Nem válhatunk Európa pofozógépévé

Nagyatádi Szabó István nagy sikerű parlamenti beszédben védi meg a mezőgazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslatot a folytonosan lármázó szocialisták ellenében, akik minden szavába megpróbálnak belekötni. A csehszlovákok határincidenst provokálnak, majd határzárat, kiutasításokat léptetnek életbe. Apponyi Albert a Házban kijelenti: az a kategorizálás kezd lábra kapni, hogy vannak olyan államok, amelyek kötelesek megtartani a szerződéseket és vannak olyanok, amelyek nem. Szerinte nem válhatunk Közép-Európa pofozógépévé. A népszövetségi tanács Somoskőt és Somoskőújfalut Magyarországnak ítéli. Horthy Miklós vidéki szemleútján Pécsett egy háromszáz méter mély bánya mélyére is ellátogat. A kormányzó kifejti: az a nép, amelyben elsorvad vagy kialszik a nemzeti eszme, pusztulásra van ítélve.

A Budapesti Hírlap ugyanaznap a törvényhozási előzményekről is ír: „A három heti vitában az ellenzék, főként a szociáldemokraták a javaslat érdemével keveset foglalkoztak, annál szélesebb politikai, társadalmi és történelmi elmélkedésekbe bocsátkoztak azzal a céllal, hogy a kisgazdapártot a falu előtt befeketítsék.” A lap szerint „a miniszternek csaknem minden mondatába belekötöttek a szociáldemokraták. Néhány zajongót és feleselőt az elnök a mentelmi bizottsággal próbált megfékezni”, de Nagyatádi Szabó István nem szorult védelemre, mivel kemény ellentámadásba ment át. 

Kiutasításokkal reagál Csehszlovákia a halálesettel végződő határincidensre. A Pesti Hírlap április 25-én „Felvidéki kiutasítások előtt” című hírösszefoglalójában leírja, hogy a magyar–cseh határ mentén történt összeütközések miként vezettek április 10-én egy cseh csendőr halálához. Mint beszámolnak róla, az előző összeütközések miatt már feszült volt a helyzet, majd a magyar vámőrs aznap azt az értesítést kapta, hogy „úgy a parancsnok, mint egyes vámőrök fejére cseh részről magas jutalmakat tűztek ki”. A magyar vámőrsparancsnok figyelőőrsöt állított fel a várható cseh támadásokra tekintettel, akikre éjféltájban rálőttek. Ezt szuronytusa követte, amelynek következtében az egyik cseh határőr elesett, a másik elmenekült. „A nyomozás során a kihallgatott tanúk közül többen azt vallották, hogy az elesett cseh csendőr azok közé tartozott, akik a magyar vámőrparancsnok fejére kitűzött jutalomdíj elnyerésére pályáztak.” A csehszlovákok kiutasításokkal válaszolnak. Nem engedik kiszállni a Pozsonyba érkezett budapesti gőzhajó utasait, akik kénytelenek Bécsbe továbbmenni. A Bécsből érkező magyar utasok is ugyanígy járnak. A lap szerint különböző hivatású személyeket akarnak kiutasítani, „elsősorban azokat, akik a Felvidéken politikailag exponálták magukat”. 

A Pesti Napló április 25-i információi szerint a határincidens ügyében a kormánypárti képviselők megdöbbenésüknek adtak hangot és ellenretorziókat várnak. Az Egységes Párt lakomája előtt tárgyalták a cseh kormány magatartását, illetve a konfliktust és „hangoztatták, hogy a kormánynak ebben a kérdésben keményen meg kell védelmeznie a magyar álláspontot és a magyar érdekeket és megütközve emlegették a cseh kormánynak a nemzetközi joggal homlokegyenest ellenkező eljárását. Képviselői körökben azt hiszik, hogy a magyar kormány a cseh kormány intézkedésével szemben hamarosan ellenretorziókkal fog élni.” 

A nemzetgyűlésben gróf Apponyi Albert interpellálja az ügyben Daruváry Géza külügyminisztert. A Pesti Hírlap április 25-i tudósítása szerint arról beszél: „A magyar kormány az ilyen esetekben egyedül lojális útra akart térni, amidőn az ellentétes jelentésekkel szemben az igazság kiderítésére vegyes bizottság vagy pártatlan nemzetközi fórum kiküldését hozta javaslatba. Ezzel szemben a cseh kormány nemcsak hogy elutasította a javaslatot, hanem a maga közegei jelentését vette igaznak és be nem várva a pártatlan vizsgálatot, egyoldalú megtorló intézkedésekhez folyamodott: a kiutasításokhoz és a határ elzárásához.” A trianoni békedelegáció egykori vezetője úgy fogalmaz: „Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a békeszerződések ellenére még mindig úgy osztályozzák Európa államait, hogy győzők és legyőzöttek. Most úgy látszik, egy másik kategorizálás kezd lábra kapni: tudniillik, olyan államok, amelyek kötelesek megtartani a szerződéseket és olyanok, amelyek nem kötelesek. (Taps a szélsőbal kivételével.) Ezt illusztrálja a román igazságügyminiszter ama hírlapi nyilatkozata is, mely szerint ő a magyar feleknek a bíróságok előtti nyelvhasználatra vonatkozó panaszát, a kisebbségek védelméről szóló szerződések ellenére avval utasította el, hogy a kisebbségi szerződések magasabb állami szempontból nem tarthatók meg.” Apponyi utal rá, hogy tőlünk ilyen okfejtést nem fogadtak volna el. Felteszi a kérdést: milyen európai vihart váltott volna az ki, ha ugyanezt a kijelentést egy magyar miniszter engedte volna meg magának. Szerinte „a kisebbségek megvédésére vonatkozó szerződések szisztematice félreértetnek.” Azt is felveti: „tényleg ott tartunk, hogy nyíltan az ököljog terére és útjára léptünk?” Leszögezi: „utóvégre mindennek van határa.” Azt proponálja: „Ha a csehszlovák kormány egyoldalú megtorló intézkedéseket tesz, nagyon megfontolandó, hogy ne helyezkedjünk-e hasonló álláspontra mi is.” Hangsúlyozza: „nem válhatunk Közép-Európa pofozógépévé. A mi békés, kalandkerülő politikánkat éppoly körültekintéssel, mint eréllyel kell fenntartanunk.” Daruváry Géza válaszában összefüggésbe hozza a csehek akcióját „a nyugati demokrácia jobb belátásával, minek folytán irántunk barátságosabb irányzatot mutatnak és így politikai helyzetünk javulófélben van. A csehszlovák kormány ezt a folyamatot akarja megzavarni, de ez nem fog sikerülni. A nyugati hatalmak tudják, hogy minden igyekezetünk oda irányul, hogy támaszkodva a három nagyhatalomra, Közép-Európa békés konszolidációján munkálkodjunk.” 

Közben viszont a javunkra dönt éppen a csehszlovákokkal szemben a népszövetségi tanács a salgótarjáni határ kérdésében – közli a Pesti Napló április 24-én. „A döntés a vitás terület legnagyobb részét Magyarországnak juttatta. A tanács határozata értelmében Somoskő és Somoskőújfalu községeket azért ítélte oda Magyarországnak, mert lakosságuk magyar nemzetiségű és gazdasági érdekeik a tőlük délre eső piacokra utalja őket. Hasonló okokból a trianoni békeszerződés 27. szakaszának megfelelően a vitás salgótarjáni bányákat is Magyarországhoz csatolta a tanács.” 

Somoskőújfalu. Fotó: Wikipédia

Horthy Miklós vidéki szemleutat tart, amelynek során Pécsett ellátogat a Szabolcs-bányatelepre. A Pesti Napló április 27-i beszámolója szerint a bányászoknak azt mondja a kormányzó: „Gondoskodni akarok arról, hogy mindenütt meglegyen a munka becsülete és hogy azoknak, akik dolgoznak, biztosítva legyen a tisztességes megélhetés. Ahhoz azonban, hogy munkánk eredményes legyen, a legfőbb feltétel, hogy rend és nyugalom legyen az országban. A rend megőrzésénél bizton számítok a munkásság józan gondolkozására és hazafias érzésére. Legyenek meggyőződve, hogy viszont a haza, az ország is megértéssel viseli szívén a munkásság sorsát.” A bányába is ellátogat. „A kormányzó ezután megtekintette az aknatornyot, majd magára öltötte a kaucsuk bányászkabátot és bányászlámpással a kezében leszállt a 300 méter mély aknába.” Kaposváron a 8 Órai Ujság április 29-i híradása szerint arról beszél a kormányzó az egybegyűlt tömeg előtt, hogy a termelő munka fokozása ma mindennél fontosabb. Kifejti: „Az a nép, amelyben elsorvad vagy kialszik a nemzeti eszme, pusztulásra van ítélve. Történelmi felelősségem tudatában életem egyik legfőbb feladatát abban látom, hogy a nemzeti eszme erejét növeljem. Küzdeni akarok a csüggedés, a kishitűség ellen, mert ezek mindig a rombolás szellemének előfutárai.”