Nagyon meg akart halni egy nő, az ablakból rántották vissza a rendőrök
Véres kést és ruhadarabokat is találtak a helyszínen.
Véres kést és ruhadarabokat is találtak a helyszínen.

Csak ugródeszkának tekintik a kerületüket, hogy saját politikai és pénzügyi érdekeiket érvényesítsék.

Perceken múlt a menekülő sofőr élete, a tetejére borult autóját teljesen maga alá gyűrte a szerelvény.

A plakátkampány témája a családon belüli erőszak.

Mindeközben emelkedtek az építőipari árak, egy kapavágás sem történt a Gizella úti telken, sőt hajléktalanok lepték el azt.

A KNYF vezetője lapunknak adott interjújában azt is elmondta, hitelesnek tartják a zuglói parkolási botrány koronatanújának, a hazugságvizsgálaton is átment Fuzik Zsolt vallomását.

Az ember, aki semmit nem alkot, ellenben rengeteget árt.

A baloldal holdudvarához tartozó cég egyik szerződése nem található a kerület honlapján.

Bizalomvesztés miatt Horváth Zsolt nem láthatja el alpolgármesteri feladatait.

A formális és cinikus, tehát hamis képviselői eskü lehet, hogy formáljogilag hatályos, de igazság szerint érvénytelen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mégsem szakadt el a nemzetközi nagytőke egyik emblematikus cégétől, a Shelltől a tiszás szakértő, aki levágná Magyarországot az orosz olajról és korábban Bajnai Gordont magasztalta.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.

Abban egészen biztosak lehetünk, ha összejön a magyar–szerb párharc a vb-selejtezőben, akkor annak idegenbeli meccsét nem a magyar határ közelében fogják rendezni.

Mutatjuk a nap legfontosabb külpolitikai híreit.

A beléptetettek közül a rendőrség 12 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.