Varga Judit egyik korábbi blogbejegyzésében azt írta – megismételve Orbán Viktor unióval kapcsolatos hétpontos reformtervének második pontját -, hogy az Európai Unió alapszerződéseiből törölni kell az „ever closer union”, tehát az egyre szorosabb unió tervét. Ez egyben azt is jelenti, hogy nemet kell mondani az európai birodalomra, másképpen fogalmazva – ezt már én teszem hozzá – az Európai Egyesült Államok víziójára.
Egyetértve ezzel, néhány érvet fűznék ennek alátámasztására.
Az unió hatalmi, működési karakterét kezdetektől fogva két egymástól gyökeresen eltérő koncepció vitája, konfliktusai határozzák meg, s ezek az ellentétek mára radikálisan kiéleződtek.
Az egyik tábor – nevezzük őket föderalistáknak – szerint a válságra a legjobb megoldás az „egyre szorosabb unió” (ever closer union), vagyis egy olyan szupranacionális szövetségi állam terve, amely sok tekintetben hasonlítana az Egyesült Államokra, ezért is nevezik az elképzelést Európai Egyesült Államoknak. Ennek az a lényege, hogy az uniónak valódi állammá kell válnia, tehát létre kell jönnie egy olyan központi hatalomnak, kormányzásnak, amely döntési jogkörökkel rendelkezik az egyes tagállamok közös ügyeiben.
A másik tábor – a szuverenisták – viszont az erős nemzeti tagállamok egyenrangú szövetségére épülő Európai Unióban hisznek; szerintük nincsenek meg a feltételei annak, hogy létrejöjjön egy központi kormányzás az unióban és a nemzetek úgymond „egyesüljenek”.
A két koncepció hetven éves konfliktusának következtében ma az unió politikai berendezkedését illetően egyfajta hibrid, föderális, birodalmi, illetve tagállami önállóságot és szuverenitást egyaránt magában foglaló, sajátos államszövetség egyszerre laza és egyszerre szoros kötelékekkel, ám egyértelmű, a föderalizmus felé hajló tendenciákkal. A válságot pedig többek között éppen az okozza, hogy a föderalizmus és a nemzeti szuverenitás közötti küzdelmek mára jelentős mértékben kiéleződtek és feloldásukra egyelőre nem látszik esély.
Ebből a helyzetből ki kell törni, hogy az unió megmenthető legyen.
Az „ever closer union” elképzelése az uniót szuperállammá formálná, ami zsákutca, amelynek sem történeti-politikai, sem állampolgári-társadalmi feltételei nem adottak. Ezzel szemben a szuverén nemzetekre-nemzetállamokra épülő koncepció létező európai talapzatra és hagyományokra támaszkodhat.
Mindebből az is következik, hogy szerény javaslatom szerint az ever closer union helyett a „rather less, but better union” (inkább kevesebb, de jobb unió) látszik a megoldásnak. Ez nem az unió fokozatos leépítését és végül megszüntetését jelenti, hanem azt, hogy – Jean Monnet, Altiero Spinelli, majd később Jacques Delors, Manuel Barroso, Jean-Claude Juncker és mások elitista és birodalmi koncepciójával ellentétben – a politikai együttműködést lazítani kell és demokratikussá kell tenni (a tagállamok egyenrangúságára építve), s a közös piac modelljéhez közelítve az önállóságra épülő gazdasági együttműködést kell újra előtérbe állítani, jóval kevesebb beleszólással egymás politikai, illetve gazdaságpolitikai rendszereinek működésébe. (Egyben a szoros külpolitikai, értékrendi, kulturális együttműködést is háttérbe kell szorítani, mindezek visszakerülnének a nemzetek közötti, kormányközi együttműködések terepére.)
A közös értékek, világképek, ideológiák, életformák stb. erőltetése helyett a közös érdekeket érdemes újra előtérbe helyezni, amelyben jelentős szerepet játszik a szabadpiac, a vámok eltörlése, az emberek, a szolgáltatások, áruk és a tőke szabad áramlása. Vagyis: annyi célt kell megvalósítani, amit lehetséges, s nem kell annál többet kívánni, mint ami szükséges.
Ugyanis mára nyilvánvalóvá vált, hogy kulturális és értékrendi, világnézeti tekintetben mély törésvonal választja el egymástól az unió északi és nyugati tagállamait az unió közép- és kelet-európai tagállamaitól.
Szükséges továbbá szerintem, hogy az unión belül az Európai Tanács mint kormányközi, a tagállamok szuverenitására épülő szervezet erősödjön meg és váljon az unió kormányzatává, míg a szupranacionális Európai Bizottság alakuljon át elsősorban igazgatási, szakmai végrehajtó intézménnyé, egy szűkebb létszámú parlamentben pedig fontos lenne a saját nemzethez kötődő képviselői munka karakteressé tétele a nemzetek feletti ideológiai víziók erőltetésével szemben.
Végezetül ki kellene építeni az unió hiányzó demokratikus alapzatát, létre kellene hozni az európai polgárok valós, s nem csak látszólagos képviseleti és részvételi jogait.
Metternichtől származik a mondás: mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régiben maradjon. Nos, ez a mondás az unió jelenlegi állapotára bizonyosan nem érvényes, mert éppen az lenne a legnagyobb veszély, ha minden a régiben maradna. Ehhez képest inkább azt mondhatjuk, hogy az unió akkor maradhat életben, ha nagyon sok minden megváltozik és kevés dolog marad úgy, mint az elmúlt években.
Borítókép:
