A román katonák a közös határon fegyveres provokációkat kezdenek ellenünk az év elején, ami élénk sajtóvisszhangot vált ki. A Budapesti Hírlap január 12-én Incidens a magyar–román határon címmel számol be a történésekről. Azt írják: „Újabb ízelítőt kapunk a kisantantnak Csonka-Magyarország ellen immár rendszeressé váló rágalomhadjáratából. A bukaresti Orient Rádió ugyanis azt jelenti, hogy a román kormány hivatalos kommünikéje szerint két magyar katonai osztag a múlt éjjel átlépte Aradnál a határt. Román csapatok meglepték őket, mire visszavonultak, de közben számos lövést adtak le.” Úgy folytatják a román sajtóhírben: „A határon csapatösszevonásokat észlelnek.” Mindezek után a román kormány „rendszabályokat léptetett életbe, hogy hasonló incidensek ne ismétlődhessenek”. A romániai lapok azt hangoztatják, hogy „Magyarország nem nyerhet semmit ezekkel az erőszakos lépésekkel, amelyek a békeszerződéssel ellenkeznek”. Prágából azt jelentik, hogy a cseh sajtóiroda közzétette a román kormány jelentését is, amely tovább színezi a határincidensről szóló álhírt, miután szerintük „a magyar csapatok azért lépték át a határt, hogy átkutassák a környékbeli helységeket. E jelentés szerint ez osztagok egyikét a román járőrök meglepték, mire visszavonult, s közben néhány lövést adott le.” A cseh sajtóiroda mindehhez hozzáteszi: a bukaresti „Adevarul szerint a román kormány a kisantanttal egyetértően Budapesten energikus lépéseket fog tenni”.
Rögtön megjelenik azonban az MTI-ben a határozott hivatalos magyar kormányzati cáfolat. Mint írják, a magyar katonai hatóságok minden kétséget kizáróan megállapították: Lökösházától keletre, egy tanyánál 8-ról 9-re virradó éjjel több mint száz lépéssel a „határon belül, magyar területen rendes járőrszolgálatot teljesítő vámőrjárőrre a románok 30-40 lövést tettek. A járőr a lövéseket viszonozta. Sebesülés magyar részről nem történt.” A románok folytatják a provokációt. „A folyó hó 10-ről 11-re virradó éjjel a románok ugyanazon a helyen ismét rálőttek ugyanarra a járőrre, de a járőr ezúttal nem viszonozta a lövéseket.” A Budapesti Hírlap levonja a konzekvenciát. „A fentiekből megállapítható, hogy a román kormány hivatalos sajtóügynökségének és a prágai cseh sajtóirodának a határincidensről szóló adatai elejétől végéig koholtak. Nem felel meg a valóságnak tehát, hogy a magyar csapatok átlépték volna a határt, hogy a környéken lévő helységeket átkutassák, és teljesen valótlan az az állítás is, hogy a román csapatok magyar csapatokat megleptek volna, mire ezek kénytelenek lettek volna visszavonulni.” A lap a kisantant mesterkedéseit látja az események hátterében. Szerinte mindez „újabb bizonyítéka annak, hogy az utóbbi hetekben a kisantant által a magyar fegyveres készülődésről világgá kürtölt hírek mennyire nélkülöznek minden alapot, és hogy egyetlen céljuk, hogy Magyarországot, amely minden törekvését arra irányítja, hogy valamennyi szomszédjával lehetően normális és békés viszonyokat teremtsen, nagyon átlátszó okból a külföld előtt befeketítsék”.
Rákövetkező nap újabb határincidensről számol be Bukarest és Prága Nagyvárad és Arad környékén, amelyet a magyar sajtó mesének, koholmánynak minősít. A román források már egyenesen szakadatlan magyar csapatösszevonásokat, betöréseket vizionálnak. Az MTI erre leszögezi: „Nyilvánvaló, hogy az Arad mellett jelentett újabb »betörés« hírét a bukaresti sajtóiroda a tegnap megemlített, e hónap 10-ről 11-ére virradó éjjel történt lövöldözésből gyártotta.” Emlékeztetnek: „Való továbbá, hogy sem Nagyvárad közelében, sem a határ más részében semmiféle határincidens nem történt, s hogy a határ mentén sehol magyar katonaság nincs, és hogy a határszolgálatot kizárólag vámőrök látják el.”
Minden cáfolat ellenére Az Est arról ad hírt január 16-án, hogy „A nagyantant hatalmai baráti jegyzékben figyelmeztették a magyar kormányt az irredenta agitáció veszedelmeire”. Az előzményekről közlik: a kisantant államai saját álhíreikre támaszkodva szóbeli demarsot, vagyis hivatalos tiltakozást tettek a magyar kormánynál. Ennél azonban tovább is mentek. „A demarsba sikerült belevonni a három nagyhatalmat is, Franciaországot, Angliát és Olaszországot, amelyeknek kormányai a kisantant demarsát megelőzően írásbeli jegyzéket intéztek a magyar kormányhoz. Ez a jegyzék azonban teljesen baráti hangú, és külön is hangsúlyozza a három nagyhatalom jóindulatát hazánkkal szemben.”
A Daruváry Géza külügyminiszternek átnyújtott jegyzék szerint a határincidensek előidézéséhez különböző irredenta cselekmények járulhattak hozzá. „December 10. óta a tüntetések és nyilvános gyűlések egész sorát rendezték meg a román határ mentén levő magyar helységekben, ahol irredenta határozatok és a szerződések megsértésére vonatkozó felhívások fogadtattak el.” Úgy látják, ezeket a szomszédos államok provokációnak vették. Szerintük célszerű volna a félreértések elkerülése végett „ezt az aggályos propagandát megakadályozni és hivatalos nyilatkozattal tanúsítani, hogy elítéli ezeket a túlkapásokat”. A kisantant nevében Stircea román nagykövet szóban teljesen hasonlóan érvel, az udvarias, baráti hangulatú kitételek kivételével. Daruváry Géza válaszában hangsúlyozza, hogy a gyűlések jelentőségét eltúlozzák. Kiemeli: „Magyarország szabad ország, ahol nincs sajtócenzúra és ahol a gyülekezeteken is szólásszabadság uralkodik, s így a kormánynak nincs feltétlenül módjában ilyen manifesztációk megakadályozása. Biztosította azonban a kisantant követeit a magyar kormány teljesen békeszerető szándékáról és kijelentette, hogy a magyar kormány már a kisantant ezen lépése előtt is igyekezett Magyarország közvéleményére megnyugtatólag hatni, és hogy a jövőben is ilyen magatartást fog követni.”
Pár napon belül rendeződnek az antanttal a félreértések. A 8 Órai Ujság január 17-én azt közli: „A román határincidensek ügye, amely az utóbbi időben politikai körökben nagy izgalmat keltett, a teljes elintézés stádiumában van. A budapesti antant követek tegnap délután megjelentek Daruváry Géza dr. külügyminiszter előtt és sajnálkozásukat fejezték ki a cseh sajtóincidens ügyében […] Az antant budapesti katonai ellenőrző bizottságának két-két tagja még a tegnapi nap folyamán a román határra, Békéscsabára és Szegedre utazott, hogy a helyszínen állapítsák meg, mi igaz az állítólagos határincidensek, magyar csapatösszevonások híréből”.
Gróf Bethlen István miniszterelnök a külügyi bizottságban kijelenti az antant jegyzékével kapcsolatban: „Megvan a teljes remény arra, hogy a kormány válasza folytán minden izgalom megszűnik, mert sikerül mindazokat, akik ebben a kérdésben érdekelve vannak, meggyőzni arról, hogy Magyarország a legteljesebb békés szándékot tanúsította és ez vezérli minden cselekedetében.”
Az ellenzék felsorakozik a Bethlen-kabinet mögé a külső fenyegetés miatt. „Rassay Károly örömmel vette tudomásul a miniszterelnök válaszát, és kijelentette, hogy most, amikor a kormány idegen ellenféllel áll szemközt, nem kívánja kritika tárgyává tenni a kormány ténykedéseit és úgy a maga, mint az ellenzék részéről biztosítja a kormányt arról, hogy a legteljesebb mértékben támogatni fogja minden olyan eljárásban, amely idegen beavatkozás elhárítására irányul.” Gróf Apponyi Albert szintén „örömének adott kifejezést, hogy az összes felszólaló pártkülönbség nélkül helyesli a kormány eljárását”. Örömmel konstatálja „hogy az egész nemzet egységesen áll ebben a tekintetben a kormány mögött”.
Közben meglepetésre a Petőfi Sándor születésének századik évfordulójára rendezett olaszországi ünnepségeket állítólag nem engedélyezi Benito Mussolini. A Pesti Hírlap január 17-én így ír erről: „Kellemetlen hír érkezik Itáliából. Azt jelentik, hogy Mussolini miniszterelnök betiltotta Olaszországban Petőfi Sándor ünneplését. Hozzáteszik, hogy a kisantant kormányainak nyomására határozta ezt el, amelyek féltékenyek a magyar géniusz iránt megnyilatkozó rokonszenvre. Kínos meglepetést okoz a magyar közvéleménynek ez az eset, mert a magyarságban hagyományos szeretet él az olaszok iránt, melyet a história gyakran megpecsételt. S ma Magyarországon több kulturális egyesület van, amelyeknek legfőbb célja az olasz kultusz istápolása Magyarországon.”
A letiltásról szóló cikkekkel polemizálva a Pesti Napló viszont ugyanaznap azt közli: „Nem igaz, hogy Mussolini betiltotta az olasz Petőfi-ünnepségeket.” Pekár Gyulát, a Petőfi Társaság elnökét idézik, aki szerint a Petőfit méltató olaszországi, a Voce Republicanában megjelent cikk „egyáltalán nem hivatalos értesülés és főként nem hivatalos formában közli Mussolini tiltó rendelkezését, hanem mint ellenzéki orgánum, egyszerűen kritika tárgyává teszi azt a körülményt, hogy az olasz hivatalos körök nem vesznek részt a Petőfi-ünnepségekben, és főként hogy Olaszország hivatalosan nem ünnepelte Petőfit.” Emlékeztet a Pesti Napló arra is, hogy Castagneto di Capricciolo herceg, Olaszország meghatalmazott minisztere „kormánya nevében tartott lelkes, szárnyaló lendületű, a magyarság iránt érzett szeretetétől átfűtött és Petőfi lángszellemének adózó nagy beszédet a Korvin Mátyás Egyesület Petőfi-ünnepségén.” Ezt pedig nem tehette volna meg, ha az olasz kabinet tiltólistára tette volna Petőfit. A Petőfi Társaság egyik tagja, a Mussolinit személyesen ismerő Balla Ignác minderre azzal tromfol rá, hogy már csak azért is pusztán félreértésről lehet szó, mivel „Mussolini nemcsak rajongó tisztelője Petőfinek, de ő maga is fordított Petőfi költeményeiből”.
Közben a Szépművészeti Múzeumban átadják az új rendezésű Magyar Történelmi Képcsarnokot. Horthy Miklós kormányzó nyitó beszédében úgy fogalmaz a 8 Órai Ujság január 12-i beszámolója szerint: „Ez az intézmény hivatva van arra, hogy minél szélesebb körben ápolja és terjessze a magyar múlt szép emlékeit. A szebb, boldogabb jövőnek föltétele a nemzeti eszme fejlődése, a nemzeti eszme ébrentartása, a nemzeti gondolatnak egyik legerősebb pillére, a dicső múlt emlékeinek a kultusza. Gondoljunk a mai nehéz időkben minél többet történelmünk kimagasló alakjainak erényeire, hogy kövessük példájukat.”
