Milák megkezdte a felkészülést, de Wladár hidegzuhanyról is beszélt + videó
A MÚSZ-ban idén tisztújítás lesz, és az elnök megjegyezte, szeretné folytatni a munkát.
A MÚSZ-ban idén tisztújítás lesz, és az elnök megjegyezte, szeretné folytatni a munkát.
Az utóbbi hónapok személyeskedő vitája ellenére a MÚSZ elnöke kifejezte háláját a klasszis úszónak.
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke feltárja Milák Kristóf útját, és Virth Balázs rehabilitálása mellett érvel.
A vizes sportok nemzetközi szövetségének elnöke méltatta Budapestet, szerinte nagyszerű vb-t rendezünk.
Huszonöt nap van hátra a budapesti rövid pályás úszó-vb kezdetéig, rekordszámú ország érkezik.
A Magyar Úszószövetség elnöke és szakmai alelnöke Orbán Viktorhoz fordult Milák Kristóf korábbi edzője és sorstársai ügyében.
A háromszoros olimpiai bajnok szerint a klubja által alkalmazott edző ellen folytatott etikai vizsgálat a bosszú része.
További négy éven át a korábbi kajakos lesz a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Száz nap múlva kezdődik a rövid pályás úszó-világbajnokság Budapesten, elindult a jegyértékesítés.
Még nem ért véget Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség nyilatkozatháborúja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A mentőegység hiába próbálta újraéleszteni a férfit.
Hiába a 120 milliós kampány, a főpolgármesternek csalódnia kellett.
Csak az Egyesült Államokból több mint kétezer hibabejelentés érkezett.
A kormányzás kezdete óta 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, az autók átlagéletkora hat év alá csökkent.
A szociális kiadások elszabadultak, miközben a beruházások évtizedek óta csökkennek.
Európai gyermekek vére folyhat a fronton.
A háborúpárti brüsszeli elit és az ukrán elnök is kiakadt, amiért Budapest lehet a béke fővárosa.
Golovin Vlagyimir szerint a második félidő korrekt volt, a napokban alig tudott edzést tartani.
Változás jön keddtől az üzemanyag árában.
Putyin budapesti tárgyalásáról vitázik Európa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.