Az úgynevezett Norvég Alap-botrány 2014-ben azért szólt olyan nagyot, mert a sebtében összetákolt kifizetési konstrukció (hogy a mindig más pénzéből bőkezű Soros György politikailag célzott adományait a Norvég Alapba elhelyezett Soros-ügynökök segítségével skandináv közpénzből egészítették ki) lelepleződött, és a támogatottak listájából gyönyörűen feltérképezhetővé vált az új ügynökhálózat, melynek már akkor is egyszerre voltak részesei politikai aktivisták és „független-objektív” újságírók, továbbá a jóemberkedést fémjelezni hivatott LMBTQ-aktivisták és egyéb jogvédők.
Az ágensbaloldal ekkoriban véglegesen kiszorította a népi, patrióta baloldali kezdeményezéseket, Szili Katalin vagy Szűrös Mátyás mellett a határon túli magyaroktól bocsánatot kérő Mesterházy Attila is indexre került, s csak az olyan figurák találták meg a számításukat, mint az Apró–Dobrev–Gyurcsány-család, avagy a KISZ-vagyon másik részét a saját nevére vevő Varga Zoltán „nagyvállalkozó”, a 24.hu tulajdonosa.
Az ő stratégiájuk a formálódó dollárbaloldallal való szövetségkötés, a hazaárulásban rejlő kölcsönös gazdasági előnyök kiaknázása lett. (A sok példa közt elég itt arra utalni, hogy Dobrev Klára azonnal megtalálta a hangot az új csodafegyver kirakatbábuival, azaz a Momentum arcaival, Cseh Katalinnal és Donáth Annával, hogy együtt paktálhassanak le a korrupt brüsszeli szocikkal, de ez történetünk egy másik, messzire vezető szála.) Ahogyan a Rákosi-féle Magyar Kommunista Párt módszeresen kiirtotta és leszalámizta a valódi népképviseletet, úgy a városházi ingatlankufár, azaz a Bajnai Gordon helytartói felügyeletével működő új baloldal is kinyírta a Schiffer András-féle, morális alapokon politizáló ellenzékieket.
Ugyanez a folyamat ment végbe a baloldali médiában is: egy kisebb rész ugyan középre húzott és opportunista felfogást követve elfoglalta őfelsége ellenzéke kényelmes páholyait, a meghatározó mégis a dollármédia totális kiépülése lett. Egy olyan hálózat létrejötte, amiből nincs kibeszélés, amit áthatnak a kötelezően ajánlott, nem csupán kormány-, hanem velejéig nemzetellenes témák és narratívák.
Ezt az új dollármédiát egyetlen mágnes tartja össze: a júdáspénz, amely az egyértelmű bizonyítékok, a parlamenti vizsgálat és a magyarázkodással fűszerezett beismerések tanúsága szerint évről évre megbízhatóan érkezik az azt kiérdemlőknek.
Igen szerencsés módon ez a bűnszövetség itthon meglehetősen sikertelen, 2014 óta, a legutóbbi önkormányzati választáson aratott részleges győzelmet leszámítva minden megméretést elbuktak. Sem a beléjük pumpált dollármilliók, sem az újabb és újabb messiásaik nem fordították meg balszerencséjüket. Azonban ez senkit ne tévesszen meg! Azon túl, hogy büszkék lehetünk sokat próbált nemzetünk éleslátására, hogy az ilyen bazári mutatványokat sok éve már inkább kineveti, mint hatalomba emeli a kétharmados többség, a veszély valójában óriási.
Ne feledjük el, hogy bár a magyarokon egyelőre nem fogott a métely, de ugyanez a recept Kijevtől Brüsszelig, Berlintől Washingtonig már nagyon sok helyen a szuverenitás elvesztését, a patrióta-konzervatív oldal bukását eredményezte.
A nagy világprojekt – gazdasági krachot, kultúrák felbomlását, kilátástalan háborúskodást és felesleges vérontást hagyva maga mögött – szenvtelenül halad előre. A háttérhatalom hálózatai Európában és Amerikában már formálisan is elfoglalták a közhivatalokat és a fontos nemzetközi szervezeteket, és bár természetesen tele vagyunk reménnyel, de nagyon fel kell kötni a nadrágot, ha ezt a folyamatot vissza szeretnénk fordítani.
Ezért is nagyon fontos, hogy a gaztettet a nevén nevezzük, hogy felismerjük az ellenségeinket és ne féljünk elítélni azokat, akik politikai vitákat és kritikus, ellenzéki újságírást színlelve valójában a világot felforgató erők szabad prédájává tennék a magyar társadalmat. Természetesen még csak nem is meggyőződésből, hanem, mint annyit taglaltuk, szimpla prostituáltként, ki több, ki kevesebb dollárért.
Írásom zárásaként ezért is fogom itt felidézni e prostitúció egyik legundorítóbb megnyilvánulását, azaz az a dollármédia legaljasabb húzását: néhány évvel ezelőtt tűnt fel az Európai Bizottság és a Soros-féle Open Society Foundations közös vállalkozása, az IJ4EU-projekt, mely a fennkölt „Oknyomozó Újságírás Európáért” elnevezés angol rövidítése. A szervezet nevére rákeresve azonban sokféle gyalázatos törekvést lelhetünk fel, de egyet sem, amelyik bármennyire is Európa érdekét szolgálná. Az egylet egyik legfontosabb munkája a határon túli magyar szervezetek pénzügyeinek leleplezése. Ez annyira fontos, hogy külön portált is létrehoztak, „hungarianmoney.eu" néven, ahol bő két éve nyomozgatnak kérlelhetetlenül.
Ezen a ponton válik igazán hányingerkeltővé a dolog: a Soros- és EU-pénzből kutakodó újságírók újraalakították az egykori kisantantot, csak hazai szövetségesük ezúttal nem Károlyi Mihály, hanem a Telex, az Átlátszó és a 444.hu. Főleg az első két orgánum jeleskedik a közös támadássorozattal, melyet román, szlovák, szerb, horvát, szlovén, osztrák és ukrán szerkesztőségekkel közösen (!) hajtanak végre a határon túli magyar közösségek ellen.
A Bethlen Gábor Alap támogatásainak firtatásáról van szó, amelyet éppen azért folyósít diszkréten a magyar kormány, hogy az azt megkapó közösségek ne váljanak céltáblává az utódállamokban.
Pontosan tudjuk, hogy ezek a hecckampányok hova vezetnek. Ukrajnában már a háború előtt neonáci és soviniszta szélsőségesek áldozataivá váltak az érintett magyarok, azóta félhivatalos halállisták készülnek a magyar kormánnyal együttműködő civilekről, többségük a háború kitörése óta kénytelen volt elmenekülni Kárpátaljáról. Természetesen a többi utódállamban is hatósági és közéleti vegzálás éri a pellengérre állított magyarokat. E publicisztika keretei nem teszik lehetővé az alávaló, lefizetett hazaárulók teljes munkásságának ismertetését, de elég csak rákeresni a IJ4EU és a Telex, Átlátszó stb. kifejezésekre, és máris dől a sok gusztustalanság. (Érdekesség, hogy tavaly készítettem néhány képernyőfotót a témák egyes kidolgozóiról és most újra rákeresve nem leltem fel a Telex és az Átlátszó ukrajnai partnereinek nevét – valahogy kínossá válhatott a kapcsolat?)
Isten lássa lelkem, sosem óhajtanám a másként gondolkodók vegzálását vagy megbélyegzését, sok kollégámmal egyetemben mindig szívesen vitáztunk a másik oldallal és kifejezetten örülünk annak, hogy Magyarországon a szólás- és sajtószabadság teljes körű. Ugyanakkor egyre kínzóbb a kérdés: miért és meddig kell eltűrni ezt a minden vitán felül nemzetellenes és hazaáruló ténykedést? Magyarország erre hivatott szervei mikor merik nyíltan kimondani: honnantól törvénysértő ez a viselkedés?
