Az országos drágaságról és a különböző antiszemita jelenségekről is kifejti álláspontját a Házban Bethlen István miniszterelnök. A Budapesti Hírlap október 21-én számol be a parlamenti történésekről „Bethlen István gróf a társadalmi izgatás ellen” címmel. A kormányfő a megtett intézkedésekre is kitér, de szerinte nem az árak emelkedése miatt akarták összehívatni a szocialisták a nemzetgyűlést: „A drágaság leküzdésére szolgál a valuta védelme, a Devizaközpont fölállítása, az import megszigorítása, a kereskedelmi hitelek szigorú megszabása és sok más. Egy konkrétumot sem hoztak föl a kormány mulasztásaira. A nemzetgyűlés összehívásának nem a drágaság kérdése volt az igazi oka.” Felemlíti: a szocialistákat meghívta egy megbeszélésre és közölte velük, hogy minden komoly javaslatot kész megvitatni, ám ők ragaszkodtak ahhoz, hogy politikai adut szerezzenek a kezükbe és nem álltak el az indítványuktól. Bethlen szerint a parlament nem alkalmas arra, hogy a drágaságról nyugodtan lehessen tárgyalni. „Tanúi voltunk annak, hogy a drágaság kérdését az egyik társadalmi osztály a másikkal akarja megoldatni. Ilyenformán csak az egyik társadalmi osztályt uszítják a másik ellen.” A miniszterelnök rámutat, hogy a fokozott áremelkedéssel nem csupán Magyarországon küszködnek. „A drágaság nem magyar probléma, hanem világprobléma. Európában Magyarország a legolcsóbb állam, még a tej és a tojás is olcsóbb, mint Romániát kivéve bármely európai államban.”
Az erőteljes társadalmi mozgalmakra, a legkülönfélébb szervezetek létrehozatalára is reflektál: „Soha Magyarországon annyi egyesület nem alakult, mint az utóbbi években.” A jobb- és a baloldal egyöntetű helyeslése közepette utal rá viszont, hogy szigorúan a törvény alapján állva olyan titkos szervezkedéseket, amelyek politikai célokat szolgálnak, nem tűr meg a kormány. A magyarországi szervezkedést illetően elmondja, hogy amikor a belügyminiszter tudomást szerzett róla, rögtön magához kérette Friedrich István egykori, kommün utáni miniszterelnököt. Bethlen kijelenti: „Legyenek meggyőződve, hogy ha ez a szervezkedés az általam jelzett szempontokkal ellentétbe jut, a kormány tudni fogja a kötelességét.” Iróniába csomagolva elítéli a garázda antiszemitákat: „vannak egyes túlbuzgó fiatalemberek, akik azt hiszik, hogy a keresztény eszmének tesznek szolgálatot kávéházi, utcai verekedésekkel. Kijelenthetem, hogy keresztény politika alatt sohasem értettem antiszemitizmust. Egy nagy ellensége van a keresztény szellemnek, az a meggondolatlan antiszemita politika, amely a kávéházi és utcai botrányokban nyilvánul.” A kormányfő állásfoglalását a jobb- és a baloldalon is hosszantartó tapssal honorálják. Bethlen hozzáteszi: Rakovszky Iván belügyminiszter utasítást adott a rendőrségnek, hogy minden esetben állítsa elő az elkövetőket, „amely nemcsak bekíséri, hanem hosszabb ideig ott tartja őket, mindaddig, amíg ki nem derül, hogy milyen motívumokból történt a rendzavarás.” Reagál Rassay Károlynak arra a vádjára, hogy a kormány nem mer szembeszállni azokkal, akik a törvény ellen vétenek. „Kijelentem, hogy nekünk nincs szükségünk ebben a tekintetben még a parlament buzdítására sem, mert kötelességünket mindenkivel szemben teljesíteni fogjuk.”
A miniszterelnök egy szabadkai hírlapnak adott nyilatkozatában a külpolitikai konstellációkról is beszél, amit a 8 Órai Ujság szeptember 20-án leközöl. Bethlen az összefogást, a közös pontok megtalálását tartja a közép-európai konszolidáció útjának. „Kölcsönös megértésre és bizalomra van szükség […] Konszolidációról komolyan csak akkor lehet majd beszélni, ha az összes állam kilép merev elzárkózottságából, leomlanak a gazdasági és kulturális válaszfalak és a nemzeti kisebbségek politikai, kulturális és vallási szabadsága többé semminemű kívánnivalót nem hagy maga után.” Arra a kérdésre, van-e igazságalapja annak a horvát sajtóhírnek, hogy felmerült Magyarország belépése a kisantantba, a miniszterelnök úgy válaszol: „a kisantant éppen Magyarország ellen alakult meg, így természetesen Magyarországnak nem sok keresnivalója lenne ebben a szövetségben. Magyarország békét akar, s minden életenergiáját arra fordítja, hogy belsőleg megerősödjék, s komoly értéktermelő tagja legyen az európai népek kultúrközösségének.”
Széles körű felháborodást vált ki, hogy I. Ferdinándot Gyulafehérváron koronázzák román királlyá október 10-én, aminek számottevő nemzetközi hullámverése van. A Pesti Hírlap arról ad hírt október 18-án, hogy a Daily Express munkatársát, Lucien Arthur Jonest más újságírókkal együtt súlyos atrocitások érték a hatóságok részéről. „A tudósító elmondja, hogy Gyulafehérvárott a románok a legbrutálisabban bántak vele, magyar kémnek minősítették és a titkosrendőrség fogságába vetették, ahonnan csak nagy nehezen tudott szabadulni.” Úgy értékel: „A román királyi pár megkoronázása Nagy-Románia uralkodójává, amelyet nagyszerű népünnepségnek terveztek, tökéletes kudarccal végződött. Kiderül: „Kíméletlen cenzúra ügyelt arra, hogy a tudósítók a helyszínről csak kellemeset közölhessenek.” Arra is kitér: „Mintegy 14 000 magyar lakost Gyulafehérvár környékéről, több héttel a koronázás előtt vidékre hurcoltak, közöttük családokat, akik évszázadok óta ott laknak.” Ürügyül egy általuk feltételezett összeesküvés szolgált, amely csak a román titkosrendőrök fejében létezik. Szerinte a román politikai rendőrség a koronázást megelőző hetekben valóságos rémuralmat gyakorolt a városban. Kiszimatolták, hogy a felesége magyar származású és miután néhány magyar szót is beszél, „elég ok volt arra, hogy megfigyeljenek, útlevelemet elvegyék és nemkívánatos idegenként bánjanak velem.”
Feltárja: „az erdélyi lakosságnak még egy százaléka sem vett részt a koronázáson. Az egyetlen résztvevő jóformán csak a katonaság volt, melynek 50 000 emberét összpontosították Gyulafehérvárott”. Mint elmondja, egy a londoni Timesnak dolgozó német újságíróval ugyanúgy bántak, mint vele, s szintén azzal gyanúsították, hogy magyar kém. „A politikai rendőrség magyar nyelvű kompromittáló okmányokat csempészett a poggyászába.”
A Sunday Pictorial című angol lap úgy vélekedik, hogy a románoknak túl nagy területet adtak Magyarországból. A Budapesti Hírlap október 21-i ismertetése szerint a szerző, Lovat Fraser arról ír, hogy helyesebb lett volna, ha a románok „megmaradtak volna az erdélyi hegyvidék gerincéig terjedő régi természetes határaikon belül”. Úgy látja, hogy „Románia túlságosan nagy darabot kapott Magyarországból és hogy új határa valóságos csírája a jövő háborújának”. Szerinte Angliában nemigen ismerik ezeket a területeket, ő viszont hosszabb ideig a helyszínen tanulmányozta Erdély és a magyar síkság keleti részének viszonyait, ezért az a benyomása, hogy „Romániának mostani újabb terjeszkedése nemigen lesz tartós”. Írását azzal zárja: „Romániának azt a tanácsot adjuk: fontolja meg újból, hogy érdemes-e Magyarország megszállt részeit továbbra is megtartania.”
