A miniszterelnök a Házban valamennyi ellenzéki oldal felvetésére válaszol felszólalásában. A Budapesti Hírlap augusztus elsején úgy tudósít: „Bethlen mai beszéde polemikus beszéd volt ― a javából. Mindenkinek megfelelt. A szociáldemokratáknak csakúgy, mint Rassaynak és Andrássy Gyula grófnak. És ha helyenként kemény volt is és határozott, egészében véve tagadhatatlan, hogy beszéde a parlamenti béke és munka biztosításának nagy céljait szolgálja. […] Bethlen tiszta helyzetet teremtett, megmondotta, ami a lelkén feküdt és nem rajta áll, hogy végre megértés és békesség legyen úrrá ebben a szomorú hazában.”
A kormányfő többek között arról beszél, hogy a „kritika joga az ellenzéket illeti meg, ellenben a parlament vezetése, a parlament munkájának a megszabása a kormány feladata. Csak így lehet becsületes együttműködésről szó a kormánypárt és az ellenzék között.” Gróf Bethlen István üdvözli, hogy a szociáldemokraták a trianoni diktátum megváltoztatása érdekében hajlandók együtt küzdeni. Megjegyzi azonban: éppen az a gondja a baloldali párt programjával, hogy a Házban felolvasott program Peidl Gyula szavai szerint „csak munkaprogram és fenntartják eredeti messzemenő programjukat teljes mértékben.” Úgy fogalmaz: „Kérdem én, melyik az a végső program? Ezt nekünk tudnunk kell. Az a radikális színezetű, de mégis polgári program, melyet felolvastak, csak akkor jelent komoly együttműködési lehetőséget, ha tudjuk, nincs-e hátul egy másik program, amelyet bármikor elővehetnek és a polgári pártok ellen indulhatnak vele. (Propper Sándor: A második internacionálé alapján állunk)”. Arra biztatja a miniszterelnök a szocdemeket, hogy őszintén valljanak színt, s szakítsanak a szélsőbaloldaliakkal. „Melegen ajánlom, hogy a szélsőséges elemektől váljanak el minél hamarább. Ha likvidálni kell a bolsevizmust, amit szónokaik követelnek, akkor először saját pártjukban likvidálják.” Kitér arra a szocialista követelésre is, hogy az emigránsok hazajövetelét tegyék lehetővé. „Azt kérdem, mi közük van nekik az emigránsokhoz, amikor ezeknek kilencven százaléka kommunista bűncselekményt követett el… (Klárik Ferenc: Tíz százaléka talán!) ...és a szociáldemokraták azt mondják, hogy ezekkel nem azonosítják magukat és csekély azoknak a száma, akikről azt mondják, hogy aggodalomból, a fehér terrortól való félelmükben távoztak el hazulról, vagy azért mentek külföldre, mert ott akartak a szociáldemokrata álláspont javára munkálkodni.” Bethlen tudja, hogy kire céloznak ezzel: Garami Ernőre. „Kijelentem, tudom, hogy Garami Ernő sohasem volt bolsevista. Tudom azt is, hogy abban a percben, mikor a bolsevizmus kitört, eltávozott Svájcba és ott volt a diktatúra egész időtartama alatt és csak annak bukásakor tért haza.” Felemlíti, hogy akkor tárgyalások is folytak Garami és a polgári pártok között, amelyeken ő is részt vett. „Nincs okom ezt tagadni, mert én őt becsületes magyar embernek tartottam. Azt hittem, hogy a bolsevizmussal nem azonosítja magát. De ezek után a tárgyalások után, melyek sikertelenek maradtak, újból külföldre távozott és ott lapot alapított, melyben különféléket írt Magyarországról.” A szociáldemokrata vezető újságjának tartalma a fő gond. „A baj nem az, hogy az igazat írta meg, hanem százszor többet annál. Nemcsak azt írta meg, ami igaz és ami nem igaz, hanem az a baj, hogy Garami Ernő egyúttal kezet fogott olyan államokkal, melyek ellenséges indulattal viseltetnek irányunkban és ezeket biztatta, hogy Magyarország területének egy részét hosszabb ideig tartsák megszállva és erre biztat ma is. […] Nem képzelhető el, hogy azokkal szemben, akik ma is folytatják ezt a működésüket, enyhébben járjunk el, mint azokkal szemben, akik büntetésük egy részét már kiállották.” Bethlen nem adja fel elveit Garami esetében sem. „Kijelentem, amíg ő továbbra is fenntartja a Jövőt, s a Jövőben olyanokat irat Magyarország ellen, mint eddig, nem vagyok hajlandó vele szóba állani. (Zajos taps a jobboldalon.)” Megerősíti, hogy mindenki hazajöhet, „csak azok nem jönnek, akik érzik, hogy nekik nem tanácsos.” Kitér Propper Sándor szocdem honatyának arra a bírálatára, hogy „már csak a kis bűnösök ülnek, és ezek is csak azért, mert az amnesztiarendeletet nem hajtották végre”. Úgy érvel: „Ismét kérdezem, miért fájnak önöknek a kommunisták? Az igazságügyminiszter éppen most olvasott fel kimutatást arról, hogy 27 ezer esetben hajtották végre az amnesztiarendeletet.” Hozzáteszi: ha valakit öt évnél többre ítéltek, külön amnesztiát is kaphat. Egy szocialista képviselő bekiabál: „És a gyilkosok?” Bethlen válasza: „Bocsánatot kérek ― jó, hogy szóvá méltóztatott tenni ― akkor, amikor 27 ezer a megkegyelmezett bolseviki bűnösök száma, ugyanakkor felháborodás mutatkozik a másik oldalon amiatt, hogy nem is száz esetben amnesztiában részesültek olyanok, akik bolonddá váltak a vörös uralom után és azt hitték, ők vannak hivatva a megsebzett jogrend helyreállítására.” A kivételes hatalom elleni támadások kapcsán kiemeli: a kormány kötelezettséget vállalt, hogy hat hónapon belül megszünteti. Arra is felhívja a figyelmet, hogy ez nemcsak Szerbiában és Romániában van meg, hanem a szociáldemokraták által kormányzott Csehszlovákiában és Németországban is. Hozzáfűzi: „A kivételes hatalom megszüntetésének követelése elveszti komolyságát, amikor itt a parlamentben azt talán ugyanazok követelik, akik a bizottságokban követelik az ár maximalizálását és a lakásrendelet megszüntetését, amelyeket mind csak a kivételes hatalom alapján lehet megtenni.” A választójogra vonatkozó liberális kritikákra, illetve Rassay Károlynak úgy válaszol: „több polgár kapott arányosan választójogot, mint Franciaországban, a népességnek nagyobb százaléka jutott választói joghoz, mint Angliában.” Azt is elmondja: tények bizonyítják, hogy ha az egész országban titkos lett volna a választás, akkor sem született volna a kormánypártiakra nézve hátrányosabb eredmény. Úgy véli, Budapest nem lehet fokmérő, mert az Egységes Párt a fővárosban „talán taktikai hibából” nem állított jelölteket.
Másnap a kormányfő Eckhardt Tibor lapbetiltási javaslata kapcsán kér szót. A Pesti Hírlap beszámolója szerint arra kéri képviselőtársát, vonja vissza indítványát, mivel bár Az Est, a Magyarország, a Pesti Napló és a Világ kétségtelenül szerepet játszottak a forradalom előkészítésében, ám a négy évvel ezelőtti cselekmények már régen, büntetőjogilag fél év után elévültek. Eckhardt ezután szintén felszólal. „Miután a kormány hazafiságában és erélyében tökéletesen megbízom és úgy általános politikáját, mint ebben a kérdésben tett nyilatkozatát is helyénvalónak tartom, az indítványt visszavonom. (Felkiáltások. Egy hang a szélsőbaloldalon: Akkor miért tette meg? Komédia!)”
A Júniusi Bajtársak Szövetsége megünnepli a proletárdiktatúra bukásának harmadik évfordulóját. A megemlékezésen báró Perényi Zsigmond volt belügyminiszter arról beszél, hogy csak a nemzet ellenségeit gyűlöljük, ne egymást. „Először a gyűlölet mérges dudváit kell önmagunkból kitépni, kiirtani, szívünkbe a haza és magyar testvéreink iránt való szeretet magvait ültetni. Mert a szeretet szüli a nemzeteket és egyedül ez biztosítja jövőjüket. Ez a szeretet pompás gyümölcsöket fog teremni, mert akkor képesek leszünk a nagy célnak és legnagyobb feladatnak a mi önös érdekeinket alárendelni, akkor képesek leszünk a nagy szenvedéseket elviselni és leküzdeni, akkor a magyarságban levő vágyak és erők áldozatkész tettek alakjában fognak megnyilvánulni és jönni fog a nagyszerű magyar feltámadás.”
Báró Perényi Zsigmond Fotó: Wikipédia
Az Egyesült Államok nagykövetének hívására amerikai diákok csapata érkezik tanulmányútra 37 főiskoláról hazánkba. Az Akadémián ünnepélyesen fogadják őket, s Lukács György volt kultuszminiszter (Nem azonos a volt népbiztossal ― a szerző) hangsúlyozza: nem feledjük, hogy az USA nem ratifikálta a kegyetlen trianoni békeszerződést. Theodore Brentano amerikai nagykövet üdvözölve József főherceget is, arról beszél: „Magyarország mindig a civilizáció élén haladt, holott sokat küzdött a múltban és most is a legjobban érezte a háború csapásait. A magyar tudományos intézetek páratlanok voltak a világon és most a fejlődés lehetőségétől megfosztva állanak. Megérdemlik, hogy tanulmányozzák és segítsék őket.” Kijelenti: legközelebbi céljuknak a magyar tudományos élet támogatásának kell lennie.
Az Ujság augusztus elsején magyarellenes zavargásokról számol be Kassán. „A magyar ellenzéki pártok vasárnap délelőtt nagygyűlést akartak tartani a Schalkház dísztermében. A gyűlést azonban a szláv nacionalisták erőszakoskodásai miatt nem lehetett megtartani. Alighogy Szalay László, a Magyar Jogpárt elnöke megnyitotta az ülést, egy mintegy ötszáz emberből álló cseh tömeg nyomult a terembe. Felrohantak az elnöki emelvényre, hol egy Csernoch nevű legionista hangos szóval kijelentette, hogy a magyarságnak nincsen joga magyar iskolákra, sőt ezentúl a magyar szót sem fogják megtűrni a tót Kassán.” A magyarok kitértek a provokáció elől, nem került sor a teremben tettlegességre. „A cseh csőcselék azonban nem elégedett meg ezzel a provokálással, végigvonultak a város utcáin és egy magyar ruhás leányt inzultáltak.”
Szintén felvidéki magyarellenes rasszista cselekményről számol be a Pesti Napló augusztus 5-én. „A rimaszombati törvényszék ma tárgyalta huszonnégy magyar ember ügyét, akik azért kerültek a vádlottak padjára, mert 1921. augusztus 21-én éjjel a dobsinai fürdő kertjében elénekelték a magyar Himnuszt. Magyar kisgazda és iparos párt alakult akkor Dobsinán, s az alakuló gyűlés után szólalt meg az ajkukon az imádság: Isten áldd meg a magyart! Balog Dezső cigányprímás kísérte az éneket, s most ő is odakerült a bíróság elé.” A bíróság ítélete: öt vádlottat 14 napi államfogházra és 100 korona pénzbüntetésre ítél, egy évre felfüggesztve. A többi vádlottat bizonyíték hiányában felmentik. Az érintettek megfellebbezik az ítéletet.
