A kormányzó Egységes Párt összejövetele kiemelt figyelmet kap az ellenzéki támadások felerősödésével. A Budapesti Hírlap március 7-én így ír erről: „Az Egységes Párt ma esti vacsorája túlnőtt a rendes pártvacsorák keretén. A mai vacsorának különös súlyt és jelentőséget adott az, hogy az Esterházy utcai palota márványtermében megjelentek a kormányt támogató pártok tagjai is, hogy ezzel is tanújelét adják annak, hogy a mai sorsdöntő időben egyöntetűen állanak Bethlen István gróf és kormánya mögött és az ellenzék szélső szárnyával szemben segítik a kormányt abban a nehéz munkájában, amelyet az ország megmentése érdekében folytat.” A lap szerint a rendezvény „a parlament túlnyomó többségének megnyilatkozása és összefogása volt a kormánybuktató ellenzékkel szemben. Az egységes kormányt támogató front alakult meg az egységes ellenzéki fronttal szemben.”
Az eseményen megjelenik és felszólal az a Gaál Gaszton is, aki régebben kilépett a pártból. Hangsúlyozza: az, hogy nem tagja a többségi pártnak, abszolút nem változtatta meg benne a „lelkiismeretté mélyült politikai felelősséget”. Arról beszél, hogy egész politikai pályáján a hazafiúi kötelességteljesítés és lelkiismeret egyensúlyára törekedett. „Ha azt látom, hogy az állam veszedelemben van és a törvényes rend, a polgári társadalom ellenségei össze tudnak fogni, (…) éppen azért, mert csak a lelkiismeret vezet, a konstruktív munka, a hazafias, becsületes munka mindig az oldalatok mellett talál.” Bethlen István miniszterelnök megindokolja, mi az, ami Gaál Gasztonhoz és a hozzá hasonló politikusokhoz fűzi. Szerinte főként az, hogy mindketten „a forradalmak lezajlása után elérkezettnek láttuk az időt egy olyan politikának az inaugurálására (itt: bevezetésére – a szerző), mely a jövőben a forradalmi jelenségeket lehetetlenné teszi. Ennek az országnak nincs szüksége osztályuralomra, ennek az országnak megnyugvásra, rendre, a tekintélyek helyreállítására van szüksége. Ennek az országnak arra van szüksége, hogy a revolúció helyébe az evolúció lépjen.” Mindenkit közéleti szerepvállalásra buzdít: „Egy komoly demokratikus politikát kell csinálni, mely osztálykülönbség nélkül részesíti az ország minden osztályát, felekezetét, minden arra való tagját, hogy a közéletben részt vehessen a maga érdeme szerint.” Az emberek nagy része azonban tart a szerepvállalástól a retorziók miatt. „Ma azonban minden tisztességes ember irtózik és csak önlegyőzéssel lép közpályára, mert fél a megrágalmazásoktól, melyeknek mindenki ki van téve.” Kárhoztatja azt a politikai szisztémát, „mely a nemzet osztályainak alacsony indulataira épít. Ezen indulatok kihasználásával kíván babérokat szerezni. Ez az a demokrácia, melyet nem szabad tűrni, mert ez erkölcsi romlásba viszi az országot. Lehetetlenné teszi, hogy becsületes, kiváló emberek vezessék az országot. Ez az a demokrácia, melyből nem kérünk, s amelyet nálunk előidézni akarnak, mellyel szemben azonban teljes erővel fogok mindenkor küzdeni.” Szerinte a pártérdekeket nemcsak a kormánypártoknak, hanem az ellenzéknek is háttérbe kell szorítania, ha a nemzet ügye forog kockán. Kijelenti: az ellenzékieknek „nem szabad olyan politikát folytatni, mely tisztán a pártérdekeket keresi, hanem ezek fölé kell emelni az egyetemes nemzeti érdekeket.”
Huszár Károly volt miniszterelnök emlékeztet arra, amikor Heinrich Ferenccel együtt a baloldali forradalom idején a gyűjtőfogházban fogadkoztak: „csak még egyszer legyünk szabadok, nem fogjuk engedni, hogy a polgárság így összeroskadjon.” Az Ujság tudósítása szerint arra figyelmeztet: „A magyar kérdés újra európai kérdés lett. Ezt az eredményt Bethlen és Kállay érték el fáradságos munkájukkal. S most Bethlent itthon el akarják sodorni. Akkor teszik ezt vele szemben, amikor mint a nemzet exponense egy egész világgal verekszik.”
Vass József népjóléti miniszter még erősebben fogalmaz. Kifejti: olyanok támadnak, akik felforgatják a nemzet nyugalmát: „Kérdezem, mi voltunk azok, akik a háború alatt a haza ellen, az erkölcs, a papok ellen agitáltunk? Mi voltunk azok, akik röplapokat dobtunk a fronton küzdő katonák közé? Mi bénítottuk meg a haza védelmét?” A tárcavezető utal rá, hogy egy baloldali képviselőnek pénzt adott, amikor az hozzá fordult segítségért szorult helyzetében: „Én vagyok piszokban, aki Zákányit kimenekítettem Amerikába? Nem! Azok vannak piszokban, akik Kun Bélát menekítették a biztos bitófa alól. Ismételten megmondottam a szocialistáknak, hogy mea culpát vágjanak a mellükre. Kérdezem, mi ültünk, mint szovjet tagok a parlamentben? Mi voltunk kommunisták? Ne beszéljen senki sem erkölcsi piszokról, aki a szennyesét nem mosta a bűnbánat könnyeiben.” Úgy látja: „Parlamenti revolúció készül tervszerűen. Az a céljuk, hogy lesüllyesszék a parlament nívóját. Lehetetlenné akarják tenni, hogy becsületes emberek betegyék a lábukat a törvényhozás házába.”
Nagy vihart kavar a szocialista párt botrányos március 15-i megemlékezése a Duna-parti Petőfi-szobornál. A Budapesti Hírlap március 18-i tudósítása szerint maga a rendezvény rendben folyt le, csak utána kezdődött a rendbontás. Mint írják, „a munkás daloskör éneke után Farkas István nemzetgyűlési képviselő mondott beszédet, amelyben azt fejtegette, hogy a nép a zsarnokság ellen mindig föltámadt és kivívta a szabadságát. […] Propper Sándor volt a következő szónok, aki ismertetve az elmúlt évek eseményeit, Petőfit a szocialisták költőjének vallotta. A beszéde közben és utána is a tömeg ismételten éljenezte Károlyi Mihályt és Garami Ernőt, továbbá az októberi forradalmat.” A szervezők felszólítására a tömeg nagy része szétoszlik, ám „mintegy ezerötszáz ember ismét összeverődött és a Kossuth Lajos utca irányába menve a Marseillaise-t énekelte és az ének után Károlyi Mihályt, Kun Bélát és Bokányi Dezsőt éltette.” A rendőrök utolérik a tömeget és szétoszlatják. „Eközben történt, hogy egyesek kővel dobálták a rendőröket, mire több rendőr kardot rántva kergette szét a dobálózókat. Sebesülés sehol sem történt.” A lap beszámolója szerint azonban a tüntetők közül mintegy hétszázan összeverődnek és a régi Népszínház, akkor már Nemzeti Színház környékén, a Blaha Lujza téren folytatják a demonstrációt. Mint írják, „― Éljen Károlyi Mihály! ― Éljen az októberi forradalom! ― Éljen Kun Béla! ― Éljen a proletárdiktatúra! ― hangzott el minduntalan a tömegből.” A tüntetők a rendőrök fellépésére ismét szétfutnak, majd maradékuk elől, akik a Népszava szerkesztősége elé mennének tiltakozni, a Népszínház és a Conti utca találkozásánál elzárják az utat, s ezzel a demonstráció is véget ér.
A Pesti Hírlap március 18-i vezércikkében úgy kommentálja a történteket: „A polgárság harcra edzésében, tömörítésében és öntudatra keltésében kell vigaszt keresni erre a szomorú március 15-iki ünnepre, amely valósággal a vörös uralom kísértetjárása volt.”
.
