Az amerikai nagykövet fogadja a sajtót a követség Lendvay utcai palotájában. Megkérdezik Theodore Brentanótól, hogy „az Egyesült Államok kormánya milyen magatartást tanúsítana a trianoni béke revíziójának aktuálissá válása esetén?” Válaszát minden lap kiemelten kezeli: „Amerika semmi esetre sem gátolná meg azt ― ha az antant hatalmak erre határoznák el magukat ―, hogy a trianoni békeszerződés Magyarország javára revízió alá vétessék, miután már többször mondottam, az Egyesült Államok barátságos érzülettel viseltetik az önök országával és a magyar néppel szemben. A kérdés közelebbről tulajdonképpen nem is érdekli Amerikát. Ez az európai antant hatalmak ügye.”
Az amerikai nagykövet a Pesti Naplónak interjút is ad, ami május 17-én jelenik meg. Úgy fogalmaz: „Az Egyesült Államok szívesen részt vesz Európa újjáépítésében. Erre vonatkozó készségünknek csak egy feltétele van: az európai államok szüntessék meg az egyenetlenséget, lássanak hozzá egy reális program végrehajtásához. Amíg ez nem történik meg, ránk nem számíthatnak, mert nincs kedvünk ahhoz, hogy reális célokat nélkülöző konferenciákon részt vegyünk. Ha Európában győz a jobb belátás, akkor számíthatnak az újjáépítésben való részvételünkre. Ez nemcsak vezető államférfiaink véleménye, hanem az egyszerű polgár felfogása is, aki a gyakorlati siker garanciája nélkül meg sem értené, ha részt vennénk a végeláthatatlan európai tárgyalásokban.”
Bethlen István dunántúli kampánykörútja során Celldömölk és Kőszeg után ― ahol a Pesti Hírlap május 16-i tudósítása szerint a Városháza előtti nagy téren orkánszerű éljenzés fogadja ― Szombathelyre érkezik. A kormányfő az üdvözlő szavakra adott válaszában úgy fogalmaz: azt mondják, Szombathelyről és Vas vármegyéből indult ki a propagandaharc a kormány ellen. „Azért jöttünk ide, hogy szemébe nézzünk ennek a propagandának. Nem félünk és kitartunk, mert tudjuk, hogy az igazság és az ország mellettünk van.” A városi kultúrházban tartott népgyűlésen aztán állandó bekiabálásokkal próbálják megzavarni a beszédét, amit a jelenlévők nagy része szimpátiamegnyilvánulásokkal ellensúlyoz. „Azzal kezdte, hogy ő már kifejtette a kormány programját, az ellenzékét azonban még nem hallotta, ehelyett azonban hallott helyt nem álló vádakat, személyes támadásokat. Pedig az ország tudni akarja… (― Mennyi lesz egy mázsa búza ára? ― vág valaki a szavába) ... és tudnia kell, hogy ha az ellenzék többségre jut, mi lesz a programja. (Egy hang: Puccsok!) Az elégedetlenséget könnyű fokozni és könnyű szervezni, de ez nem komoly program. Hisz ennek az országnak baja és szerencsétlensége a múltban az volt, hogy az ellenzéki pártok jól meg tudták szervezni az országban az elégedetlenséget és ennek összes erejét a maguk vitorláinak dagasztására használták fel. De ennek a forradalom lett a következménye. A kormány nagyon súlyos örökséget vett át. […] súlyos örökséget a háború, a forradalmak, az idegen megszállás folytán ― folytatja Bethlen ― és ennek következményeit az ország még hosszú éveken át sínyleni fogja […] és csak a nemzetnek vállvetett munkája lesz képes az országot ebből a helyzetből kiemelni.” A miniszterelnök reagál a rendfenntartással kapcsolatos kritikákra is. „Azokért a sajnálatos bűncselekményekért, amelyek a közrendet megzavarták, a kormány nem felelős. Becsületszavamra állítom és vitatom bárkivel szemben, hogy a kormány minden bűncselekménnyel szemben férfias eréllyel jár el és fog eljárni.” Visszautasítja azokat a főként legitimista oldalról érkező vádakat, hogy a királypuccs idején az azóta elhunyt IV. Károllyal szemben méltatlanul jártak volna el. „Én is jöhetnék vádakkal, hogy […] az ország egységének megbontásával az országot és a királyt veszélybe döntötték. Emelhetnék vádakat, hogy nem kímélik még Szent István koronáját sem, sem a királyi palástot, az özvegy királyné gyászát, a felekezeti békét, hanem lerántják ezeket a sárba és propagandaeszközzé süllyesztik le magát a vallás fenségét is. (Úgy van! Úgy van!) Vádolhatnék azért is, hogy igenis azok léptek forradalmi alapra, akik nem ismerik el érvényesnek a meghozott törvényt, s nem kímélik az ország külpolitikai méltóságát sem. De nem emelem ezeket a vádakat, mert hiszen mi hozzá vagyunk szokva ahhoz a logikához, amely kisüti azt is, hogy Magyarországon nem azért volt forradalom, mert hitvány emberek tervszerűen előkészítették azt, hanem mert egyesek ellenszegültek divatos áramlatoknak, elhitetik azt is, hogy Tisza Istvánt nem azért gyilkolták meg, mert voltak elvetemült fickók, akik ezt előkészítették, hanem mert Tisza István magát népszerűvé tenni nem akarta.”
