Ezzel az MSZP egyfelől megerősíti a kispolgári politikusellenes hangulatot is, miközben egy magát demokratikusnak valló pártnak éppen ennek az ellenkezőjét kellene tennie és sugallnia. Erősíteni az emberekben, hogy a demokráciákban a politika és a politikai munka kiemelkedően fontos és értékes dolog, az ország vezetői megérdemlik a tiszteletet, s azt is, hogy valóban megterhelő munkájuk mellett ne egy lakótelepi panellakásban szorongjanak, hanem kényelmes környezetben éljenek, arányban felelősségük mértékével és jelentőségével.
Az MSZP viszont nem a demokratikus állampolgárt szólítja meg ezzel a plakáttal, hanem a kádári paternalizmus magánlétre és fogyasztásra beszűkülő, közéletet és politikát kerülő kisemberét, aki zsigerből gyűlöl mindenkit, aki nem úgy él, mint ő.
Az MSZP másfelől nem a középosztályhoz tartozó vagy a középosztályba kerülni akaró embert szólítja meg, hanem az itt maradt – és szép számmal itt maradt – kádárista kispolgárt, aki csípőből irigy, zsigerből utálja a „nagy embereket”, akik „túl sokat képzelnek magukról”, nem olyanok, mint ők, többet keresnek, akik az elitnek soha nem bocsátják meg, hogy elit.
És persze a kispolgári létből való kikerülés e választónak akkor sem „kóser”, ha egy magyar vállalkozó (Simicska) gazdagszik meg. A kádári mentalitás döbbenetes módon előbb fogadja el egy multicég angol, német, svájci stb. vezetőjének a gazdagságát, mint egy magyarét, mert mi, magyarok, „hol vagyunk a nyugatiaktól”. És ha ezek után egy magyar vállalkozó meggazdagszik, akkor az csak csalás, rablás és korrupció eredménye lehet, tehát: fúj, csúnya gazdag magyar vállalkozó!
Az MSZP tehát mérhetetlenül pofátlan módon jár el, amikor az Orbán-kormányt vádolja bármiféle kádárizmussal, miközben e plakát „szellemiségéből” is ordít a kádárizmusa.
