A városi és vidéki környezetben élő gyerekek internethozzáférésében is nagy a különbség: a városi gyerekek 60 százalékának nincs internete otthon, a vidéken élők esetében azonban 75 százalék ez az arány.
Az ITU elnöke, Houlin Zhao közleményében kiemelte, hogy a vidéken élők bekapcsolása továbbra is nagy kihívás. A jelentés arra is figyelmeztetett, hogy még azok a gyerekek sem biztos, hogy használni tudják a netet, akiknek az otthonában van internetkapcsolat. Sok gyerekeknek házimunkát kell végeznie vagy dolgoznia kell, vagy a háztartásban nincsenek megfelelő digitális eszközök. Emellett a jelentés szerint a lányoknak kevésbé van lehetőségük az internet használatára, mint a fiúknak. Ezzel kapcsolatban a jelentés készítőinek nincsenek pontos adatai, arról azonban igen, hogy mekkora a különbség összességében a férfiak és nők internethozzáférése között.
2019-ben világszerte a férfiak 55 százaléka, a nőknek pedig 48 százaléka használta az internetet. A különbség a szegény országokban és szegényebb régiókban sokkal jelentősebb. Afrikában például a fiúk és férfiak 37 százaléka, a lányok és nők 20 százaléka használta tavaly a netet az ITU adatai szerint.
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy nem aratott sikert a legismertebb közösségi oldal megújult felülete. A jelenlegi felület egy önálló életre kelt magazin, ahol a kapcsolatépítés háttérbe szorult.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!