Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke hangsúlyozta, hogy 194 ország indul a rövidpályás világbajnokságon Budapesten, és tudomásuk szerint ilyen még nem volt azelőtt. Emlékeztetett, hogy 2017-ben és 2022-ben már rendeztünk nagy medencés vb-t, ugyancsak a Duna Arénában, és azokhoz hasonlóan most is magasra tették a lécet.

– Bár a tapasztalat fontos, az adrenalinszintünk magasan van, mert minden idők legjobb vb-jét akarjuk megrendezni – jelentette ki Wladár Sándor. – Magyarországon minden adva van a sikeres vb-hez: a sportrajongó közönség a lelátókon, a világ egyik legjobb uszodája, a kormányzat folyamatos támogatása és a talán példa nélküli jó kapcsolat Husain al-Musallam elnök úrral. Harminchárom világcsúcs született a Duna Arénában az elmúlt években, nem tudom, van-e még ilyen uszoda a világon.
Husain al-Musallam, a World Aquatics elnöke megelőlegezte, hogy ez lesz minden idők egyik legjobb vb-je, és kiemelte, hogy Budapest tökéletes helyszín, ha sportról van szó. Nemcsak a kiváló uszoda miatt, hanem a vizes sportok itteni múltja és mély gyökerei miatt is, megemlítette az első magyar olimpiai bajnokot, az úszó Hajós Alfrédot, és a magyarok sikereit úszásban, vízilabdában, nyílt vízen.
Kós Hubert már a karácsonyt is nagyon várja
A mostani budapesti vb-n az egyedüli magyar olimpiai bajnok, aki ott lesz a mezőnyben, Kós Hubert, aki Párizsban 200 háton győzött. Ő a versenyei előtt általában karácsonyi zenéket hallgatva fókuszál, és már az ünnepekre is készül a vb mellett.
– Mindig hihetetlen lehetőség hazai közönség előtt versenyezni, most pedig különösen fontos számomra, hogy egyben itthon is lehetek, élvezhetem a családom közelségét. Nagyon várom már a karácsonyt is, amit itthon tölthetek – fogalmazott az Egyesült Államokban készülő Kós, aki tavaly karácsonykor a szigorú olimpiai felkészülés miatt nem utazhatott haza.
Most főleg miatta van vele a legendás amerikai edzője, Bob Bowman, aki Kós szerint hozzá hasonlóan izgatottan várja a vb-t, amelyen szorosabb kapcsolatot alakíthat ki a magyarokkal.