Bethlen a politikai baromorvosokat bírálja

Az ébredő magyarok nem reagálnak a belügyminiszter felszólítására, hogy az új kormányrendeletnek megfelelően módosítsák az alapszabályukat, így nem engedélyezi szolnoki gyűlésüket. Bethlen István miniszterelnök politikai analfabétáknak nevezi a fajvédőket, akik a politikában csupán hordón való szónokolást látnak. Vass József népjóléti miniszter kijelenti: mindegy, Mohamedet vagy Mózest követi-e valaki, ha magyar akar lenni és megbecsüli a keresztény gondolatot, jöjjön a mi lobogónk alá. Fölmentik a pécsi hazaárulási per vádlottait, mivel csak a Linder Béla vezette kommunisták terrorja miatt írták alá azt a felhívást, hogy a magyar kormányt és nemzetgyűlést, mint a fehérterror alatt létrejött alakulatokat törvénytelennek tekintik és eltávolításukat követelik. Egy akadémiai bírálóbizottság Móricz Zsigmond Tündérkert című regényét unalmasnak és erkölcstelennek minősíti.

A Friss Ujság aznapi számában közli: „Kettészakad a Wolff-párt”. Úgy értesültek: „A mérsékelt felfogást valló kereszténypárti képviselők Huszár Károly és Vass József miniszter vezetésével belépnek a kormánypártba, míg Wolff Károlynak és híveinek, a többi között Csilléry Andrásnak, Benárd Ágostonnak, Buday Dezsőnek, végre nyíltan is ellenzéki álláspontot kell elfoglalniuk azzal a kormánnyal szemben, amelyet még elvi kérdésekben is, mint a külföldi kölcsön ügye, minden alkalommal a legerősebben támadnak.” 

Balassagyarmaton gróf Bethlen István miniszterelnök is felszólal Szcitovszky Bélának, a nemzetgyűlés elnökének a beszámolóján. A szabad ég alatt, mintegy négyezer ember részvételével megtartott rendezvényen a Pesti Hírlap október 30-i tudósítása szerint arról beszél, hogy „most mindenért a kormányt akarják felelősségre vonni”, s vállalják is a felelősséget, „de csak attól az időtől fogva, amióta hatalmon van”. Kitér rá, hogy a különböző egyesületek jócskán túlterjeszkedtek a hatásköreiken: „Gomba módra szaporodtak az egyesületek, amelyek állami és hatósági jogkört akartak betölteni. Felelőtlen társadalmi tényezők nemcsak foglalkoztak külpolitikai kérdésekkel, hanem önálló külpolitikát csináltak, igen sokszor szemben a kormánnyal.” Hangsúlyozza, hogy a kormánynak sikerült helyreállítania a tekintélyét, és sokkal előbbre van az ország külpolitikai téren is, mint azt sokan hiszik. Megindították az akciót a nagyhatalmak bizalmának a visszanyerésére és arra is, hogy a szomszédainkkal élhető viszonyt teremtsenek. A parlamentben egységes bázist hoztak létre, s „megszűntek az országban a puccsok, a folytonos játék a tűzzel, helyreállott a jog, rend, közbiztonság.” Úgy érvel: megérti, hogy vannak politikusok, akiknek túl elvont dolog a bel-, a külpolitikai és gazdaságpolitikai tényezőknek szintézisben való együttműködése ― utal a szélsőjobboldali fajvédőkre. „Elhiszem, hogy ezt a három politikai szintézist politikai analfabéták, akik a politikában mást, mint a hordón való szónokolást, mandátumot, bankettet, s legjobb esetben bizonyos dogmák szegényes rekvizitumát, nem látják, nem fogják megérteni. Én ki sem mentem volna külföldre, hogy ha ezek a feltételek előzetesen adva nem lettek volna. A külföld segítségére igenis szükségünk van.” Utal a kormányt érő többirányú, egymásnak ellentmondó vádaskodásokra. „Még ezelőtt egy évvel azt mondták, hogy fajvédők vagyunk és antiszemita politikát csinálunk. Ma azt mondják, hogy zsidópolitikát folytatunk, a bankok szövetséges társaivá szegődtünk. Eleitől azt mondottam, hogy ezt az országot igenis lehet rekonstruálni, hogy vissza kell térni a nemzeti és keresztény alapra. Ezt az álláspontot képviselem ma is és fogom képviselni máskor is. De mindig azt hirdettem, hogy a politikánknak reálpolitikának kell lennie és nem érzelmi politikának, még kevésbé pedig olyan politikának, amelyből egyesek anyagi előnyt akarnak szerezni. Márpedig egy reálpolitikát nem lehet sem a fajvédők, sem a radikálisok egyszerű formuláira visszavezetni.” Arra is rávilágít, hogy nem lehet állandó recepteket követni, mindig az adott helyzethez kell igazodni. „ami egy évvel ezelőtt jó volt, nem lehet jó ma, ami pedig szükséges, az egy évvel ezelőtt még felfordulást idézhetett volna elő. Nem akarom az állatorvosi kart megsérteni, de vannak politikai baromorvosok, akik egyforma receptet találnak mindenféle betegségre. Ezekhez alkalmazkodni nem kívánok.” Kijelenti: „Ebben az országban a rombolás ideje véget ért, véget kell, hogy érjen. […] Ma az építés következik, s a romokból össze kell szedni azokat az építőeszközöket, amelyek segítségével szebb, nagyobb, lakályos épületet építhetünk a nemzet számára, egy új ezredév részére.” 

Balassagyarmat, Vármegyeháza. Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

Vass József népjóléti miniszter a gyűlésen az ökumené mellett teszi le a garast. „Amikor én keresztény vagyok és nem tűrök más politikát, mint keresztény politikát, akkor a krisztusi köpenyt mégsem szabom szűkre. Jézus Krisztus az ő köpönyegéből nem szabott divatkabátot. Bő a köpeny és elfér alatta mindenki, aki fázik és alája kívánkozik. Mindegy, hogy Mohamedet vagy Mózest követi-e valaki, ha magyar akar lenni és megbecsüli bennem a keresztény gondolatot, akkor jöjjön a mi lobogónk alá és egységes erővel iparkodjunk dolgozni.” 

A Pesti Napló október 30-án közli: „Fölmentették a pécsi hazaárulási per vádlottjait”. A cikk emlékeztet, hogy a Károlyi-kormány hadügyminiszterének, a Nem akarok többé katonát látni mondásáról elhíresült Linder Béla vezetése alatt lévő önkormányzat a baranyai szerb uralom idején határozatban kérte a jugoszláv megszállás fenntartását. Miután a magyar hadsereget gyakorlatilag leszerelő, ezáltal harcképességétől 1918 őszén megfosztó, s ezáltal az országot kiszolgáltatottá tévő Linder beszámolt a törvényhatósági bizottság akkori ülésén a szerb kormánnyal folytatott tárgyalásairól, a testület határozatában kimondta: „a kisantant külügyminisztereihez feliratot intéznek, amelyben azt kérik, hogy a baranyai köztársaság érdekében járjanak el a Népszövetség vezetőségénél, a baranyai köztársaság szerb fennhatóság alatt való maradása érdekében.” 

Az ügyészség azonban nem ezért, hanem Pécs városának a felhívása miatt indított bűnvádi eljárást hatvankilenc vádlott ellen. A szöveg: „A jugoszláv kormány támogatást nyújt abban az irányban is, hogy a megszállott terület dolgozó népét nem fogja kiszolgáltatni a keresztény kurzusnak csúfolt Horthy-uralom vérengző martalócainak.” Hangsúlyozzák: a jelen törvényhatósági bizottság minden alkalommal tiltakozott „a Magyarországon pusztító fehér terror ellen és ezt az alkalmat is meg kell ragadni annak kijelentésére, hogy a magyar kormányzatot és nemzetgyűlést, mint a fehér terror alatt létrejött alakulásokat törvénytelennek tekinti és annak eltávolítását követeli.” Követelik továbbá „a jogtalanul elítélt népbiztosok szabadon bocsátását.” A vádlottak azzal védekeznek, hogy „őket akaratuk ellenére és megkérdezésük nélkül választották be a törvényhatósági bizottságba. A megbízás elől részben az akkori kommunista terror, másrészt pedig a szerbek bosszújától való félelmükben nem mertek kitérni.” Ártatlannak vallják magukat, mert akkor is helytelenítették, s elítélik a történteket. A bíróság akceptálja az érveiket, ezért felmenti őket, mint akiket bűncselekmény nem terhel. 

Kosztolányi Dezső nyeri Nero, a véres költő című művével az Akadémia Péczely-díját az 1921–22-ben íródott legjobb történelmi regényért ― adja hírül a Pesti Napló szintén október 30-án. Szinnyei Ferenc irodalomtörténész akadémikus értékelése szerint „az 1921–22. esztendő örvendetesen bő volt Magyarországon.” Példaként hozza fel Farkasfalvi Mauks Jenő IV. Béla király koráról, Ferenczi Sári Ferenc császár koráról, Kosáryné Réz Lola Jósika Miklósról, valamint Hajnik Miklós Rogerius mesterről, illetve a tatárjárásról, s Kárpáti Aurél hasonló témában írott munkáját. Herczeg Ferenc csak azért nem nyerheti el a díjat a Fogyó holddal, mert már három ízben megkapta. Hiába azonban a felfokozott várakozás Móricz Zsigmond Tündérkertje kapcsán, az akadémiai ítész nincs jó véleménnyel róla. A lap azt írja a bírálóról: „Megsejti-e, hogy a legnagyobb élő magyar regényíró egyik legmonumentálisabb alkotása révén készül ― blamálni magát? Kár az izgalomért. Mindenről szó sincs. Erkölcstelen és unalmas ― süvít ki a lesújtó bírálat mondatai közül az emelkedett esztétikai szempontra valló megállapítás.”