Döntenek a nemzetgyűlési választások időpontjáról Horthy Miklós kormányzónak a leirata nyomán, amely a törvényhozást június 16-ra hívja össze. A „Kedves gróf Bethlen!” megszólítású levélben úgy fogalmaz: „kormányzói tisztemhez tartozik, hogy a nemzet képviseletének újabb egybehívásáról gondoskodjam. Ennélfogva a magyar királyi minisztérium előterjesztésére a nemzetgyűlést folyó évi június hó 16. napjára Budapest székesfővárosba egybehívom. Felhívom a magyar királyi minisztériumot, hogy haladéktalanul tegye meg mindazokat a rendelkezéseket és intézkedéseket, amelyek szükségesek arra, hogy a nemzet képviselői idejében megválasztassanak, egybegyűlhessenek és a törvényhozás működése a mondott napon és helyen akadálytalanul megindulhasson.” A Pesti Hírlap április 29-én úgy folytatja a beszámolót: „A kormány ma rendeletet adott ki, amelynek értelmében […] az általános képviselőválasztások május 28-tól számítandó tíz napi időközön belül tartandók meg és a választások napjait a belügyminiszter tűzi ki. Ennek következtében a hivatalos ajánlási ívek kiadására rendelkezésre álló idő szükségképpen megrövidül.” A belügyminiszter mindezek alapján a választások napjait május 28-ra és június 3-ra tűzi ki.
Az élesedő választási kampánynak máris nem kívánatos kísérőjelenségei vannak. A Budapesti Hírlap „Véres választási incidens Jánosházán” címmel ad hírt április 25-én egy botrányos esetről. Hegyeshalmy Lajos kereskedelmi miniszter, Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy-miniszter és Vass József kultuszminiszter részt vettek Gyömörey György egységes párti képviselőjelölt celldömölki gyűlésén, majd jánosházi rendezvényén, „ahol az ellenzék Gyömörey Györgyöt állandó közbeszólásokkal akarta megakadályozni programbeszéde elmondásában. Gyömörey után Vass József kultuszminiszter emelkedett szólásra, s beszéde alatt a zajongók tüzet kiáltottak, mire a gyűlés rövid időre megakadt. Vass József később folytatta beszédét, a zavargók azonban megtámadták a csendőröket és egyikük, Pozsonyi László megragadta a rendet fönntartó csendőrtiszt-helyettes szuronyos fegyverét. A csendőrszurony dulakodás közben a legényt megsebesítette. Az előhívott orvosok megállapították, hogy a sebesülés nem halálos.”
Április 27-én a Pesti Napló már azt közli: „A kormány erélyes vizsgálatot indít a jánosházi incidens ügyében”. Arról írnak, hogy a kormánypártban „az ottani gyűlés megzavarását előre megszervezett és előkészített akciónak tulajdonítják és ezért a kormány erélyes vizsgálatot fog elrendelni. A hírek szerint budapesti detektívek fognak leutazni Jánosházára, hogy ottan a tetteseket és esetleges felbujtóikat kinyomozzák.” Hozzáteszik: „állítólag a miniszterek autói ellen is merényletet terveztek volna, amiről azután később lemondottak.”
„Angol lap Magyarország mellett” címmel ismerteti a Financial Timesnak a genovai gazdasági helyreállítási konferencia kapcsán született írását április 29-én a Budapesti Hírlap. „A cikk a leghatározottabban helyteleníti, hogy a kisantant kiszorítja a bizottságokból Magyarországot. Hangoztatja, hogy a legfontosabb kérdés a jóvátétel, amellyel azonban a génuai konferencián nem foglalkoztak. Pedig a probléma sürgősebb megoldása elengedhetetlen feltétele a világ gazdasági újrafelépülésének.”
„Az amerikai nép barátja Magyarországnak” ― nyilatkozza a 8 Órai Ujságnak Theodore Brentano, az USA kinevezett új magyarországi nagykövete. „Az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara ― New York-i lapok jelentése szerint ― nagy és lelkes ünnepség keretében búcsúztatta el […] Az amerikaiak sok várakozással tekintenek Brentano követ magyarországi szereplése elé, mert az ész és a szív emberének ismerik. Az ünnepségen megjelentek az amerikai magyarság reprezentánsai, akik az amerikai magyarok életében vezető szerepet töltenek be.” A kamara elnökének, Konta Sándornak a köszöntője, valamint a zenekar által eljátszott amerikai és magyar himnusz után az új budapesti nagykövet beszélt. „Mikor ebben a teremben vagyok, eszembe jut az a beszéd, amelyet Henry Ward Beecher mondott 1886. november 26-án itt, New Yorkban azon a banketten, amelyet a világ egyik legnagyobb művészének, Munkácsy Mihálynak a tiszteletére rendeztek. Munkácsy ― mondotta beszédében ― a dal, a művészet és a hősök országából jött hozzánk. A nagy Kossuth Lajos földjéről jött, akinek emlékét rajongva tisztelem és jogos rajongással, mert a Plymouth Church volt az első, amely megnyitotta kapuit, hogy tőkét gyűjtsön szent missziója céljaira.” Brentano az Egyesült Államok ügyvivőjeként kijelenti: „Amerika doktrinája a döntőbírói tiszt. És amikor azon a ponton állok, kedves barátaim, hogy útnak induljak Magyarországra, el fogom vinni azt az üzenetet, hogy az amerikai nép barátja Magyarországnak, hogy a mi kormányunknak az az óhaja, hogy visszaállítsa és ápolja a legteljesebb mértékben azt a barátságot, amely az Egyesült Államok függetlenségének elnyerése óta csaknem szakadatlanul fennállott Magyarország és az Egyesült Államok között. Megbízatásomnak fogok eleget tenni, amikor a magyar népnek legjobb kívánságainkat fogom kifejezni azzal a bizalommal, hogy a barátságos viszony felújítása és a kölcsönös jóakarat jó eredményekre és kölcsönös haszonra fog vezetni.” Végezetül utal rá, hogy hazánknak ősi államalakulata és az angolokéval egyidős alkotmánya van. „Az ezeréves Magyarország, amelynek magna chartája van, a civilizáció vezére lesz továbbra is, mert a civilizáció békét, virágzást, boldogságot és szabadságot jelent.”
Gróf Tisza István világháborús szerepét tisztázó cikket közöl a Beogradski Dnevnik, amelyről a Budapesti Hírlap számol be április 30-án. Mint írják, „Cicvaric Krsta, ismert szerb publicista titkos osztrák diplomáciai okmányok alapján fejtegeti a világháborúért való felelősség kérdését. A cikk bennünket, magyarokat nemcsak a legnagyobb mértékben érdekel, de szomorú elégtétel nekünk és Tisza István emlékének, mert tengelye, hogy Tisza elejétől végig ellene volt a háborúnak, sőt a békés megoldásért egész súlyával exponálta magát. A jugoszláv leleplezés annál nagyobb értékkel bír, mert egy magyargyűlölő újságírónak a tollából és egy magyarfalásáról híres jugoszláv lapban látott napvilágot, mely a reakcionárius szerb demokrata pártnak az orgánuma.” Az írásban kifejtik, hogy Tiszával már június 30-án kész támadó tervet közöltek Ferenc Józsefnél tett részvétlátogatása alkalmával, ám az akció „terve azonban kemény akadályra bukkant Tisza István grófban, aki meg volt győződve arról, hogy Szerbia esetleges meghódítása a monarchia kebelében élő összes szerb elem tömörülését vonná maga után.” Ezután Leopold von Berchtold külügyminiszter Ferenc József segítségével próbálta megnyerni az ügynek, ám „Tisza nem tágított”. 1914. július 6-án a magyar miniszterelnököt bizalmas minisztertanácsra hívják Bécsbe, ahol újólag ellenzi Szerbia megtámadását, s kéri, hogy legalább kíséreljenek meg előbb diplomáciai úton elégtételt szerezni, amit szerinte a szerbek meg is fognak adni, s ezzel meg is kell a monarchiának elégedni. Budapestre visszatérve rögtön memorandumot intézett a királyhoz. „Ebben az emlékiratban is hangoztatta, hogy a Szerbia ellen való háború a monarchiát oly súlyos komplikációkba sodorhatná, melyek végső veszedelemmel fenyegethetnének. Mindent el kell tehát követni, hogy a háború elkerültessék.” Cicvaric arról ír, hogy szegény Tisza hiába várt válaszra. „Memorandumát egyszerűen semmibe vették. Amikor azután a második bizalmas tanácskozásra hívták Bécsbe, lehangoltan engedett a háborús hangulatnak, azonban akkor is kikötötte, hogy a monarchia követeléseit előbb közöljék Szerbiával, s ha azokat nem teljesítené, intézzenek rövidlejáratú ultimátumot, s csak ezután következnék a hadüzenet. Ezt a javaslatát elfogadják ugyan, de Tisza még ekkor is rezignáltan tiltakozik az ultimátumnak olyan szövegezése ellen, hogy azt Szerbia ne teljesíthesse. Persze hiába tiltakozik.” A Budapesti Hírlap kommentárja: „A trianoni békének fő indítóoka az a vád volt, hogy Magyarország volt a világháború fő oka. Cicvaric, aki eddig talán soha egy jó szót nem ejtett rólunk, mégiscsak elég tárgyilagos koronatanúja annak, hogy ez a vád alávaló hazugság.”
