Weiss Manfréd a kommün áldozata

A magyar ipar egyik legnagyobb egyénisége távozik az élők sorából Weiss Manfréd halálával, akinek egészsége a kommün alatti meghurcolásával rendült meg. A szociáldemokrata párt ötvenedik születésnapján kongresszust tart, amelyen az egyik képviselő kijelenti: a magyar faluban nincs kultúra és demokrácia. A volt igazságügyi miniszter arról beszél, hogy Magyarország nemzetközi kapcsolatai csak akkor javulhatnak meg, ha felhagyván az antidemokratikus, antiszociális és szabadságellenes iránnyal, a demokrácia útjára lép. A pápai nuncius a diplomáciai kar szószólójaként ezzel szemben úgy nyilatkozik: hazánk fejlett civilizációjú ország, amelynek történelmi hivatása, hogy a nemzetek boldogulásának egyik legértékesebb tényezőjévé váljék. Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját az egész országban ünneplik.

Weiss Manfréd családja körében             Fotó: Kultura.hu

Horthy Miklós kormányzó kabinetfőnöke, Bartha Richárd útján küld részvéttáviratot báró Weiss Alfonznak, a nagyiparos fiának, amelyet közölnek a lapok. „A kormányzó úr őfőméltósága élénk sajnálattal értesült a magyar nagyipar egyik megteremtőjének, báró Weiss Manfréd őméltóságának elhunytáról, kiben közgazdasági életünk kimagasló vezető egyéniségét és minden jótékony mozgalom bőkezű támogatóját vesztette el. A kormányzó úr méltóságodnak és az egész családnak a súlyos csapás alkalmából benső részvétét kifejezni méltóztatott.” 

A szociáldemokrata párt a régi képviselőház épületében négynapos országos kongresszussal egybekötve ünnepli megalakulásának ötvenedik évfordulóját. Peyer Károly megnyitóbeszédében támadó hangnemet üt meg a kormánnyal szemben, alig burkoltan gyilkosságokkal gyanúsítva a mögötte álló erőket Az Est december 28-i tudósítása szerint. Mint mondja, sokan hiányoznak közülük, mert „sokan ott maradtak a háborúban, sokan a zalaegerszegi internáló tábor szöges drótjai mögül küldik együttérzésüket, de szívünk meleg fájdalma azoké, akiket az ellenforradalom gyilkolt le soraink közül. A magyar munkásság sohasem felejti el Somogyi, Bacsó és Cservenka nevét, minden alkalmat megragad, hogy követelje e gyilkosság megtorlását.” Hozzáteszi: „Sokan idegen földön emigrációban kénytelenek élni.” A kongresszus utóbbi szavait már állva hallgatta végig és az emigránsok neve említésénél percekig ünnepelte Garami Ernőt és Buchinger Manót. A vezető szocialista politikus az európai helyzetet elemezve arra a következtetésre jut, hogy „Európa legnagyobb részében Moszkvától Rómáig mindenütt kisebbségek tartják kezükben a hatalmat, nevezzék őket akár Mussolininek, akár Leninnek, viseljenek bár fekete inget, vagy sorakozzanak a vörös zászló alá.” Propper Sándor a községi politikáról tartott előadásában arról beszél tökéletes tájékozatlanságról tanúságot téve, „hogy míg a világ összes államainak kilencvenhat százaléka köztársasági alapon áll, ugyanakkor Magyarországon nemcsak a községi, de az országos politikában is baj van a demokráciával.” A jelenlévők ekkor zajosan éltetni kezdik a köztársaságot. A nemzetgyűlési képviselő ezután azt is megállapítja, hogy „a magyar faluban nincs kultúra. A falu házaiban nyitott kutakból isszák a miazmás vizet, a faluban nincs fürdő, nincs orvos. A magyar falunak szüksége van demokráciára, hogy a muskátlis ablakok mögé bevonuljon a kultúra.” Ezek után Emile Van der Velde belga szocialista képviselő, volt igazságügyi miniszter ostorozza Magyarországot. „A II. Internacionálé felemelte tiltakozó szavát a magyar kommün bukása után és figyelmeztette a magyar kormányt, hogy ne engedje beszennyezni az ártatlanul kiontott vérrel a magyar nemzet becsületét. Most újból felemeljük intő szavunkat  a magyar kormányhoz és kérjük, hogy térjen az igazságosság, az emberiesség és demokrácia útjára és tegye az összes forradalmi periódusokra vonatkozó amnesztiával lehetővé, hogy a sok szenvedő ember részben a börtönökből vagy internálási táborokból, részben külföldről hazatérhessen hazájába.” Kifejti: Magyarország nemzetközi relációi csak akkor javulhatnak meg, „ha felhagyván antidemokratikus, antiszociális és szabadságellenes irányzatával, a megértés, az emberiesség és a demokrácia útjára lép.” Hangsúlyozza: ha Magyarország azt akarja, hogy azokból a szenvedésekből, melyeket a háború okozott, az igazságtalanságok hatása alól, melyek a békeszerződésekből kifolyólag ránehezednek, kibontakozhassék, akkor meg kell nyernie a kultúremberiség rokonszenvét. Magyarországot a szabadság és a demokrácia hazájává kell tenni és így méltóvá avatni arra, hogy az európai nemzetek kultúrközösségében újra elfoglalja az őt megillető helyet.” 

Horthy Miklós kormányzó újév napján fogadja a Budapestre akkreditált külföldi diplomaták karát, amelyen a nagykövetek nevében a rangidős Lorenzo Schioppa pápai nuncius tart üdvöző beszédet, amelyben dicséri hazánkat. A Budapesti Hírlap január 3-i tudósítása szerint arra hívja fel a figyelmet: „Ez az első eset, amikor majdnem az összes nemzet diplomáciai képviselői együtt jelentek meg a független Magyarország államfője előtt.” Magyarországról fejlett civilizációjú országként emlékezik meg. „Isten, aki főméltóságod hazáját oly sok természeti szépséggel és gazdagsággal, oly nagy kultúrával, oly fejlett civilizációval és oly dicsőségteljes múlttal áldotta meg, továbbra is oltalmazza Magyarországot, hogy szerencsésen teljesíthesse történelmi hivatását, amely őt a béke, a kultúra és a civilizált nemzetek boldogulásának egyik legértékesebb tényezőjévé jelöli ki.” 

Az egész ország, rengeteg település és szervezet ünnepli az év utolsó és első napján a száz éve született Petőfi Sándort. A Világ január 3-án arról számol be, hogy a hivatalos ünnepségeken túl is kialakulnak megemlékezések. „Sok százezer ember szívből jövő, spontán lelkesedésének megnyilvánulása avatta felejthetetlen ünneppé Szilveszter napját, Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját. Már korán délelőtt óriási tömegek zarándokoltak Petőfi szobrához, amelyet egészen elborítottak koszorúkkal és virágokkal. Az est beálltával a főbb útvonalakat kivilágították, az egyetemi ifjúság fáklyásmenettel vonult Petőfi szobrához végig a városon, este hétkor pedig megkondultak a harangok, világgá hirdetve annak a percnek a jelentőségét, amelyben Petőfi Sándor megszületett.” Szilveszter délelőttjén a Petőfi Társaság a Zeneakadémián matinével, hangversennyel egybekötött díszgyűlést tart, amelyen megjelenik Horthy Miklós kormányzó és családja is. Rákosi Jenő ünnepi beszédében emlékeztet, hogy Petőfiben „tót anya és szerb apa gyermekében tündöklik legdicsőségesebben a nemzeti géniusz.” Az író rámutat: minden nagy költő csak a saját nemzetének talajából nőhet ki. Az idegen hatásokon élősködők nagyokká sohasem lehetnek.”