Böde egyre hátrébb játszik, bár kapus talán nem lesz belőle
A házigazda Paks hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Zalaegerszeg ellen az NB I-ben.
A házigazda Paks hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Zalaegerszeg ellen az NB I-ben.
A területen 60 milliárd forintos beruházással építenek harcijármű-gyártóüzemet és 500 embernek biztosítanak majd munkát.
Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának.
Ruszin Romulusz úgy fogalmazott: a honvédelem nemzeti ügy, minden magyar ember felelőssége.
A miniszter kiemelte: a járványra válaszként kutatási és fejlesztési keretet biztosított a kormány a kutatók számára.
Az új Yamaha zongorát a hangversenyterem korábbi, több mint 100 éves zongorája helyett sikerült beszerezni.
A szakrális és a praktikus, a természetfölötti és a józan paraszti ész egységet alkot egy letűnt világ még velünk élő tudásában.
Az MMA volt elnökének egyik fontos életprogramja volt, hogy „vissza kell szerezni önmagunkat”.
Vizsgálják, hogy az egyes feladatokra milyen drónok alkalmasak és meddig képesek repülni egyhuzamban.
Tizenegy kiló lőpor, négyezer lőszer, hét lőfegyver volt engedély nélkül egy 72 éves férfinél
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Pályarekonstrukció kezdődik.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Rugalmas megközelítést követel Brüsszeltől a háborúban álló ország.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalását készítenék elő.
Az Eintracht Frankfurt otthonában lépnek pályára az angolok, de már a meccs előtti programjuk is felborult.
Rózsa Gábor új filmje, az Emma karácsonya novemberben érkezik a mozikba.
Egyiptom népszerűsége ugrásszerűen nőtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.