyon fiatal, nem szabad nagy elvárások elé állítani a birkózókat, hiszen itt még nem az eredményesség, hanem a tapasztalatszerzés a legfőbb feladat.
Fontos, hogy minél többet birkózzanak, természetesen érmeket szeretnénk nyerni, és erre esélyünk is van, de nem dől össze a világ, ha valakinek ez nem sikerül. Egyáltalán nem biztos, hogy az U15-ös Európa-bajnokokból élsportoló válik, és az itt kiesőkből is válhat még olimpiai bajnok. Ez csupán az első lépcsőfoka a nagyon hosszú útnak, jó erőfelmérő, hogy jelenleg hol tartunk a nemzetközi mezőnyhöz képest.
Olyan éremesőre azért nem számíthatunk, mint tavaly, de bízunk a jó szereplésben. A nemrégiben a tiranai U17-es Eb-n győztes Ritter Sophie toronymagas esélyes, reméljük, itthon is diadalmaskodik. Bízunk abban, hogy kötöttfogásban is több dobogósunk lehet, ahogyan a szabadfogású érmesnek, érmeseknek is nagyon örülnénk – jegyezte meg Bácsi Péter.
Ritter Sophie – akinek édesapja a kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád, édesanyja, Ritter Diletta pedig többszörös Eb-érmes, vb-2. – így fogalmazott az MBSZ honlapján:
– Hazai környezetben birkózom, emiatt sokkal jobban izgulok, de remélem, ahogyan eddig, ez most is inkább előnyömre válik. Ennél is nagyobb teher nehezedik rám amiatt, mert megnyertem az U17-es Eb-t. Mindenki azt várja tőlem, hogy Kaposváron, a fiatalabbak között is győzök. Nekem is ez a célom, szeretném, ha így alakulna, ha nekem szólna a himnusz, de nem bízom el magam, nehogy meglepetést okozzon valaki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!