Érdemes ezt még tovább húzni a néppárttal?

Nem vagyok benne biztos.

Zágráb, 2019. november 21. Csoportkép készül az Európai Néppárt (EPP)kétnapos tisztújító kongresszusán Zágrábban 2019. november 21-én. Az Európai Parlament legnagyobb frakciójának kongresszusán megválasztották a párt új tíztagú elnökségét, és újraválasztották fõtitkárnak a spanyol Antonio López-Istúrizt, valamint a néppárt eddigi kincstárnokát, a német Christian Schmidtet. MTI/EPA/Antonio Bat Fotó: Antonio Bat

Nem vagyok benne biztos.

Különösen azután, hogy a tavaly tavasz óta felfüggesztett státusban lévő Fidesz néppárti delegációjának vezetőjét néhány napja a néppárti frakció lényegében eltiltotta a parlamenti nyilvános szereplésektől, funkciókat sem vállalhat, és nem képviselheti a néppártot semmilyen ügyben.

S tette mindezt a szokásos kettős mérce jegyében: bár a néppárti vezetők már többször lenácizták Orbán Viktort és a magyar kormányt, annak sohasem volt semmilyen következménye. Deutsch Tamás hasonlóan kemény megjegyzésének viszont azonnal lett következménye. Amit tehát szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. Ez szánalmas.

Ha nagyon akarnánk, akkor abból is kiindulhatnánk, hogy „a vizsgálat lezárult, felejtsük el!”, hiszen túl lehet ezt is élni, sokkal fontosabb érdekek szólnak a néppárti Fidesz-tagság mellett, mint ellene, így tovább kell lépni.

De: ez a büntetés nem egy „ragyogó barátság” apró kis malőrje, ami „még a legjobb családban is előfordul”. Erről szó nincs: ez egy évek óta egyre romló kapcsolat végkifejlete. A válást megelőző nagy összeveszés. Olyankor már nagyjából lehet tudni, hogy mi lesz a kapcsolat vége, ha a pontos ideje még nem is ismert.

Tehát azt hiszem, hogy ez a kapcsolat már nem javítható fel újra.

Ugyanis nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy a másik fél erre már nem kész, már nem akarja igazán, s ha mégis látszólag valamelyest, időlegesen, „próbaidőre” normalizálná is a Fidesszel a viszonyokat Angela Merkel kedvéért, az nagyon nyögvenyelős lenne, és arra várna a másik fél, hogy mikor és miben hibázik újra a Fidesz-frakció, ki mikor mond egy rossz mondatot, amelyre azonnal le lehet csapni, hogy „na tessék, nem változtatok ti semmit!”. Nem tudom, volt-e valaha már romló szerelmi kapcsolatban valaki a kedves Olvasók közül – hogyne… –, mert az tudja, miről beszélek, illetve írok. Arról nem is beszélve, hogy ez az időszak már egy állandó feszültség mindkét részről, mert valójában ilyenkor egymás vizslatása zajlik – ezt ebben az esetben Weberék és Tuskék teszik a Fidesszel –, ami valójában tovább rombolja az eleve szétesőben lévő kapcsolatot.

Emellett már most, ennél a szavazásnál és utána is nyilvánvaló jelei vannak a kapcsolat végleges megromlásának. Mégpedig: a néppárti frakció 96 százalékban megszavazta a fideszes delegációvezető elleni büntetést, 133:6 arányban. Emellett: a büntetést eleve is kezdeményező Othmar Karas osztrák képviselő negyven társával együtt újabb szankciókat követel, többek között azt, hogy Deutsch nyilvánosan is kérjen bocsánatot, a jövő év elején újra szavazzanak Deutsch kizárásáról, és tortán habként azt akarják elérni, hogy egyes országok teljes delegációi is kizárhatók legyenek. A hírek pedig arról szólnak, hogy Weber ígéretet tett a dühös és elégedetlen képviselőknek arra, hogy teljesítik a követeléseiket.

Az sem mellékes, hogy a finn Petri Sarvamaa azt mondta, a Fidesz kizárása csak idő kérdése. És: „Gyakorlatilag egyértelmű, hogy nincs visszaút. Minél tovább tagja ez a párt az Európai Néppártnak, annál gyengébb lesz a néppárt. (A volt lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski is hasonló hangnemben nyilatkozott.) A probléma tehát az, hogy a szavazási arány, a hangadó képviselők által diktált hangulat (a néppárti Zeitgeist, mondhatnám) egyértelmű, egyirányú, és úgy tűnik, visszafordíthatatlan. Akik pedig velünk értenek egyet, nem mernek kellően hangosan megszólalni.

Ezt a Fidesz-ellenes hangulatot csak egyetlen módon lehetne megfordítani: ha a Fidesz megalkudna az elveivel. Ha megalázkodna. Ezt várják a néppártiak, ez nyilvánvaló.

De a Fidesz – akárcsak Ady Petőfije – nem alkuszik. Itt jegyzem meg: Deutsch Tamás – eddigi pályafutása elismeréseként, megérdemelten – ez évben megkapta a Petőfi-díjat (Kónya Imrével együtt), mely az igazi szabadságharcosoknak szól.

Elveink feladása árán tehát soha nem éri meg a néppárti kapcsolataink feljavítása. Van élet a néppárton kívül is. Kívül szabadabb világ vár; például érdemes lehetne felépíteni egy új, hiteles, az összes nemzeti és keresztény-konzervatív pártot és frakciót összefogó pártcsaládot, mely nagy erőt képviselhetne a liberális tömbbel szemben.

Az elveinket nem adhatjuk. Ahogyan Cseh Tamás énekli Bereményi Géza szövegét a Kék páviánokban: „A hírt vigyétek meg a gyerekeinknek / hogy minket a saját kultúránk illet.”