A szocdemek nyilvánosan megtagadják a kommunistákat

Nem tekintik magukat az 1919-es forradalmi szereplők utódainak, mert óriási elvi különbségek vannak köztük, ők viszont az egész magyar nemzetért fognak dolgozni ― jelenti ki Peyer Károly szociáldemokrata vezető. A parlamentben ismét van női képviselő a szocdem Kéthly Anna személyében. Csupán két lap emlékezik meg arról, hogy tíz évvel azelőtt próbálta lelőni egy képviselő Tisza Istvánt a Házban. Felidézik, hogy a merénylő betegágyát virággal árasztották el az obstruáló politikusok. Az Egységes Párt a pótválasztáson is nagy sikert arat, így a nemzetgyűlésben majdnem százfős többsége van. 1918 után ismét megünneplik a fővárosban a gyermeknapot.

Az új nemzetgyűlésnek is lesz női tagja ― az elmúlt ciklusban képviselőként dolgozó, de újból mandátumot nem szerző, keresztény nemzeti egyesülés párti Schlachta Margit után ― a szociáldemokrata Kéthly Anna személyében. A Magyarország június 8-i számában megszólaltatja a politikusnőt, aki elmondása szerint a kommün utáni időkben került előtérbe. Úgy nyilatkozik: „Különleges programom a nemzetgyűlésre úgyszólván nincs is. Nálunk alig vannak női ügyek, mint a polgári pártoknál, ezek mind benne vannak a szociáldemokrata pártprogramban. Programunk felöleli az anya- és csecsemővédelem, a gyermekvédelem, az iskoláztatás, a munkásnővédelem és a gyermekmunka eltiltásának ügyét, ezekért a célokért egyformán küzdünk férfiak és nők.” Előre jelzi, hogy aktív képviselő lesz. „A nemzetgyűlésen minden nagyobb kérdésben fel fogok szólalni. Én csodálom, hogy a nők iránt a politikai életben bizonyos bizalmatlanság mutatkozik. Nálunk a pártéletben igen sok kiváló nőszónok szerepel, akik közül sokan éppen úgy megállták volna a helyüket a nemzetgyűlésen, mint ahogy, remélem, én meg fogom állni. De hát a sors engem küldött oda.” 

                                                                                                          Kéthly Anna              Fotó: Múlt-kor.hu

A 8 Órai Ujság június 8-án megemlékezik az egy évtizeddel azelőtti drámai eseményről: „Ma tíz éve, hogy Kovács Gyula rálőtt Tisza Istvánra”. Mint felidézik, „A Justh-párt és az egész ellenzék állandó fültépő zajongással, padveréssel igyekezett a parlament normális munkáját megakadályozni és terrorizálni a Ház hatalmas többségét. […] Az izgalomlázas levegőből állandó durva botrányok pattantak ki és a merényletet megelőzően egy hónappal éppen Kovács Gyula volt az, aki egy ilyen botrány alkalmával lerántotta a helyéről a szavazóurnát és a földhöz vágta. Kovács Gyulát ezért harminc napra kitiltották a parlament ülésterméből, de az ellenzék tovább folytatta a botrányrendezést.” Az ominózus napon Tisza István házelnökként karhatalommal távolíttatta el a botrányosan viselkedő, zajongó képviselőket, a többi ellenzéki pedig kivonult az ülésteremből. Tisza felment az elnöki emelvényre, és beszámolt róla a Háznak, hogy sajnálatos incidensek késleltették az ülés megnyitását. „Ebben a pillanatban az üres szélsőbaloldalon megjelent egy fekete ruhába öltözött, sápadt arcú, vékony ember: Kovács Gyula, a legelőször kitiltott képviselő. A hírlapírók karzatáról rohant be az ülésterembe és harsány hangon kiáltotta: ― Van még itt egy ellenzéki képviselő… A szó végét már elnyelte egy lövés döreje. Kovács Gyula kinyújtott karral állt a hírlapírók karzata előtt és hatalmas revolvert szögezett Tisza István grófnak. Piros villanás csap ki a revolverből, dörrenés, füstgomoly, melyen keresztül látni lehetett, amint Tisza István fölkelt helyéről és valami ámulattal, megdöbbenéssel, valami dacos elszántsággal szembefordult a merénylővel.” Mindenki megbénult a váratlan szcénától, majd „Kovács Gyula e pillanatban belépett egy padba és a revolvert a homlokának szegezte.” A merénylő megsebesítette saját magát, ám Tiszát nem találta el, s a dermedtségből felocsúdó képviselők kicsavarták a kezéből a fegyvert. A házelnök volt az egyetlen aki megőrizte a nyugalmát, s amikor a rend valamelyest helyreállt, így szólt: „A most lefolyt eset egy szerencsétlen őrültnek a cselekedete volt, aki elvonta magát az igazságszolgáltatás keze alól. Azt hiszem, az ő eljárása és sorsa fölött azzal a részvéttel térhetünk napirendre, amivel minden őrült embernek szomorú viselkedése fölött.” Beszédét ott folytatta, ahol a merénylő félbeszakította. Az őt meggyilkolni szándékozó képviselőt viszont rokonszenvmegnyilatkozásokkal halmozták el. „Kovács Gyulát, a merénylőt kórházba szállították és betegágyát virággal árasztották el az obstruáló politikusok és a politikusok feleségei.” 

A 8 Órai Ujságon kívül csak a Budapesti Hírlap emlékezik meg a terrorista akcióról. Június 8-i vezető cikkében ― amelyet minden bizonnyal Rákosi Jenő főszerkesztő írt ― úgy elemez: „A Justh Gyula és Károlyi Mihály vezérlete alatt tombolt obstrukció izgalmainak idejében történt ez. Akkor azt a jelszót adták ki a vezérek, hogy itt addig rend nem lesz, amíg meg nem lesz az általános titkos választójog. Most itt van az általános és részben titkos választójog.” Az ellenzéknek azonban ez sem elég ― utal rá a cikk, majd összehasonlítja az akkori időket a jelennel: „hogy szinte ugyanazokat a szavakat halljuk, hogy ugyanazt a szellemet látjuk tombolni a pártlapokban, az feljogosít bennünket arra a kijelentésre, hogy ott vagyunk, ahol akkor voltunk, úgy indulunk, ahogy akkor indultunk. Csak még a Kovács Gyulákat nem tudjuk, hogy itt vannak-e. Pedig az általános választójog, az itt van. Nem híveinek ideális formájában, de oly terjedelemben mégis, hogy politikai arénánk arculatát teljesen megváltoztatta, alakjait újakkal cserélte ki, s a régiek, akik még itt vannak, befolyásukat vesztetten állanak, mint az elmúlt idők emlékei, ama csonka oszlopok módjára, melyek a római Forum kiásott romjai közül az égnek meredeznek.” 

245 mandátumból 149 kormánypárti ― emeli ki a 8 Órai Ujság június 7-én. „A hétfőn lezajlott harminchét pótválasztás újabb nagy sikerét jelenti Bethlen István gróf miniszterelnök politikájának. Harmincegy kerület az Egységes Párt jelöltjének juttatta a mandátumot, s ezzel az Egységes Párt eddig megválasztott képviselőinek száma 152-re emelkedett. Föltűnő, de egyúttal jellemző is a közhangulatra, hogy a pótválasztásba került hét szociáldemokrata jelölt közül egyetlen egynek sem sikerült a győzelmet megszereznie.” Ennek a lap szerint távolról sem az az oka, hogy a hatóságok beavatkoztak volna, hanem az, „hogy a szociáldemokraták váratlan előretörése gondolkodóba ejtette a polgári társadalmat, amelynek még élénk emlékezetében él az az idő, amikor a szociáldemokraták ragadták magukhoz ebben az országban a hatalmat és engedték, hogy a kezükből Kun Béláék kezére játszódjék át. A polgári társadalom, úgy látszik, újabb veszélyt sejtett a szociáldemokraták terjeszkedésében és ezért, ahol tehette, összefogott a szociáldemokrata jelölttel szemben.” 

A Pesti Hírlap is kitér az átütő kormánypárti sikerre a pótválasztásokon Polgári arcvonal címmel. Úgy fogalmaznak: „a pünkösd utáni nap meglepetést hozott mind az ellenzéknek, mind a kormánypártnak, amennyiben […] az Egységes Párt nagy fölényét bizonyította, s jelöltjeik sűrű tömött sorban kerültek be az új nemzetgyűlésbe. Ez a párt két tűz közé volt fogva. Jobboldalt, a legszélén, a legitimisták állottak fel Uchátius-ágyúikkal, elöltöltő puskáikkal és régi érveikkel, a baloldali arcvonalon pedig a szociáldemokraták foglaltak helyet, elismerésre méltó szervezettségükkel, hogy egy bekerítő mozdulattal döntsék el a csatát. Az eredmény mégis az, hogy az Egységes Párt eddig is több mint száz mandátummal vezet.” 

Hosszú szünet után újból megünneplik a fővárosban a gyermeknapot ― adja hírül a Kis Ujság június 10-én. „Ma volt Budapesten négy év után megint az első gyermeknap. Megjelentek az utcasarkokon a gyűjtőurnák, és szép asszonyok meg lányok színes pillangóserege röpködött végig az utakon, tereken, hogy a jótékony cél érdekében kizsarolja belőlünk utolsó papírkoronánkat. Fájt odaadni a pénzt, mert hisz oly kevés maradt a zsebünkben, de ki tudna ellenállni egy pár kék vagy barna szemnek, kedves mosolynak és… a szegény elhagyott gyermekeknek?! Sok, sok pénz gyűlt össze, a nemes cél meg is érdemli.”