Új statisztikai folyóirat jelenik meg dr. Szabóky Alajos helyettes államtitkár szerkesztésében Magyar Statisztikai Szemle néven ― közli a Pesti Napló március 18-án, „Területben a hetedik helyről a tizenötödikre, népességben a 8-ik helyről a 12-ikre szorultunk az európai államok sorában Trianon óta” címmel. A trianoni békediktátum utáni Magyarország néhány szomorúan beszédes adatát emelik ki belőle. „Területünknek 67,3 százalékát, lakosságunknak 58,3 százalékát tépte le rólunk Trianon. A világháborúban vesztes államok között mi fizettük a legnagyobb sarcot. Igaz, hogy Ausztria vesztesége számszerűen a miénket is felülmúlja (területben 72,6, lakosságban 77,8 százalék), de a régi Ausztria nem volt se nyelvi, se érzelmi egység, míg Magyarországtól oly területeket és néprétegeket szakítottak el, melyeket az ezer év előtt történt első honfoglalás nyelvi, vérségi és gazdasági köteléke fűzött hozzánk.” A kimutatásból kiderül: a régi Magyarországot területe szerint Franciaország, Spanyolország, Németország, Svédország, Finnország és Lengyelország előzte meg, míg a megcsonkítottat már Norvégia, Románia, Nagy-Britannia, Olaszország, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Bulgária is. A népesség szerinti statisztikában a világháború előtti Nagy-Magyarországnál Oroszország, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Lengyelország és Spanyolország tudott nagyobb lélekszámot kimutatni, míg a jelenlegi állapot szerint elénk került Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia is. Figyelemre méltó, hogy a háború előtti számokhoz viszonyítva minden lényeges adatban romlás következett be. Eszerint „Magyarországon önmagában a születési arányszám ezer lélekre 35-ről 18–20-ra csökkent, a csecsemőhalandóság aránya a születések e csökkenése mellett is 100 élveszülöttre 20 maradt, a gümőkórhalandóság pedig a háborús évek szomorú szintjén maradt: 1000 élőre 3 gümőkóros halálozás.” Mint hozzáteszik: leromlott általában a természetes szaporodás arányszáma ― a háború előtti 11–13-ról 8-9-re csökkent.
A március 15-i nemzeti ünnep utáni zavargásokba torkolló, helyenként zsidóellenes felhangokkal kísért diáktüntetések felforrósítják a közéletet és következményei vannak a parlamentben is. Rakovszky Iván belügyminiszter a Házban higgadtan megvédi a kényszerű, ám szükségszerű rendőri fellépést, de a lelkesedő ifjúságot is a néhol heves vádaktól. Mindamellett szigorú vizsgálatot ígér. A karhatalmi fegyveres, illetve kardlapos fellépést viszont elkerülhetetlennek ítéli, mivel a rendőrség tagjait két esetben tettleg is bántalmazták.
Gróf Bethlen István, miután a vita során megszólíttatott, szintén felszólal az ügyben, amiről a Világ március 21-én számol be. A miniszterelnök utal rá, hogy bár hiányolta az előző felszólaló a nyilatkozatát a sajtó szerepéről, ő ezt gyakran megtette. „Annak idején, ezelőtt 2–3 hónappal a minisztertanács felkérte az igazságügyminiszter urat, utasítsa az ügyészséget, hogy a sajtóban előforduló bármely izgatás ellen, jöjjön az bármely oldalról, egyformán járjon el és teljesítse a kötelességét. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Sajnos tapasztaljuk, hogy dacára az ügyészség ezen utasításának, a sajtó terén az izgatás az utolsó időkben fokozottabb mértékben nyilvánul meg. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) A tegnapi nap folyamán magamhoz kérettem a főügyészt és magam adtam ki a rendelkezést, hogy bármely oldalról jövő izgatással szemben a kötelességét fokozottabb mértékben teljesítse. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és baloldalon.) Azt hiszem, kötelességemet teljesítettem, mert nem engedhetem semmi körülmények között azt, hogy az a konszolidáció, amelyet nagy nehezen tudott a kormány helyreállítani, bármely izgatás révén megbontassék. (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.)” A parlamenti konszenzust tükrözi, hogy a kormányfő interpellációra adott válaszát az ülésteremben csupán három képviselő (Bogya János, Eckhardt Tibor és Kiss Menyhért) nem veszi tudomásul, azaz nem fogadja el.
Bethlen helyzetértékelésének széleskörű elfogadottságát jelzi a Világ aznapi „Izgatás” című vezércikke. „Gróf Bethlen István hosszú ideje magyar miniszterelnök, de ma délután kapott először tapsokat a baloldal részéről, amikor megtoldva a belügyminiszter beszédét, jelentést tett arról, hogy személyesen utasította a főügyészt a sajtó által elkövetett és most újból egyre hangosabb izgatások fokozott ellenőrzésére és a megtorlás foganatba tételére. A miniszterelnök szavaira nem volna nehéz így válaszolni: Debuisset pridem (Már régen kellett volna, latinul – a szerző). És könnyű volna ez a válasz is: várjunk, amíg cselekedetek követik a szavakat… De mi most nem akarjuk nézni a tegnapot, […] beérjük a miniszterelnök elvi kijelentésének elvi mérlegelésével.” Mindenekelőtt helyeseljük azt, hogy a miniszterelnök ma délelőtt a főügyészt szólította magához és nem arra nézve tett ígéretet, hogy a ma érvényes sajtórendészet közigazgatási rendszabályaival fog elégtételt szolgáltatni az uszítás, bujtogatás, az izgatás rendszere által megbántott jogrendnek és veszélyeztetett jogbiztonságnak.” A lap hangsúlyozza, hogy a sajtószabadságnak vannak betartandó szabályai, etikai korlátai. „A sajtószabadság nem jelenti a rágalom, az uszítás fölszabadítását, a sajtószabadság csak annyit jelent, hogy a sajtó által elkövetett vétségek fölött nem ítélhet más és másként, mint a törvény alapján a bíróság.” Az újság végkövetkeztetése: „A miniszterelnök mai kijelentése dátummá lehet a magyar sajtó történetében akkor, ha a mai kijelentéstől fogva nem lehet többé rosszhiszeműen hazudni, tudatosan rágalmazni, felelőtlenül uszítani és napról napra gyújtogatni egy lapnak sem…”
Az Est ― amely vezércikkében szintén méltatja a belügyminiszter és a miniszterelnök határozott és megnyugtató parlamenti szereplését ― március 22-én közli: „A Házban elintézettnek tekintik a kormánybuktatási akciót”, s alcímben hozzáteszi: „Bethlent mindenki a helyzet urának tartja.” Arról írnak, hogy kiderült: „túlzottak azok a feltevések, amelyek abból indulnak ki, mintha a miniszterelnök és a kormánypárt egy csoportja közt mint egyenlő erejű tényezők között folyna a rivalizálás.” Rámutatnak: kiderült, hogy még „olyanok is Bethlen mellé álltak, akiket a szélső kurzus eddig talán a maga politikusainak gondolt. A szélső kurzus leplezetlen formában takarodót fújt az egész vonalon.” A lap értesülései szerint egyesek arról tudtak, hogy Wolff Károlyék előző nap „már kész miniszteri listával jártak és minden kétségen kívül állónak tartották azt, hogy az utcai mozgalmak kormányválságra vezetnek. Ez a merész kombináció legalább egyelőre letört. Gömbös Gyula szaporán ontja a nyilatkozatokat tegnap is, ma is. Ezekben csupán elméleti alapon támadja már a középút politikáját, de mindenképpen hangoztatja azt, hogy közte és gróf Bethlen közt nincs eltérés és szemmel látható az a törekvése, hogy minden pártbomlást megakadályozzon.” Az Est szerint a belügyminiszter válaszát el nem fogadó Eckhardt Tibor a folyosón arról beszélt képviselőtársainak: „Ne kételkedjetek egy percig sem abban, hogy Bethlen kijelentése »A Nép« és a »Szózat« ellen irányul.” A lap hozzáteszi: kellemes meglepetést keltett, hogy ugyanez az álláspontja magának a Szózatnak is. Azt is közlik: „Megállapításra érdemes jelenség egyebekben az, hogy a szélső kurzus képviselői egy-kettőjük kivételével ma délig nem jelentek meg a Házban.”
A Pesti Hírlap március 23-án arról ír, hogy Horthy Miklós kormányzó Gödöllőn hosszabb megbeszélést folytatott Bethlen István miniszterelnökkel, „aki részletesen beszámolt az államfőnek az utóbbi napok politikai mozgalmairól”. Leírják továbbá: „Az Egységes Párt konzervatív és liberális köreiben élesen elítélik azoknak a képviselőknek a magatartását, akik mint a párt tagjai folytatnak akciót egyes miniszterek ellen, s mozgalmukkal a kormány pozícióját akarják megrendíteni.” Sürgetik, hogy ezekkel szemben követeljék meg a konzekvenciák levonását. Másnap a lap pedig arról tudósít: a kormányfő kijelentette a pártok képviselői előtt, hogy „minden rendbontással szemben a legerélyesebben fog fellépni és ha még egy esetben a politikát bármilyen formában is az utcára viszik, a kormány ki fogja hirdetni a statáriumot. A kormánynak ez az erélyes elhatározása a déli órákban vált ismeretessé a nemzetgyűlés folyosóján és általános megnyugvást keltett.”
