Lecsapott a Twitter-cenzúra a jobboldali párt oldalára
Mivel a spanyol kormány a hagyományos médiumokon lejárató kampányt indított, a VOX a közösségi oldalakon próbált válaszolni.
Mivel a spanyol kormány a hagyományos médiumokon lejárató kampányt indított, a VOX a közösségi oldalakon próbált válaszolni.

Széles körű, több pártból álló kormányzati együttműködés vagy a jobboldallal alkotott nagykoalíció – gyakorlatilag ez a két lehetőség áll Pedro Sánchez ügyvezető miniszterelnök előtt.

A VOX profilja szerint – az emberek mindennapi biztonsága érdekében – az illegális bevándorlást teljesen meg kellene állítani, illetve a szexuális erőszaktevőket életfogytiglanira kellene ítélni.
A nem hivatalos végeredmény szerint a jelenlegi ügyvezető kormánypártra a választók 28,6 százaléka, a második helyen végzett konzervatív Néppártra 20,78 százaléka szavazott.
A nagy spanyol pártok többsége nem támogatja Pedro Sánchez szocialista kormányfő újraválasztását – derült ki a pártvezetők csütörtökön Madridban tett nyilatkozataiból, miután egyenként tájékoztatták álláspontjukról VI. Fülöp spanyol királyt.
Sobieski Tamás Spanyolország-szakértő szerint akármi is lesz az eredmény az előrehozott spanyol parlamenti választásokon, nem tisztul majd a kép, sőt, még jobban elmérgesedhet a helyzet.
Gyakorlatilag a semmiből tört fel egy év alatt a nagy pártok közé a jobboldali Vox Spanyolországban, ahol a hónap végén tartanak választásokat.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) és a növekvő népszerűségnek örvendő spanyol jobboldali párt, a Vox együttműködésre számít az Európai Parlamenti (EP) választások után – közölte a PiS szóvivője, miután a két tömörülés elnökei szerdán Vars



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.