Ezért vált nagyon kockázatossá Görögországban nyaralni
Görögország csodába illő szigeteit elárasztják a turisták, de a görög egészségügyi rendszer nem bírja a terhelést.
Görögország csodába illő szigeteit elárasztják a turisták, de a görög egészségügyi rendszer nem bírja a terhelést.
Nem lehet elég korán figyelmeztetni a lakosságot arra, hogy takarékoskodjanak a gázzal.
A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) egy figyelmeztetésében hírszerző ügynökségként tüntettek fel egy kínai diákszervezetet.
Az Európai Parlament egykori elnöke, Martin Schulz szerint az Alternatíva Németországért párt szárnyalása átmeneti. Mindezt annak ellenére mondta, hogy néhány hónapja még ijesztőnek nevezte a párt népszerűségének növekedését.
Javítóintézetbe megy.
Egész Európában fellendült a feketepiac az ukrajnai háború kirobbanása óta.
Az Allianz biztosító jelentése szerint 2022-ben a tűz volt az összes kár fő oka: nyolc hajóveszteségért és több mint kétszáz balesetért ez volt felelős.
Mutatunk pár munkakört, ahol nem áll fenn a veszélye annak, hogy a mesterséges intelligencia kiszorítja az emberi erőforrást.
Bajba kerülhetnek a népeket uraló liberális rezsimek, ezért büntetnek minket.
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szó lesz a békecsúcsról is.
Többen ijedten számoltak be élményeikről a közösségi médiában.
Szeles, de napos idő várható.
Nem kell vagyonokat költeni új fűtési rendszerre.
Marco Rubióval tárgyal a magyar külügyminiszter.
Az európai vezető szerint mindenki a háborút várja.
Itt vannak a legújabb részletek.
A korábbi angol válogatott csatár, Chris Sutton kemény kritikával illette a Liverpool vezetőedzőjét a magyar játékos miatt.
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.