Az erdélyi magyar zsidóság protestál az ellen, hogy a román kormány meg akarja tiltani iskoláikban a magyar nyelvű oktatást. A Pesti Napló június 17-én „Erdély zsidósága a magyar nyelvért” alcímmel számol be a fejleményekről. „A román kormány közoktatásügyi minisztere ― amint jelentettük ― nemrégiben olyan rendeletet adott ki, hogy az erdélyi és bánáti zsidó iskolákban ezentúl nem szabad magyar nyelven tanítani, hanem vagy románul vagy csak héberül, avagy jiddis-zsargonban. Ez ellen a sérelmes határozat ellen Kolozsvárott tiltakozó nagygyűlést tartott az erdélyi és bánsági magyar zsidóság, amely azóta, hogy a románok minden állami és községi iskolából kitiltották a magyar nyelvet, nagyon sok új iskolát állított fel a nemzetiségeket megillető jog alapján, s ezekben az iskolákban természetesen mindenütt magyarul tanították a gyermekeket. A zsidó tanulókon kívül nagy számmal látogatják ezeket az iskolákat keresztény vallású magyar gyermekek is, s így a román közoktatásügyi miniszter sérelmes rendelete ezeket is érzékenyen sújtja.
Nehézségek az ellenzéki blokk körül ― számol be a Pesti Hírlap június 17-én. Mint írják, „A polgári ellenzéki blokk nem alakult meg csütörtökön és az értekezleten jelen lévő képviselők csak a kormány ellen szóló együttes eljárás részleteiben állapodtak meg egymással pártjaik megbízásából.” A szociáldemokratákkal való tárgyalásokat sem koronázza siker. „A liberális ellenzéki pártok képviseletében Rassay Károly, Vázsonyi Vilmos és Ugron Gábor pénteken este nyolc órakor megbeszélésre ültek össze a szociáldemokrata párt képviselőivel, hogy platformot létesítsenek a szocialistákkal a kormány ellen a közös harcra.” Közlik azonban, hogy ezek a megbeszélések szintén nem szövetségre, hanem kizárólag a parlamenti üléseken való időszerű taktikai kérdésekre vonatkoznak. A szociáldemokraták a lapnak minderről azt a tájékoztatást adják: „A polgári ellenzéki pártok és a szociáldemokrata párt között úgynevezett pártszövetség természetszerűleg nem jöhet létre. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a polgári ellenzék és a szociáldemokraták különösen gazdasági kérdésekben, továbbá a jogrend és az általános titkos választójog kérdésében, de számos más kérdésben is egymás oldalán ne haladhassanak. A folyamatban lévő megbeszélések is kizárólag egy ilyen irányú együttműködésre szorítkoznak.”
Megnyílik a városligeti Iparcsarnokban a Budapesti Árumintavásár, amelyet Az Est kiemelkedő nemzetközi jelentőségű gazdasági eseményként konferál föl június 18-án. „Az ezredéves fordulón még boldog Magyarország nagy napjaiból itt maradt városligeti Iparcsarnokban ma nyílt meg a kormányzó szavára a Budapesti Árumintavásár. Ez immár a tizenharmadik és gazdagságban, értékben, terjedelemben messze kimagasló minden elődje felett. Nem lipcsei Messe, a vásárok ősének szédületes arányaitól még távol áll és nem tudjuk, meg fogja-e közelíteni a bécsi őszi vásár páratlanul impozáns sikerét, de annyit boldog büszkeséggel megállapíthatunk már ma, a megnyitás reggelén, hogy a darabokra tépett, lerongyolt Magyarország ― mintha egy mese kápráztatná el a szemünket ― egy nagy diadalkaput épített és ezen az egész külföld szeme láttára átvonul a trianoni békéből még itt maradt és élni akaró magyar ipar és kereskedelem.” A vásár nyitóünnepségére diplomaták egész sora látogat el, többek között Theodore Brentano amerikai nagykövet, Dzsemal Edin török főkonzul, Franz Kienast svájci konzul, s képviselteti magát az angol, a svéd és a norvég nagykövetség is.
Faragó Géza plakátja Forrás: Várkertbazár.hu
Báró Wimmersberg Frigyes, a kereskedelmi miniszter képviselője kiemeli „a magyar ipar és kereskedelem fejlődését, amely megküzdve az igen kedvezőtlen gazdasági viszonyokkal, ilyen gyönyörű kiállítást tudott produkálni.” Hangsúlyozza: „Csonka-Magyarország olyan árucikkeket is produkált, amelyeket Nagy-Magyarország azelőtt sohasem termelt.” Horthy Miklós megnyitójában szintén méltatja a kiállítást. „Örömmel látom, hogy kereskedelmi és ipari érdekeltségünk törhetetlenül és fáradhatatlanul igyekszik minden eszközzel megküzdeni és megvalósítani azokat a feladatokat, amelyek szegény hazánk gazdasági talpra állítása körül reá hárulnak. A mai vásár újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar tudás és jóízlés mire képes. A külföld konstatálhatja, hogy Európa gazdasági újjászületésében a mi képességünk, tehetségünk, szorgalmunk is szükséges és pótolhatatlan. Őszintén óhajtom, hogy minden reménység megvalósuljon, amit ehhez a vásárhoz fűztek.”
A június 17-i lapok közlik hivatalos híradások nyomán az új kormány teljes névsorát. Miniszterelnök: Bethlen István gróf. Belügyminiszter: Rakovszky István. Pénzügyminiszter: Kállay Tibor. Külügyminiszter: Bánffy Miklós gróf. Kereskedelmi miniszter: Valkó Lajos. Közoktatásügyi miniszter: Klebelsberg Kunó gróf. Igazságügyminiszter: Daruváry Géza. Földművelésügyi miniszter: Nagyatádi Szabó István. Honvédelmi miniszter: Belitska Sándor. Népjóléti miniszter: Vass József. Közélelmezésügyi miniszter: Térfi Béla.
A Pesti Napló saját információkkal is megtűzdeli tudósítását. Belső értesüléseik szerint az Egységes Párt értekezletén elhangzó miniszterelnöki beszéd „olyan lesz, mint amilyen nyíltan hirdeti ez a névsor, hogy a kormányzópártban a szélsőjobboldali irányzat nem jutott aktív szerephez, s a miniszterelnöknek mindinkább a szabadelvűség felé hajló törekvése egy lépéssel előbbre jutott”. Arról is írnak: a kormánypárt körében „az arcokból és az elejtett szavakból az látszik, hogy a párt legnagyobb részének teljes megelégedésével és megnyugvásával találkozott a miniszterelnök, amikor Rakovszky Ivánt, Daruváry Gézát és Valkó Lajost sorozta”. Klebelsberg Kunó kinevezését a kulturális tárca élére érzékelhetően üdvözli a liberális lap. „Ugyancsak előrelépést jelent Bethlen István politikájának a jobboldali szélsőktől való eltávozásában az is, hogy Vass Józsefet Klebelsberg Kunó váltja fel a kultuszminiszterségben. Tulajdonképpen sohasem volt arról szó, hogy Klebelsberg hosszabb ideig belügyminiszter maradjon, neki tudvalevőleg a kultúrpolitika az igazi területe és belügyminiszterségét is csak a választójog megalkotásának és a választások lebonyolításának idejére vállalta.”
Az Esterházy utcai klubhelyiségben tartják meg a megválasztott képviselők részére a választások utáni első pártértekezletet. Gróf Bethlen István miniszterelnök beszédében úgy fogalmaz a Budapesti Hírlap június 18-i beszámolója szerint: azt hirdették, hogy ez a nemzet meggyógyulhat, de csak abban az esetben, ha félreteszi a széthúzást, viszálykodást és „létrehozza saját soraiban a politikai, társadalmi és felekezetközi egységet, mert csakis a polgári munka, a polgári rend révén lehet ezt a kis országot kivezetni abból a süllyedésből, amibe beletaszították.” Kitér rá, hogy ők nem mások elleni negatív kampánnyal, riogatással győztek. „Mi sohasem izgattunk, mi a magunk részéről senkit sem rágalmaztunk, mi sehol sem hirdettük, hogy veszélyben van egyik vagy másik felekezet, egyik vagy másik vallás. Mi mindig a nyugalmat és békét hirdettük és ezzel együtt az egységet. Mi nem a népnek a szenvedélyére apelláltunk, hanem a népet megnyugtatni akartuk. Nem izgattunk társadalmi osztályt társadalmi osztály ellen. Mi nem mondtuk azt, hogy a szegénységnek vagy a gazdagoknak vagyunk a pártja, hanem azt hirdettük, hogy egységes magyar haza van (Éljenzés), amelyet a társadalom egységével lehet csak újból erőssé és naggyá tenni.”
Szóba hozza az ellenzéki vádakat is jelöltjeik akadályozásáról. „Ha velünk szemben némelyek abba az optikai csalódásba esnek, hogy mi erőszakos eszközökkel […] vívtuk ki ennek a zászlónak a diadalát, ezt a magam részéről visszautasítom. Visszautasítom, mert ez optikai csalódás azok részéről, akik azt hiszik, hogy a közhatóságoknak a rend fönntartása érdekében tett intézkedései ő ellenük irányultak volna, Sajnos, a tett intézkedések még nem voltak elegendők, hogy egyik és másik esetben a közrendet megóvják.” Bethlen nem rejti véka alá, hogy küzdelmes időkre számít. „Az ország a hatalmat a mi kezünkbe adta. A hatalommal élni nemcsak jog, hanem kötelesség is. […] Amennyire rövidlátás lenne a mi részünkről, ha felesleges és oktalan küzdelmeket idéznénk elő, épp annyira hibáztatható volna az, ha a küzdelmekkel szemben gyengék és pipogyák lennénk. Mi nem keressük a harcot, de hogyha rákényszerítenek, ezt a harcot meg kell vívnunk és meg is fogjuk vívni. Meg kell vívnunk azért, mert a nemzettel szemben kötelességet kell teljesítenünk. Legyünk tisztában azzal, hogy erős harcok előtt állunk. Viszont a parlamentben legyünk tisztában azzal, hogy meg fog indulni megint a régi módszer és meg fogják próbálni sorainkat megbontani az intrika és a csábítás fegyvereivel.” Ezt elhárítandó a kormányfőnek kérései vannak a képviselőkhöz. „Én csak három dolgot kérek tőletek, Az egyik a bizalom, a másik az őszinteség és a harmadik a pártfegyelem. (Élénk éljenzés) Bizalmat kérek tőletek, de egyúttal igyekszem a magam részéről is ugyanazt a bizalmat és őszinteséget hozni, amit tőletek is elvárok.”
