A Nyugat-Magyarországon ismét szervezkedő és fegyveres összetűzést kiprovokáló, ezért a külpolitikai érdekeinket veszélyeztető Héjjas Ivánék szabadon bocsátása céljából küldöttség érkezik az Országházba a Duna–Tisza közi településekről. Gróf Bethlen István miniszterelnök határozott beszéddel teszi helyre őket. A főként az Ébredő Magyarok Egyesülete tagjaiból, szimpatizánsaiból álló delegáció egyes tagjai ugyanis a kupola alatti területen a követeléseiken túl több újságírót zaklatnak, antiszemita, megbélyegző, agresszív megjegyzéseket tesznek rájuk és az általuk képviselt orgánumokra. Amikor ismét kipécéznek egy újságírót vélt származása miatt, akit távozásra szólít föl a július 27-i 8 Órai Ujság riportja szerint a küldöttség egyik tagja, az Egységes Párt politikusa, „Gömbös Gyula, ki a közelben beszélgetett, odalépett és kijelentette a küldöttség tagjainak, hogy az újságírónak joga van itt tartózkodni”. Figyelemre méltó azonban, hogy egy szóval sem intette rendre az „ébredő” vendéget, aki úgy viselkedett, mintha ő volna a parlamentben a házigazda. „Több mint két óra hosszat tartott a küldöttségnek ez a különös és megmagyarázhatatlan viselkedése, mindaddig, míg megérkezett Bethlen István gróf miniszterelnök, aki Rakovszky Iván dr. belügyminiszter és Daruváry Géza dr. igazságügy-miniszter társaságában hallgatta meg a küldöttség kérését.” Bethlen István szavait már mintegy negyven odagyűlő képviselő is hallgatja. A Pesti Napló szintén lehozza a beszéd teljes szövegét. „Tisztelt uraim! Nagy köszönettel veszem, hogy önök kéréssel jönnek hozzám és nem követelésekkel, bár az utolsó szónok kérésüket követelés formájában adta elő. Önök arra hivatkoznak, hogy a forradalmakkal szemben helytállottak és helytállanak.” Utal rá, hogy ha forradalmi hangon beszéltek volna a parlamentbe jőve, és azt mondták volna, hogy így meg úgy fognak eljárni, ha ezt vagy azt nem teszi meg a kormány, „akkor férfira találtak volna bennem”. Emlékeztet: a magyar kormány felelős a rendért az országban. „Ezt az országot nem mindenki a saját esze és rövidlátása szerint mentheti meg, hanem kell egy főnek lennie az országban, aki parancsolni tud és parancsol.” Kifejti, hogy akiket letartóztattak, „azt a hibát követték el, hogy az egyik a Duna–Tisza közén, a másik a Dunán túl, a harmadik a Tiszán túl akarta a saját módszere szerint megmenteni a nemzetet. Egy nemzet megmenthető, ha minden fia összetart és egy vezér után indul. De nem lehet ezt az országot úgy kormányozni, hogy itt mindenki, akármilyen rendű és rangú ember legyen, azt képzeli, hogy ő menti meg az országot. Mentsük meg mindnyájan, és meg is kell menteni (Éljenzés. Úgy van! Úgy van!), de együttes akarattal és egy vezér után indulva. (Helyeslés).” Válaszol a Héjjas Ivánékkal kapcsolatos követelésekre, illetve tevékenységük veszélyeire. „Tudom, hogy azok, akik le vannak tartóztatva, hazafias meggyőződéssel mentek bele az ügybe, de honnan tudják azt önök, hogy a haza megmentése lett volna-e ebből? Honnan tudják, hogy ha ez végrehajtatik, nem az ország romlása következett volna-e be? Én tudom, hogy mi következett volna be, és kötelességemet teljesítem akkor, amikor szembeszállok mindennel és minden körülmények között. Vegyék ezt tudomásul, mert ha vannak önök között férfiak, én is vagyok olyan férfi, aki kitartok a saját magam álláspontja mellett.” Bethlen hangsúlyozza, hogy azt fogja tenni, amit a közérdek parancsol, és ebben nem érvényesülhetnek más befolyások. „Ha ütni tudunk jobbra, akkor balra is fogunk tudni ütni. Sem a destrukciót, sem az önakaratú hazafiaskodást nem tűrhetjük. Rendet akarunk és rendet fogunk teremteni. Ami pedig Héjjas szabadlábra helyezését illeti, ezt a bíróság fogja eldönteni, szem előtt tartásával azoknak a hazafias szempontoknak, amelyek őt tettében vezették. Több szavam az urakhoz nincs.” A kormányfőt nem foglalkoztatja szavainak fogadtatása, „sarkon fordult és Daruváry igazságügyi miniszterrel együtt eltávozott”. A 8 Órai Ujság ezt így írja le: „A miniszterelnök határozott és férfias fellépése döbbenetes hatást váltott ki az előbb még hetykén zajongó tömegből. Néma csendben nyitottak utat Bethlennek, aki anélkül, hogy kezet fogott volna a küldöttség vezetőivel, minisztertársai kíséretében eltávozott a kupolateremből.”
A polgári liberális sajtó is értékeli a miniszterelnök határozott fellépését. A Magyarország július 27-én „Bethlen keményen szembeszállt az Ébredőkkel” főcímmel jelenik meg. A Pesti Napló „Kapák és kaszák” című vezércikkében szintén méltatja a kormányfőt. „Egy küldöttség arra kérte a miniszterelnököt, hogy Héjjas Iván előtt nyissa ki a fogház ajtaját. […] ámbár tudhatta volna, amit mindenki ebben az országban, hogy olyan államban, ahol a törvények uralkodnak, a miniszterelnök nem bocsáthat valakit ki a fogházból. Ez a törvények alapján ítélkező bíróság dolga. […] Egy szónok durván megfenyegette a miniszterelnököt; azt mondotta, hogy a Duna–Tisza közén kaszák és kapák már a kezekben vannak, akkora az elkeseredés, és ezért nem kéri, de követeli, hogy kívánságukat teljesítsék. Gróf Bethlen István nem ijedt meg a felemelt kaszáktól és kapáktól. Kiegyenesedett és a törvényes rend ellen intézett inzultust méltóságteljesen visszautasította.” A lap üdvözli, hogy félreütötte „az arca előtt hadonászó kaszákat és kapákat, s kemény szavakban bélyegezte meg a küldöttség forradalmi hangját és forradalmi magatartását”.
Egy előző napmandátumhoz jutott egységes párti képviselő, Eckhardt Tibor parlamenti szűzbeszédét viszont már nem fogadják ilyen tetszéssel a Pesti Naplónál, mivel több lap betiltására tesz javaslatot. Úgy fogalmaz a tudósítás szerint: „Magyarországon még ma is vannak sajtóorgánumok, amelyek felelősek az ország leromlásáért, melyek ugyanazt a politikát követik, mint a kis-entente.” Emiatt „Szükségesnek tartja felkérni a kormányt, hogy ugyanazt az erélyt balról is érvényesítse, amit jobb felé látunk tőle”. Határozati javaslatot nyújt be a következő szöveggel: „Utasítsa a nemzetgyűlés a magyar királyi kormányt, hogy a »Világ«, »Az Est«, a »Pesti Napló« és a »Magyarország« című lapokat haladéktalanul, végérvényesen tiltsa be.” Eckhardt azt is nehezményezi, hogy választókerületében az egyik község jegyzőjét Az Est szerinte „parancsoló módon szólította föl, hogy közölje vele a községben lévő hadirokkantak és hadiözvegyek névsorát”. Az Est kiadóhivatala ― amely a Pesti Naplót és a Magyarországot is megjelenteti ― válaszul közzéteszi a levelet. „ Tisztelettel kérjük a tekintetes Elöljáróságot, szíveskedjenek a mellékelt válaszboríték felhasználásával a községben s a hozzátartozó helységekben lakó hadiözvegyek, rokkantak és nyugalmazott állami alkalmazottak neveit velünk közölni. […] megbízható, pontos adatokat kívánunk beszerezni, hogy azután a közölt címekkel levélileg összeköttetésbe léphessünk. Egészen könnyű munka végzését szeretnők rábízni a vállalkozóra, természetesen megfelelő díjazás mellett. Szívességükért előre is köszönetet mondunk, s vagyunk tisztelettel: Az Est kiadóhivatala.”
Hozzáteszik, hogy nemcsak a szociális és humanitárius szempontok vezették őket a körlevél kiküldésével, hanem egyenesen egy belügyminiszteri rendelet értelmében jártak el, „amely a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és nyugalmazott állami alkalmazottaknak elsőbbségi jogot biztosít a lapok terjesztése körül”.
A Pesti Napló imént idézett vezércikke mindezek miatt felteszi a kérdést: hajlandó-e a kormányfő éppoly erősen visszautasítani Eckhardt kaszás-kapás felszólalását, ahogy a delegációét? „Ha tehát a miniszterelnök valóban helyre akarja állítani a törvények uralmát, a maga portáján kell először rendet teremtenie.” Az új képviselő abszurd indítványa természetesen nem valósult meg.
Július 28-án a Pesti Naplóban „Borzalmas adatok az erdélyi magyarság szenvedéseiről” címmel jelenik meg cikk, amelyben arról írnak, hogy az erdélyi Magyar–Székely Egyesület a Népszövetséghez fordul. Mint írják, 1919. december 9-én a szövetséges hatalmak és Románia szerződést kötöttek a kisebbségek védelmére. „Hogy mennyit ér ez a garancia, azt tudtuk eddig a kétségbeesett menekültek ezreitől. Most azonban a Magyar–Székely Egyesület, mely a Népszövetség támogatására alakult, összegyűjtötte a romániai magyar kisebbség sérelmeit, s e munkálatoknak első kötete ma hagyta el a sajtót. Az adatokat fölterjeszti a Népszövetséghez is és az eredeti okmányok, jegyzőkönyvek, fényképek tömege letagadhatatlanul fogja Európa szeme elé állítani mindazt, amit Romániában a magyar kisebbség ellen elkövettek.”
A Pesti Napló ugyanaznap arról is hírt ad, hogy a belgrádi kormány parancsára 400 000 magyart és németet kihagytak a választói névjegyzékből. A 8 Órai Ujság pedig arról cikkez, hogy a korábban kiutasított magyarok mintegy huszonöt százalékát visszaengedték ugyan szülőföldjükre, illetve Jugoszlávia területére, azonban újabb kétszáz családot utasítanak ki. Az üggyel kapcsolatban a Budapesti Hírlap még július 25-én arról számol be, hogy a párizsi Le Temps részletesen foglalkozott a Jugoszláviából kiutasított magyarok esetével. A Morning Post értesülésére hivatkozva közlik, hogy a magyar kormány sürgősséggel fordult a Népszövetséghez, közbenjárását kérve a kiutasítások megakadályozására. A Le Temps megírja: Budapesten úgy vélik, hogy „a szerb kormány a kiutasítások révén tulajdonképpen azoktól akart megmenekülni, akik a küszöbönálló választásokon kétségkívül a kormány ellen szavaztak volna”.
