Új információk derültek ki Kapu Tiborék visszatéréséről
Itt van minden, amit tudni kell.
Itt van minden, amit tudni kell.

Tizenhat év után újra hazájában játszhat a világbajnok.

Egy olyan óriásplakát tűnt fel a közelmúltban Budapest belvárosában, ami feltehetően a Supermanagement és Azahriah közös üzenete.

A súlycsoport KO-királyát, a WBC egykori világbajnokát, a még aktív 39 éves Deontay Wildert szemelte ki ellenfélnek.

Az olimpiai bajnok régi vágya, hogy a Ferencvárosban dolgozhasson mint játékosmegfigyelő.

Egyedül a Sebastian Coe vezette Nemzetközi Atlétikai Szövetség zárkózik el a felfüggesztett sportolók visszaengedésétől.

A színész és Tom Cruise közeli barátok voltak.

Mihail Degtyarev orosz sportminiszter kezdte Coventry puhítását, majd Vlagyimir Putyin következett, végül a NOB-bal háborúban álló Nemzetközi Bokszszövetség orosz elnöke, Umar Kremljov zárta a sort.

Bokszlegendánk, a hazai szövetség elnöke, Kovács Kokó István kijelentette, a sportág visszatért oda, ahova mindig is tartozott.

A 34 éves világklasszis újbóli csatasorba állása jelentősen megnöveli a győriek esélyeit a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Kallas nyíltan beszélt a rezsimváltás lehetőségéről, illetve arról, hogy az Európai Unió támogatná az erre irányuló törekvéseket.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.