Parajd ismét várja a gyógyulni vágyókat
Két hónapos kényszerszünet után ismét fogadják a vendégeket.
Két hónapos kényszerszünet után ismét fogadják a vendégeket.
A bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak segít az Ökumenikus Segélyszervezet.
A hatóságok kiszivattyúzzák a vizet a sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
Súlyos ökológiai katasztrófa zajlik.
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a parajdi bányakatasztrófa miatt már június 5-e óta figyeli a Maros vízminőségét, ellenőrzi sótartalmát.
Ennek nem feltétlenül kellett volna így történnie.
Elindult a Segitsparajdon.ro honlap, ahol a helyi adománygyűjtésekbe lehet bekapcsolódni.
A kérdés már csak az, hogy mikor és mekkora területet érint majd az omlás.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a karmelita kolostorban fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét.
Kora estig 145 millió forint gyűlt össze az erdélyi árvízkárosultak javára.
A sóbánya bezárása óta elnéptelenedett az üdülőhely.
A kormány minden forintot megdupláz.
Nyomon követik a felszín változásait.
Románia hétfőn tíz szakértő felajánlását kérte a tagállamoktól.
Külföldi szakértők segítenek a létesítmény megmentésében.
A kormányülésen ezúttal jelen volt Hargita megye elnöke, Bíró Botond is.
A magyar kormány segítségét kéri a székely közösség.
A felelősöket keresik, nemzetközi szakértők érkeznek.
A kezdeményezés rövid idő alatt jelentős támogatottságot szerzett.
A parajdi katasztrófának nagyon sok vetülete van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.