A pitiánereknek mindig van lejjebb
A baloldali médiában az olasz sportlegenda csak egy kiöregedett fociedző.
A baloldali médiában az olasz sportlegenda csak egy kiöregedett fociedző.
A tatai rocktanácskozás tanulsága, hogy fel kell készülni az uralkodó eszmék letűnésére.
Európa tönkreteszi magát az illegális bevándorlók hordáinak segítsége nélkül is.
Bármi is legyen a globális cél, a kereszténység ereje éppen abban rejlik, hogy nem lehet csak úgy kiradírozni.
A keresztény kultúra tenni akarásra nevel, nem pedig áldozati pózra.
Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy minden létező jelenséget egyenértékűnek kell tekinteni, és úgy kell elfogadni, ahogy van.
A jogsérelmekre oly érzékeny liberálisok kizárólag a magyarságot ért atrocitásokra immunisak.
Akármibe is csomagolják a balosok, a hazaárulás hazaárulás marad.
Humor nélkül túl lehet élni ezeket a nehéz éveket is, csak nem érdemes.
1980 nyarán én voltam az első, aki idehaza tollvégre kapta a Fekete Gyöngyszemet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csaknem négy éve folyt utánuk a kutatás.
Elképesztő, mire bukkantak a házában.
Nehéz lesz, de megpróbáljuk, nem véletlenül vártunk két napot az értékeléssel.
A SmartMan 2025 két részből áll: szeptember 11-én konferencia, majd két héten át tartó fesztivál közel száz helyszínen. A látogatók közelről ismerhetik meg a digitalizáció és az AI legújabb ipari megoldásait. (X)
A Tisza hazugságai egyre nyilvánvalóbbak, az emberek pedig kezdenek ráébredni arra, hogy a párt valójában mit akar, így elkerülhetetlen a bukásuk.
A miniszterelnök a 2026-os választásokról beszélt.
Varga Barnabás mellé mindenképpen kell egy gyors, jól cselező, gólveszélyes támadó.
A Tisza hazugságai egyre nyilvánvalóbbak, az emberek pedig kezdenek ráébredni arra, hogy a párt valójában mit akar, így elkerülhetetlen a bukásuk.
A miniszterelnök a 2026-os választásokról beszélt.
Varga Barnabás mellé mindenképpen kell egy gyors, jól cselező, gólveszélyes támadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.