Az Európai Bizottság javaslatot tett a nyolcadik szankciós csomag elfogadására
A javasolt csomag többek közt bizonyos elektronikus eszközök és egyes kémiai anyagok Oroszországba történő kivitelét tiltaná.
Az összeget többek közt páncélozott járművekre, amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetőkre és radarkészülékekre fogják fordítani.
Olaf Scholz német kancellár elmondta, továbbra is változatlan erővel fogják támogatni Ukrajnát.
Ukrajna arra kéri a szövetségeseit, hogy azonnal és jelentősen fokozzák a nyomást Oroszországgal szemben.
Az olasz választásokon nyertes jobbközép koalíció jelöltje nem fog változtatni az ország eddigi politikáján az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Az oroszpárti közlés szerint a lakosság elsöprő többsége szavazott az Oroszországhoz való csatlakozásra.
Az ukrán elnök újabb szankciókat szorgalmazott az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.
Az ország jelentős államközi és civil segítségre szorul.
A védelmi miniszter hangsúlyozta: folytatják Ukrajna támogatását.
Kétségtelen, hogy ezt a háborút keményen játsszák, és az ellenfelek egyre több korlátot hágnak át.
Dimitrij Bulgakov felelt az utánpótlások szállításáért.
Szerinte vitán felül áll, hogy az Egyesült Államok nyer a szankciókkal.
Régóta az a meggyőződés, hogy a fegyveres konfliktusok hagyományos értelemben a múlt kísértetei.
A Szövetség párt elnöke szerint ha működne a szankciós politika, akkor már nem lenne háború.
A balti államok és Csehország egyáltalán nem ad menedékjogot nekik, Finnország beutazási korlátozásokat vezetne be.
A bizottság tagjai 27 helyszínt kerestek fel, és eddig több mint 150 áldozattai és szemtanúval beszéltek.
A korábbi olasz kormányfő szerint az orosz nép, Putyin pártja és miniszterei kergették háborúba az orosz államfőt.
A védelmi szövetség kijelentette, rendíthetetlenül támogatja Ukrajna függetlenségét, önállóságát és területi egységét.
Az eddigi több tonnányi segélyszállítmány mellett további adományokat jutattnának el a háborúban legtöbbet szenvedett régiók egyikébe.
Egy friss felmérés szerint a bolgárok csaknem 90 százaléka szerint az elszabaduló infláció jelenti a legnagyobb veszélyt Bulgáriára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.