Ünnepélyes külsőségek közepette díszkardot adományoz az Országházban a magyar állam Guido Romanelli olasz ezredesnek, aki az antant egyedüli magyarországi képviselőjeként sok ember életét mentette meg az 1919-es vörös kommün alatt, majd a román megszállás idején. Az Est november 19-én úgy tudósít: „Már délelőtt 10 órakor gyülekezni kezdett a közönség a feldíszített kupolateremben. A lépcsőn díszruhás rendőrök álltak sorfalat, a terem bejárójánál pedig a parlament két díszbe öltözött hajdúja állt. A kupolateremben ott áll Romanelli ezredesnek Strobl Alajos által készített mellszobra. A szobor előtt vörös posztóval letakart asztal van, azon fekszik az ezredesnek adandó, drágakövekkel kirakott díszkard. Mellette az emlékérmek, melyeket úgy Romanelli ezredes, mint a vele együtt működött misszió minden egyes tagja megkap.” A koreográfia alapján ezután a Romanelli bizottság tagjai érkeznek egymás után, majd az egyházi méltóságok és világi előkelőségek. „Tizenegy óra előtt néhány perccel érkezik vörös talárban Csernoch János hercegprímás. Néhány perccel később a honvédzenekar az olasz himnuszt kezdi játszani.” Ezt követően vezeti be a terembe magát az ünnepeltet, Guido Romanelli ezredest az Akadémia elnöke, Berzeviczy Albert.
Csernoch János hercegprímás üdvözlő beszédében „Nemes ezredes úr”-ként szólítja meg a katonadiplomatát, „aki szívének nemességét és bátorságát akkor mutatta meg, amikor egy nemzetgyilkos uralom ült diadalt az erejét vesztett magyarság felett.” Úgy folytatja: „A kard, amelyet átnyújtanak, mindig az élet és halál szimbóluma volt. Romanelli, mint az olasz misszió vezetője akkor állt őrt az élet és halál kapujában magyarok élete felett, amikor a belső ellenség akart öldökölni.” A bíboros emlékeztet, hogy a vörös rémuralom idején Romanelli „mentette meg a politikai foglyok és túszok életét, amikor odakiáltotta a vérengző hatalom képviselőinek, hogy életükkel fizetnek minden magyar életért. A jó barátot, lovagot és hőst ünnepli a magyar társadalom a karddal, amely szimbóluma két lovagias nemzet barátságának is.” A hercegprímás beszédét követően „a közönség viharos éljenzése” közepette adja át a díszkardot, az összekötő tiszteknek pedig az érmeket. Guido Romanelli válaszában elmondja: „Amikor mi itt voltunk, szomorú helyzetben volt a magyar nemzet. Mindenütt ellenség vette körül és belső ellenség is tépte. […] Tőlünk várt védelmet akkor a magyar nemzet és missziónk, mikor védelmet nyújtott, tulajdonképpen lovagias kötelességét teljesítette. Teljesítettük ezt pedig azért, mert olaszok vagyunk és az olasz nemzet mindig eleget tesz lovagi kötelességének. Amit itt nekem mondtak, az tulajdonképpen Olaszországot illeti. Az itt átadott jelvények a jövőben ne a háborúskodás szimbólumai legyenek, hanem csak a Magyarország és Olaszország között fennálló békét és örök barátságot jelképezzék.” Báró Perényi Zsigmond laudációjára reflektálva azt is kijelenti: „Garibaldi, Türr István és Kossuth Lajos után az olasz nemzet fiai nem cselekedhettek másként.”
Nem mindenütt nézik jó szemmel a magyar―olasz diplomáciai viszony kedvező alakulását. A Budapesti Hírlap november 14-én arról ad hírt, hogy „a Bécsbe szökött kommunisták lapja, a Bécsi Magyar Ujság, amely minden lehető és lehetetlen alkalmat megragad, hogy Magyarországnak ártson, újabb „szenzációval” szolgál. Azt írja: párizsi diplomaták körében úgy tudják, hogy Magyarország és Olaszország között megállapodást létesítettek egy elkövetkezendő háborúra, s ez a szerződés, amelyet a két ország kötött, bevallottan is Jugoszlávia ellen irányul.” A bécsi kommunista újság egy másik hamis híre szerint „Horthy Miklós kormányzó és Mussolini között megállapodás jött létre Ausztria fölosztására vonatkozóan.” A 14-i Budapesti Hírlap úgy látja, „a híradás annyira fantasztikus és otromba, hogy igazán nem éri meg az illetékes helynek azt a megállapítását sem, hogy elejétől végig hazug kitalálás. Mindkét hír csak láncszeme annak a rágalomhadjáratnak, amely a kisantant irányítása mellett ellenünk állandóan folyik és amelynek legengedelmesebb eszköze a bécsi emigránsok lapja.” A Friss Ujság ugyanaznap azt is hozzáteszi: „Irkálnak még arról is, hogy Magyarország valamilyen fegyveres fellépése készül.” November 15-én aztán a Magyarország közli: „Mussolini is cáfolja a Horthy kormányzóval kötött egyezmény hírét”. Úgy folytatják: „Az MTI bécsi távirata szerint olasz hivatalos részről kijelentik, hogy egyik Bécsben megjelenő magyar lapnak az a híre, amely szerint Mussolini olasz miniszterelnök és Horthy Miklós kormányzó között külön egyezmény áll fenn, teljesen alaptalan.”
Hírek érkeznek a kommün kegyetlen népbiztosáról, Pogány Józsefről. A 8 Órai Ujság megírja november 15-én: „Pogány József álnév alatt és titokban tartózkodik New Yorkban”. Bécsi tudósítójuk jelentése: a proletárdiktatúra egyik vezére Moszkvából New Yorkba utazott és most az Új Előre című New York-i magyar kommunista napilap szerkesztője. Mértékadó informátoruk értesülése szerint „Pogány József New Yorkban tartózkodik, már hetek óta ott van, de sem az ottani magyarságnak, sem pedig a hatóságoknak nincsen tudomásuk Pogány József ottlétéről.” A volt népbiztos nem kaphatott beutazási engedélyt, ezért más névre kiállított útlevéllel, hamisított beutazási engedéllyel ment az Egyesült Államokba. Hogy New Yorkban fel ne ismerjék, szakállt és bajuszt növesztett, New Yorkban hamis néven van bejelentve és habár naponta bejár az Új Előre szerkesztőségébe (NewYork City, 33 East 1 st Street), mégsem tudja néhány belső munkatárson kívül”, hogy mi a valódi neve. „A szigorú titoktartás azért szükséges, mivel az amerikai hatóságok egyébként letartóztatnák és deportálnák.” A lap úgy tudja, hogy „Pogány József New York-i tartózkodásáról értesítést küldtek már az Amerikai Magyar Ujság című New York-i napilap és a Bridgeport című Bridgeportban hetenként kétszer megjelenő magyar újság szerkesztőségeinek, hogy ezek által az amerikai hatóságok is tudomást szerezzenek Pogány József New York-i szerepléséről és a legerélyesebb vizsgálatot indítsák meg az ügyben.”
Befejezik a fasiszta tábor ügyében elrendelt nyomozást. Az Est november 15-én azt írja: „A rendőrség a fasiszta mozgalom ügyében megindított nyomozást befejezettnek tekinti, bár még hátravan a vezérek kihallgatása.” Az alvezéreket az előző nap hallgatták ki, ám semmi új nem derült ki. „Ma délelőtt Dinich Viktor volt nemzetgyűlési képviselő egyik öccsét, azonkívül Havódy Barnabás gimnáziumi tanárt és Borsody Gyulát, az Országos Központi Hitelintézet egyik igazgatóját hallgatták ki. […] Az úgynevezett alvezérek kihallgatása még ma és holnap is tart és valószínűen csak csütörtökön kerül sor Friedrich Istvánra, akit tanúként hallgatnak ki. […] a rendőrség most már tisztán látja, hogy a szervezet tulajdonképpen csekély számú, 60-70 főből álló táborokra oszlik.” Az aznapi Pesti Hírlap is közli, hogy „a kihallgatások sem tártak új adatokat a rendőrség elé, s Andréka Károly főkapitány-helyettes déli tizenkét órakor megjelent Rakovszky Iván belügyminiszternél, akinek részletes jelentést tett a fasiszta tábor szerepéről és a mozgalom leszereléséről.”
