Az a szóbeszéd terjed, hogy hazánkat nem akarják meghívni a jövő évi világkiállításra. A Pesti Napló január 19-én arról ír: „A világkiállítással kapcsolatosan újabban különös hírek keltek szárnyra arról, hogy Magyarországot Párizsban kifelejtették volna a meghívott európai államok listájából és egyáltalában nem szólították föl a részvételre. […] Felkerestük a budapesti francia követségen Mr. Jean Mistler d’Auriol-t, az intellektuális ügyek attaséját, aki a Pesti Napló tudósítójának a következőt mondta: ― A Magyarország állítólagos mellőzéséről elterjedt híreket én is hallottam. Kijelentem, hogy itt nagy tévedés forog fönn. A híreknek abszolúte semmi alapjuk sincsen, mert a budapesti francia követség még az elmúlt év februárjában hivatalosan hívta meg a magyar kormányt a világkiállításra, sőt a párizsi kereskedelmi minisztérium szeptemberben Budapestre küldte Louis Nicolle helyettes államtitkárt, aki Magyarországnak a párizsi világkiállításon való részvételéről behatóan tárgyalt a politikai körökkel, elsősorban Klebelsberg kultuszminiszterrel, és a miniszter kijelentette akkor, hogy a legnagyobb figyelmet fogja az ügynek szentelni.” A budapesti francia kulturális attasé úgy tudja, már befejezett dolog, hogy Magyarország részt vesz a világeseményen és most készülnek dönteni arról, ki lesz a magyar kiállítás kormánybiztosa. Arra a közbevetésre, hogy Magyarország nehéz pénzügyi helyzete esetleg akadályokat gördíthet a részvétel elé, a francia nagykövetségi diplomata úgy vélekedik: ha hazánk pénzügyi biztost kap, az sem lehet kizáró ok. Az ausztriai főmegbízott is megadta a beleegyezését ahhoz, hogy az osztrákok képviseltessék magukat a világkiállításon, „több mint bizonyos tehát, hogy Magyarország esetében is ez fog történni.” Hozzáteszi: „még ha anyagi áldozattal is jár a kiállításon való részvétel Magyarországra nézve, ez végeredményben olyan befektetés, amely a legnagyobb erkölcsi kamatokat hozhatja meg.” Szerinte a magyar kormány „a legnagyobb elismerésre méltóan fáradozik azért, hogy a magyar ipart és a magyar művészetet fejlessze és felvirágoztassa”, így vitális érdeke a magyar kultúrának, hogy a világkiállításon a szépen fejlődő ipar és művészet „megtalálja az érvényesülés legméltóbb helyét és alkalmát.”
Folyik annak az összeesküvésnek a pere, amelyben Ulain Ferenc fajvédő nemzetgyűlési képviselő és társai a vádlottak, mivel a kudarcba fulladt sörpuccs időszakában Adolf Hitler és horogkeresztes fegyvereseinek segítségével puccsal akarták volna eltávolítani Bethlen István kormányát. Mint a Friss Ujság január 16-án közli: Hetényi Imre főkapitány-helyettes a bíróság előtt elmondja, hogy az Adolf Hitler nevében jelentkező és eljáró Fritz Döhmel által elmondottak megfeleltek a valóságnak: valóban Hitler megbízottja volt. Mint beszámol róla, „Október végén vették észre, hogy 21-23 éves fiatal bajor fiúk nagyon sokan jönnek be az országba. Egyik sem volt közülük öregebb 28 évesnél. A feltűnő az volt, hogy nagyon sokat járnak. Nagy jövés-menés kezdődött Budapest és München között.” Kiderült aztán, valójában idegen segítséggel akarták a kormányrendszert megbuktatni és az is egyértelművé vált, hogy „Döhmel Hitler embere volt”. A Magyarország tudósításában azt is taglalják, hogy Hetényi kifejti: az általa „kiküldött detektívfelügyelő azt az utasítást kapta, hogy minden eszközzel akadályozza meg azt, hogy ezek az urak ide tényleg bejöjjenek. Ennek a kitűzött feladatnak a megbízott detektívfelügyelő meg is felelt, vagyis sikerült Hitlerék bejövetelét megakadályozni.”
A kisantant részt akar venni Magyarország ellenőrzésében ― közli belgrádi tudósítójának információját Az Est január 16-án. Momcsilo Nincsics jugoszláv külügyminiszter, beszámolva a kisantant konferenciájáról, elmondja: a tanácskozáson hosszabb időt „kötött le a magyar kölcsön kérdése”. Mint kifejti: „a kisantant konferenciája többrendbeli garanciát követel Magyarországtól, elsősorban azoknak a kötelezettségeknek a teljesítését, amelyek a trianoni békeszerződésből hárulnak Magyarországra és még mindig nincsenek végrehajtva. A magyar kölcsönhöz való hozzájárulást a kisantant államai nem csupán pénzügyi, hanem katonai természetű garanciáktól is függővé teszik. A kisantant ― és ebben elöljár Jugoszlávia ― határozottan kiköti, hogy Magyarország ellenőrzésében részt vehessen.”
A Corriere della Sera ugyanakkor interjút ad közre Edvard Benes csehszlovák külügyminiszterrel, aki a francia–csehszlovák szövetséget azzal indokolja, hogy „Csehország nagyon kritikus helyzetben van, mert ellenségek veszik körül”. Az újságíró közbeveti: „Németország támadására hosszú ideig még csak nem is kell gondolnia Csehországnak és ugyanez a felfogása Magyarországról is.” Benes válaszát Az Est hangsúlyozottan szó szerint hozza le: „Magyarországtól nem félek. A veszély az állandó alarmokban, intrikákban van.” Meg van azonban „róla győződve, hogy mindezt idővel megunják”, s meg van „győződve arról is, hogy közvetlen veszély nem fenyeget.” Majd talányosan hozzáteszi: „tagadhatatlan, hogy itt is, ott is vannak bolondságok elkövetésére hajlandó egyének és ezek fékentartása végett volt szükség előre gondoskodni.”
A Pesti Hírlap január 22-én londoni és bécsi jelentésekre alapozva arról tudósít, hogy „Teljes a megegyezés a magyar kölcsön ügyében.” Mint közlik: „A Reuter-iroda jelenti: a magyar albizottság elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatait és jóváhagyta a jegyzőkönyveket. Gróf Bethlen István és minisztertársai a hét közepéig maradnak Angliában.” Másrészt arról is írnak, hogy londoni „beavatott körökben a magyar kölcsön kilátásait nagyon kedvezőeknek tartják. Francia részről a kölcsön törlesztésének idejéül tizenöt esztendőt javasoltak, mindamellett megegyezés jött létre a húsz esztendő alatt történő törlesztésre vonatkozólag.”
Londonban megcáfolnak egy hatalmas hírlapi kacsát is. „Az a jelentés, amely szerint gróf Bethlen István a György királynál való kihallgatása alkalmával az angol királyi ház egyik tagjának a magyar trónra való jelöltetését szorgalmazta volna, teljesen téves.” Hozzáteszik: „A connaughti herceg, akinek a nevét ezzel összefüggésben sokszor emlegették, ettől a kalandos tervtől nagyon messze van.”
Borítókép: Jean Mistler d’Auriol francia kulturális attasé (Forrás: Wikipédia)
