Soha nem látott 1956-os fényképeket tett közzé egy szerzetesrend
A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának levéltára az 1956-os forradalom 65. évfordulójának tiszteletére tette közzé a fényképeket.
A lapunknak nyilatkozó résztvevők azért meneteltek, hogy megmutassák, nem kérnek többé Gyurcsányból.

Olyan kevesen lézengtek Márki-Zay sleppjének műsorán, hogy nem volna nehéz névsort alkotni a résztvevőkből.

A baloldal mintha csak azt üzente volna a pártonkívüliségét hangoztató hódmezővásárhelyi polgármesternek: Péter, lássuk, magadtól mire vagy képes.

A régió vezetése immár második alkalommal csatlakozik ilyen módon az évfordulós megemlékezéshez.

A miniszterelnök ünnepi beszédében elmondta, hogy a nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt.

A több százezer ember nem fért el a rakparton és a gyülekezőhelyen.

15 éve annak, hogy október 23-án Gyurcsány Ferenc parancsára azonosító nélküli rendőrök rontottak a békés megemlékezőkre.

1956-ban „a szabadság lánctalpakon jött”, míg 1989-ben a rendszerváltást a könnyűzene eszközeivel leginkább az East szerzeménye fémjelezte.

A résztvevők magyar zászlókkal, településjelző táblákkal haladtak a Műegyetem rakparttól az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséhez.

A Demokratikus Koalíció elnöke a saját felelősségét kívánta leplezni a Facebook-oldalán ma közzétett bejegyzésében.

Piros–fehér–zöld színű kivilágítást kapott a világ leghíresebb vízesése.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán emlékezett meg október 23-ról.

Toót-Holló Tamás a Hír TV Napi aktuális című adásában beszélt a Meggyalázott demokrácia nevet viselő fotókiállításról.

Nyolc kamerával és drónnal ad élő közvetítést a HírTV a békemenetről.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján a Kossuth Lajos téren a zászlófelvonással megkezdődtek az ünnepségek.

A népszerű humorista ezúttal az 1956. október 23-i, illetve az azt követő forradalmi események néhány ikonikus helyszínére látogatott el Budapesten.

Csőzik László, a város balliberális polgármestere megóvta Gyurcsány-párti feleségét a szembesítésektől.

Fáklyás vonulás, zászlófelvonás és a gyurcsányi terror útvonalán haladó békemenet is szerepel a programok között.

A Mediaworks Hírcentruma összefoglalót készített a Hír TV 2006-os felvételeiből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.