Galaktikus alvilágot, csillagtemetőt találtak a Tejútrendszerben

Tudósok felfedezték galaxisunk sötét oldalát.

A Tejútrendszer első ilyen térképén hatalmas „galaktikus alvilágot” tártak fel, amely telve van valaha hatalmas csillagok maradványaival, amelyek ma már halott fekete lyukak és neutroncsillagok – írja a Fejér megyei hírportál, a Feol.hu. A képen „látható” a galaxis, a Tejútrendszer és a felfedezett alvilág.

Mindezt egy új tanulmány mutatja be a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban.

David Sweeney, a tanulmány vezető szerzője sajtóközleményben elmondta, hogy a temető magassága közel háromszorosa a Tejútrendszerének.

– Ezek a halott csillagmaradványok a látható galaxistól alapvetően eltérő eloszlást és szerkezetet mutatnak

– mondta.

A maradványok egykor a Napunknál több mint nyolcszor nagyobb tömegű csillagok voltak – derül ki a tanulmányból –, egészen addig, amíg nukleáris üzemanyaguk kifogyott, s összeomlottak, fekete lyukakká vagy neutroncsillagokká váltak.

Sweeney és csapata elkészítették az első részletes térképet, amely megmutatja, hol találhatók maradványok. Olyan modelleket építettek, amelyekből kiderül, hol születtek a csillagok, hol haltak meg és hogyan oszlottak szét a galaxisban vagy szóródtak ki belőle.

Fiatalabb neutroncsillagokat és fekete lyukakat viszonylag könnyebb találni a tudósoknak, mint régebbieket.

A tanulmány társszerzője, Peter Tuthill, a Sydney-i Csillagászati Intézet professzora költői fordulattal úgy fogalmazott, hogy a csillagok megtalálása „olyan volt, mint egy mitikus elefánttemető fellelése”.

– Ezen ritka nagy tömegű csillagok »csontjainak« ott kellett lenniük, de úgy tűnt, hogy titokzatosságba burkolóznak

– mondta. – A legrégebbi neutroncsillagok és fekete lyukak akkor keletkeztek, amikor a galaxis még fiatalabb volt és egészen más alakú. Aztán évmilliárdok alatt összetett változásoknak volt kitéve.

Dr. Sanjib Sharm, a  Sydney-i Egyetem kutatója azt mondta, hogy az eredmények „egy kissé megdöbbentették”.

– Mindennap a látható galaxis ma ismert képeivel dolgozom, és arra számítottam, hogy a galaktikus alvilág kissé más lesz ugyan, de nagy vonalakban hasonló – mondta Sharm.

A galaktikus temető oldalnézetben a közepén puffadtabb, mint a galaxis egésze. A tudósok szerint ez a szupernóva-robbanások során kibocsátott energia eredménye.

Ez az energia annyira erős, hogy Sweeney szerint a galaktikus alvilágban talált csillagok „elképesztő mennyisége, mintegy 30 százaléka teljesen kilökődött a galaxisból”. Azok a csillagok soha nem térnek vissza.

A kutatók számára ennek a felfedezésnek az a legizgalmasabb aspektusa, hogy csillagászati ismereteiket bizonyos értelemben egyfajta „szellemvadászatra” fogják használni.

„Számomra az egyik legizgalmasabb ebben a munkában az, hogy még a Napunk körüli helyi csillagkörnyéken is valószínűleg áthaladnak ezek a kísérteties látogatók – mondta Tuthill. – Statisztikailag a legközelebbi maradványnak csak 65 fényévre kell lennie: galaktikus értelemben mondhatni, többé-kevésbé a hátsó udvarunkban.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)