Vlagyimir Putyin: Újjáépítjük az elcsatolt területeket
Az orosz elnök az Oroszország általi annektálás első évfordulóján mondott beszédet.
Az orosz elnök az Oroszország általi annektálás első évfordulóján mondott beszédet.

A brit titkosszolgálatok által halottnak nyilvánított, valamint az ukrán hírszerzés szerint élet-halál között lebegő vezetők a videó tanúsága szerint nagyszerű egészségnek örvendenek.

A népszerű amerikai jobboldali véleményvezér nemsokára az orosz televíziók képernyőjén is feltűnhet.

A felek nagy jelentőséget tulajdonítanak a Baku és Sztyepanakert képviselői közötti tárgyalásoknak.

Olaf Scholz az ENSZ 78. ülésszakán mondott beszédében az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformját is sürgette.

Szöul szerint Oroszország és Észak-Korea katonai együttműködése „nagyon negatív hatással lesz az amerikai–orosz kapcsolatokra”.

Az orosz elnök Hszi Csin-ping kínai államfővel találkozik Pekingben.

Az észak-koreai vezető látogatásából feltételezhető, hogy fontos fegyverüzletet köthetnek Oroszországgal.

Oroszország, Belarusz és Észak-Korea hármas együttműködése körvonalazódik.

Az észak-koreai vezető ellátogatott egy gyárba, ahol katonai repülőket tekintett meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fogalomról és mindarról, ami mögötte van, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly segít eligazodni a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Brüsszelből semmifajta engedélyre nincsen szükség.

Zelenszkij riválisa szerint az országnak a NATO-ban a helye.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Ezzel ellentétben itt a valóság.

Brussels has also set its sights on Hungarians’ savings, and the money could easily end up flowing to Ukraine.

Magyarország az egyik legbékésebb állam a világon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.