A szomszédos országoktól függ, kapunk-e pénzt

Létrejön a megállapodás a magyar és a csehszlovák kormány között, amelynek nyomán a jóvátételi bizottság fel fogja kérni a Népszövetséget, készítse elő Magyarország pénzügyi talpraállításának tervét. Bethlen István miniszterelnök a megegyezés kapcsán úgy nyilatkozik: a Duna-medence jövője a térség valamennyi nemzetének gazdasági együttműködésétől függ. Brit vélemény szerint a sikerhez Bethlen ügyessége és józansága is kellett. Zala György szobrász néhány társával együtt feljelenti Csók István, Vaszary János és Réti István festőket Horthy Miklós kormányzónál. Fejére olvassák azonban, hogy ő készítette a kommün alatt Marx szobrát, így hiteltelenek a destruktivizmusra vonatkozó vádjai. A fajvédő ellenzéki blokk pártvacsoráján Gömbös Gyula kijelenti: harcolni fognak, ha el is véreznek a küzdelemben.

A Friss Ujság szeptember 26-án közli: „Biztosítottnak látszik Magyarország 500 millió frankos kölcsöne”. Brit forrásokra, a Morning Postra és a Manchester Guardian-re hivatkozva úgy írnak: „A megegyezés értelmében a jóvátételi bizottság fel fogja kérni a Népszövetséget, hogy készítse elő Magyarország pénzügyi talpra állításának tervét. Azt hiszik, hogy a Népszövetség pénzügyi albizottsága a Népszövetség decemberi ülésezésén el már részletesen kidolgozott tervet fog előterjeszteni.” Genfi tudósításuk szerint „azok a tárgyalások, amelyek a Magyarországnak adandó kölcsönre vonatkoztak, befejezettnek tekinthetők. Magyarország a kölcsönt meg fogja kapni abban az esetben, ha teljesíti a kisantant sinaiai konferenciáján megállapított feltételeket.” 

A hivatalos genfi jelentést a megegyezésről szeptember 27-én teszik közzé, amelyben az olvasható: „A magyar kölcsön ügyében, amelyről Genfben Csehország, Románia és Jugoszlávia képviselői egyrészről és gróf Bethlen István, Magyarország képviselője másrészről tárgyaltak, megnyilvánult az elvi készség közreműködni abban, hogy Magyarországnak lehetővé tétessék a magyar pénzügyi helyzet szanálása végett a külföldön hosszú lejáratú kölcsön megkötése, amelyből a jóvátételek számlájára levonás nem történnék”. 

Bethlen István az Europe Nouvelle-nek adott interjúban a következőképpen értékel: „Magyarország mostani állapota parancsolóan követeli, hogy seperjék el az újjáépítés akadályait úgy a gazdasági viszonyok, mint a béke megszilárdítása szempontjából. Itt folytatott megbeszéléseim azt a reményt keltik bennem, hogy fáradozásaim előbbre fogják vinni ebben az irányban a fejleményeket. A dunai medence jövője a terület valamennyi nemzetének gazdasági együttmunkálkodásán épülhet csak fel. Magyarország ebben a munkában fejlett szellemi kultúrájával és dolgos keze munkájával segíthet.” 

A magyar kormányfő nemzetközi elismerést vív ki a genfi tárgyalások során. A Pesti Napló idézi a tekintélyes brit politikust, Sir William Goodot, aki a megkötött egyezményt igen jelentősnek minősíti és úgy nyilatkozik: „a mostani siker nem lett volna elérhető gróf Bethlen István miniszterelnök ügyessége és józan ítélete nélkül. A magyar miniszterelnök és a tárgyalásokban közreműködő segítőtársai biztosították a maguk számára a Genfben képviselt nemzetek bizalmát és tiszteletét. Ez a tény önmagában is megbecsülhetetlen hasznára lesz Magyarországnak a még fennmaradó nehézségek leküzdésénél.” 

Vaszary János fiatalkori önarcképe. Forrás: Wikipédia

Furcsa ellenségeskedés borzolja a kedélyeket a képzőművészeti életben. Zala György szobrászművész néhány társával együtt példátlan módon feljelenti művésztársait Horthy Miklós kormányzónál. A Pesti Napló szeptember 23-án azt írja, „olyan művészek ellen indítottak hajszát, akik nemcsak idehaza, de külföldön is babérokat arattak és ezekkel a messziről hazahozott koszorúkkal dicsőséget szereztek a magyar nemzetnek”. Mint beszámolnak róla, „Zala György és néhány kollégája beadványt intézett a kormányzóhoz, amelyben arra kérte, hogy Lyka Károlyt, Csók Istvánt, Vaszary Jánost és Réti Istvánt azonnal bocsássák el a Képzőművészeti Főiskola kötelékéből, mert művészetük szelleme destruktív”. A beadvány a kultusztárcához, majd a Képzőművészeti Tanácshoz kerül, amelynek üléséről tudósít a lap, ahol nem Zaláék reményei szerint zajlik a vita. Először Ligeti Miklós szobrászművész vonja kétségbe az akció létjogosultságát, majd Lyka Károly művészettörténész, a Képzőművészeti Főiskola rektora sorolja fel a megvádoltak nemzetközi kitüntetéseit, sikereit. Kijelenti: „ezek után nem tartja szükségesnek azt, hogy ezeket a nagy művészeket megvédje, a sikerek és a külföld elismerése többet mond minden védelemnél”. Zala a tanácsot is megvádolja, s egy kontrollbizottság kiküldését szorgalmazza, ám semmilyen konkrétumot nem tud mondani vádjai alátámasztásául. Szentgyörgyi István szobrászművész szólal fel utána, aki „szemébe mondta és egyben kérdőre is vonta Zalát, hogy miért illet vádakkal ártatlan embereket, amikor éppen ő volt az, aki a bolsevizmus vörös májusának elsejére Marx hatalmas szobrát készítette? Zala erre azzal válaszol, hogy Szamuely őt halállal fenyegette, ha a munkát nem vállalja”, ám szavait gúnyos megjegyzésekkel kommentálják. Kisfaludi Stróbl Zsigmond értékeli Zala politikai múltját, előéletét. Szerinte „mindenkit megvádolt azzal, hogy szabadkőműves volt, pedig éppen ő az, aki tizennyolc évig tartozott a szabadkőművesek közé, de ott is csak álnév alatt működött. Nem volt olyan pályázat, amellyel kapcsolatban bele nem mart volna a kollégáiba”. Úgy folytatja: ami pedig a nemzeti érzést illeti, „fölhozom a Ferenc József-szobor példáját, amelyről köztudomású, hogy a kommunizmus alatt Zala György a saját kezével rombolta össze”. A beadványtevő iméntiekre úgy reagál: „Muszáj volt már kis vörös színt mutatni, a szobor különben is az enyém volt.” Erre ismét nagy felzúdulás támad, majd a tanácsban szavazásra bocsátják a kérdést. Zaláék javaslatát elvetik, s egyhangúlag elfogadnak egy másikat, amelyben elítélik a Vaszaryékat alaptalanul megvádoló akciót. 

A fajvédő ellenzéki blokk szokásos heti pártvacsoráján Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő azt mondja a Magyarországnak adandó külföldi kölcsönről a Pesti Hírlap szeptember 28-i tudósítása szerint: „Jó kölcsönt elfogadnak, de tiltakoznak az olyan kölcsön ellen, mely a nemzet erejét a megújhodástól eltéríti.” Gömbös Gyula pedig arról beszél: „azzal az elhatározással állják a harcot, hogy nem néznek sem jobbra, sem balra. Azzal az elhatározással, hogy ha egyedül maradnának is, akkor is győzelemre viszik azokat az eszméket, amelyek nélkül nincs magyar feltámadás. A nép milliói – úgymond – mögöttünk vannak, harcolni fogunk és ha kell, elvérezünk ebben a harcban.”