Először is, aki még nem látta volna: a plakáton balról jobbra Simicska Lajos és Orbán Viktor látható, és a szöveg: „Ők már meggazdagodtak. És Ön?” S némileg lejjebb a kiegészítés: „Simicska–Orbán maffiakormány”.
Vegyük is sorra: vajon miről is szól, milyen érzelmeket, előítéleteket szólít meg a potenciális választókban a plakát?
Először is, a plakát az átlagemberek vagy „egyszerű” emberek (továbbiakban: emberek) elitellenességére épít. Ez az elitellenesség nem magyar sajátosság, jelen van az emberek között még a nyugati államokban is – bár ott kétségtelenül jóval kisebb mértékben –, ám Magyarországon a Kádár-korszak után igen széles körben elterjedt ez az érzület.
A kádárizmus egyik nagy titka ugyanis éppen abban rejlett, hogy az emberek élethelyzetét, egzisztenciális és társadalmi állapotát jelentékeny mértékben kiegyenlítette és egyformává tette, de persze nem középosztályi szinten – miként ez Nyugaton történt –, hanem egyfajta kispolgári, alattvalói, „kisemberi” minőségben. Ez megmutatkozott többek között a nagyon hasonló, hosszú évekig kétezer forint körüli fizetésekben, az árak állandóságában (negyven filléres zsemle, Fradi-kolbász stb.), a kulturális szórakozás egydimenzióssá tételében (táncdalfesztivál, meccs stb.).
Nos, ez a nyárspolgári-kispolgári, mesterségesen keltett egyenlőségtudat ma is élesen jelen van a magyar társadalomban, főként az idősebb, nyugdíjas választók esetében, akik jelentős része – bárhogy csűrjük-csavarjuk – még mindig a Kádár-kori egyformaságot sírja vissza, amikor még irigynek sem volt miért lenni a másikra (persze azért akkor is sikerült valahogy ).
Az MSZP ezt a kádári nosztalgiakártyát dobja be e plakáttal. „Le az elittel! Miért nem olyanok ők is, mint mi? Miért nem keresnek ők is annyit, mint mi? Hiszen mi állandóan gürcölünk, ők meg csak pöffeszkednek a parlamentben és nem csinálnak semmit, közben meg felveszik az óriási fizetéseket!” Ugye, ismerős?
Az MSZP ezzel a plakáttal azt is „üzeni”, hogy a meggazdagodás nem lehet tisztességes dolog. Ha egy politikus – lásd Orbán Viktor – egy kiemelkedő, államférfiúi magasságú politikai pályafutás közepére viszonylagos jómódban él népes gyermekáldású családjával, akkor ez az MSZP sugallata szerint nagyon-nagyon csúnya dolog.
Ezzel az MSZP egyfelől megerősíti a kispolgári politikusellenes hangulatot is, miközben egy magát demokratikusnak valló pártnak éppen ennek az ellenkezőjét kellene tennie és sugallnia. Erősíteni az emberekben, hogy a demokráciákban a politika és a politikai munka kiemelkedően fontos és értékes dolog, az ország vezetői megérdemlik a tiszteletet, s azt is, hogy valóban megterhelő munkájuk mellett ne egy lakótelepi panellakásban szorongjanak, hanem kényelmes környezetben éljenek, arányban felelősségük mértékével és jelentőségével.
Az MSZP viszont nem a demokratikus állampolgárt szólítja meg ezzel a plakáttal, hanem a kádári paternalizmus magánlétre és fogyasztásra beszűkülő, közéletet és politikát kerülő kisemberét, aki zsigerből gyűlöl mindenkit, aki nem úgy él, mint ő.
Az MSZP másfelől nem a középosztályhoz tartozó vagy a középosztályba kerülni akaró embert szólítja meg, hanem az itt maradt – és szép számmal itt maradt – kádárista kispolgárt, aki csípőből irigy, zsigerből utálja a „nagy embereket”, akik „túl sokat képzelnek magukról”, nem olyanok, mint ők, többet keresnek, akik az elitnek soha nem bocsátják meg, hogy elit.
És persze a kispolgári létből való kikerülés e választónak akkor sem „kóser”, ha egy magyar vállalkozó (Simicska) gazdagszik meg. A kádári mentalitás döbbenetes módon előbb fogadja el egy multicég angol, német, svájci stb. vezetőjének a gazdagságát, mint egy magyarét, mert mi, magyarok, „hol vagyunk a nyugatiaktól”. És ha ezek után egy magyar vállalkozó meggazdagszik, akkor az csak csalás, rablás és korrupció eredménye lehet, tehát: fúj, csúnya gazdag magyar vállalkozó!
Az MSZP tehát mérhetetlenül pofátlan módon jár el, amikor az Orbán-kormányt vádolja bármiféle kádárizmussal, miközben e plakát „szellemiségéből” is ordít a kádárizmusa.
Az MSZP a kádári kisember gyűlöletére, előítéleteire és kisszerűségeire akarja felépíteni a választási győzelmét.
Nos, hát éppen ez az a múlt, aminek nem szabad visszatérnie!
